A Muszlim tanítások szerint, ha valaki Egy Istenben hisz, de nem Muszlim (tehát mondjuk keresztény) és ez az Isten teológiailag (és valóságosan is) megegyezik a Muszlim Istennel, vagyis az Egy Istennel, úgy bejuthat a Dzsannába?
Amennyire Én tudom, nyitott és kíváncsi keresztény ként, úgy tudom konszenzus van a két vallás között, hogy egy Isten van és ez az Isten így nílván azonos is, viszont érdekelne, hogy muszlim testvéreim (egyáltalán mondhatok ilyet keresztényként, vagy ez lehet sértő is valakinek?) Hogyan gondolkodnak, juthatunk e a pozívmtív helyre mindketten a másvilágon?
Köszönöm a választ, keveset tudok erről, ha valami téves elnézést, igyekszem most pótolni a hiányosságaimat
"Nem próbálok teológus lenni, ez csak egy idézet, ami lehet magában semmit nem jelent, és tényleg igy találtam ahogy leírtam"
Azt jelenti amit már írtam is hogy azok a keresztények és zsidók akik az eredeti tanítást követték egyenlőek a muszlimokkal.
"Tengernyi verset tudok mutatni a Bibliából ami kizárja Jézus istenségét viszont te egyetlen egy olyan verset nem tudsz mutatni amiben Jézus kijelenti hogy "Isten vagyok" vagy hogy "Imádjatok". Amiket mutattál azokat sokféleképpen lehet értelmezni"
Hogy te mit mutatsz, az lényegtelen a számomra. Nem az a nagy kunszt, hogy valaki a szövegkörnyezetéből kiragad részleteket egy összetett műből és figyelmen kívül hagyja a háromnegyedét. Előbb olvasd el a Bibliát és utána vitázz olyannal, aki olvasta.
"Azért van fejlődés. Most nem hazudod azt hogy nem olvastam a Bibliát :) De miért zavar téged ha a kérdező elolvassa a kérdésemet? Majd ő eldönti hogy mi a végső tanulsága."
Olvassa a kérdést nyugodtan. Én csak az idejét akartam kímélni.
Nálad viszont nincs fejlődés semmi. A Bibliát még mindig nem olvastad el, de bátran írod a kérdezőnek, hogy olvassa el, meg a Koránt is, amit te nem tettél meg. Az én szememben akkor olvastad a Bibliát, ha elolvastad elejétől a végéig. Az meg már végkép komolytalanná tesz, hogy úgy magyarázol a kereszténységről, hogy nem hogy a Bibliát nem olvastad elejétől a végéig, de még egy darab evangéliumot sem, amit kb. 2 óra lenne végigolvasni. Az alatt már megtehetted volna, amíg ez alá a kérdés alá válaszolgattál.
"És ne becsméreld azokat, akikhez-Allah helyett- fohászkodnak, nehogy ellenséges érzületükben Allahot becsméreljék. Így ékesítettük fel minden közösség számára az ő tetteiket. Aztán Urukhoz lesz majd visszatérésük. Ő pedig közölni fogja velük, hogy mit tettek."
Korán 6. Szúra 108.
"Hogy te mit mutatsz, az lényegtelen a számomra. Nem az a nagy kunszt, hogy valaki a szövegkörnyezetéből kiragad részleteket egy összetett műből és figyelmen kívül hagyja a háromnegyedét. Előbb olvasd el a Bibliát és utána vitázz olyannal, aki olvasta."
Ti keresztények idéztek olyan verseket amiket sokkféleképpen lehet értelmezni. Miért nem mutatsz egy egyértelmű verset amiben Jézus kijeleni hogy "Isten vagyok" ? Mert nincs ilyen a Bibliában. Csak szövegkörnyezetéből kiragad részleteket tudtok mutatni.
De áruld már el például ebben a verseben mi a kiragadás?
János 20:17 Monda néki Jézus: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.
Azt mondja Jézus felmegyek az én Istenemhez. Tehát ő nem lehet Isten.
Vagy ebben?
Efézus 4:6 Egy az Isten és mindeneknek Atyja,
Egy Isten van aki mindenki Atyja vagyis Jézusé is, ergo Jézus nem Isten.
A kereszténység ilyen jellegű erőszakos bírálata csak békétlenséget szül.
Mindenki abban hisz amiben szeretne, és nincs jogunk megbántani őt a hitében.
"Bizony, akik hívők (muszlimok) lettek,
és azok a zsidók, és keresztények,és szábiiták,39 akik valóban hittek
Allahban és az Utolsó Napban és jót
cselekedtek, azoknak jutalmuk
az Uruknál lesz. Nem kell félniük
és nem fognak szomorkodni."
Igen, ez egy népszerű idézet, amit muszlimok is szoktak idézni az elfogadás jegyében. Vannak muszlimok, akik erre hivatkozva, úgy gondolják, hogy a keresztények is üdvözülhetnek, tehát ebből a szempontból igazad van, mivel egyes muszlimokat valóban arra ösztönöz, hogy higgyenek abban, hogy a más vallásúaknak is van üdvösség. Ez pedig egy jó dolog.
"Az én szememben akkor olvastad a Bibliát, ha elolvastad elejétől a végéig."
Akkor a te szemedben a keresztények 90%-a sem olvasta a Bibliát. Őket se felejtsd el figyelmeztetni erre.
"Az meg már végkép komolytalanná tesz, hogy úgy magyarázol a kereszténységről, hogy nem hogy a Bibliát nem olvastad elejétől a végéig, de még egy darab evangéliumot sem, amit kb. 2 óra lenne végigolvasni. Az alatt már megtehetted volna, amíg ez alá a kérdés alá válaszolgattál."
A lényegi részeket elolvastam, például a Jézus prófétaságára vonatkozó részeket vagy azokat amik keresztények szerint istenségére vonatkoznak.
"A kereszténység ilyen jellegű erőszakos bírálata csak békétlenséget szül."
Hol látsz itt erőszakot?
"A lényegi részeket elolvastam, például a Jézus prófétaságára vonatkozó részeket vagy azokat amik keresztények szerint istenségére vonatkoznak."
Valami látnoki képességgel jöttél rá véletlenszerűen, hogy mik ezek a lényegi részek?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!