Milyen alapon állitják a muszlimok, hogy a több száz évvel az iszlám megjelenése előtt irt Biblia hamisitás?
"Az hogy Mária szűzen fogant miért probléma? Ebből még nem következik hogy anyaistennek tartanák a muszlimok. Az iszlám szerint Mária ugyanolyan ember mint bárki más csak szűzent fogant."
Ha nem zavar, a keresztények is ezt mondják Máriáról.
"Az általad idézett szöveg is azt írja a 7. században keletkezett, Mohamed pedig a 7. század elején élt tehát ez pont hogy igazolja a Korán állítását."
Ha a 7. században keletkezett, Mohamed pedig a 7. század elején élt, akkor aligha találkozott vele. Annyira nem, hogy a Lateráni zsinat, ahol egy fontos Mária dogmát hirdettek ki, Mohamed halála után volt. Ugye ez után kezdték csak ünnepelni a nálunk Gyümölcsoltóként ismert ünnepet.
" Szentírást kb 1500 év alatt írta nagyon sok ember mégis egy sokkal szebb egészet alkot,"
Köszönöm az újabb beismerést."
Én sem értem ebben mi a beismerés. Egyértelmű, hogy pl. Mózes nem ugyanakkor élt, mint Jézus. Nem tudom ki mit gondol, de igazából a Biblia nem egy könyv, hanem könyvek gyüjteménye. Nem olyan, mint a Korán, amit egy ember írt le egy fél emberöltő alatt. Ha eredeti formájukban lennének, akkor minden könyve (nem véletlenül nevezzük így őket) külön kis tekercset vagy most már füzeteket alkotna. Hogy szemléltessem, ha a Koránt elfogadták volna a keresztények, akkor mehetett volna a Bibliába az Újszövetség utáni plusz könyvként.
"A Biblia (amely a koiné görög βιβλίον, azaz tekercs szóból származik) azoknak a könyveknek a gyűjteménye, amelyeket a zsidóság és a kereszténység Istentől sugalmazottnak és ennek okán szentnek fogad el, tehát a hit és az erkölcs területén általános mércének tekint."
#412: Ebben az a beismerés, hogy emberek írták. Méghozzá nagyon sokan, nagyon sokfélét.
A Kegyes Koránt maga Isten nyilatkoztatta ki.
Abdullah
"#412: Ebben az a beismerés, hogy emberek írták. Méghozzá nagyon sokan, nagyon sokfélét."
De senki se mondta, hogy nem emberek írták lol. Őszintén mondom, hogy nagyon sajnállak téged.
"A Kegyes Koránt maga Isten nyilatkoztatta ki."
Maradjunk annyiban, hogy a koránt is emberek írták. Ez tény. Hogy te mit hiszel, az pedig senkit nem érdekel.
"Pl. hogy egy fokkal hitelesebb legyen."
Ha leírja a Korán hogy mi a szentháromság három istensége akkor hitelesnek tartanád? :) Akkor meg azt mondanád leszólította az első keresztényt az utcán és megtudta, vagy hogy ezt mindenki tudhatta. Egyszerűen a Korán nem foglalkozik a szentháromsággal hanem annyit ír hogy ne higgyenek abban mert Isten nem három.
"Magam se fogalmazhattam volna meg szebben. Pontosan ebből az állításából látszik, hogy mekkorát téved a Korán és nem Isten írta, hanem egy olyan ember, aki nem volt túl jártas a témában. Mivel ha egy kicsit is értené a Szentháromságot a szerző, nem ezt írná. Így egy olyan eretnekséget tagad, amiben egy keresztény sem hisz. Ez az amit te sem értesz, ezért nem látod még a problémát sem."
Sem én nem mondom, sem Mohamed próféta nem mondta hogy a keresztények saját bavallásuk szerint három istenségben hisznek. Ha megkérdezném, a világ összes kereszténye azt mondaná egy Istenben hisz és biztosan Mohamed próféta idejében is ezt mondták. Viszont, ha megnézzük a szentháromság tanítását, abban három külön istenség szerepel tehát a Korán állítása igaz. A keresztények három istenségben hisznek akkr is ha ők egynek mondják.
"Figyelj, Mohamednek elég volt ennyit mondania, amit most leírtál pl. egy keresztény szerzetesnek, hogy lássa fogalma sincs arról, hogy miről beszél."
Igen, ez a tipikus keresztény reakció. De a Biblia alapján amit tudunk Jézusról és a szentlélekről és az Atyáról, három különöző képességű és tulajdonságú istenségről van szó.
"Most nem azért, de erre pofonegyszerű a magyarázat. A Tóra volt az a könyv, amit a legszentebbnek tartottak a zsidók. Annak a nevét ismerte, mint ahogy sok átlag ember is hallotta, hogy a zsidók szent könyve a Tóra."
De itt nem egy átlagemberreől van szó. Ti azzal vádoljátok hogy a Bibliáról másolt. Aki a Bibliáról másol, az a minimum hogy elolvassa vagy legalább utaná jár milyen könyveket tartalmaz. Tehát ez továbbra is képtelenség.
"A történeteket, meg hallotta. Tekintve, hogy ismertek voltak arábia szerte. pl. Betért egy templomba még fiatalon és végighallgatott egy prédikációt, vándor szerzetesektől is hallhatta, kereskedők is mesélték egymás között stb. De, valószínűleg fogalma sem volt róla, hogy hogyan épül fel maga a könyv. (Főleg, ha a tényleg olvasni sem tudott.)"
A Korán kinyilatkoztatása több mint 22 év alatt történt. Te pedig ezzel azt állítod, annak ellenére hogy a Bibliáról másolt, nem esett le neki hogy az Ószövetség nem csak a Tórából áll :) Azt állítod 22 év alatt nem tudott beszerezni egy zsidó Bibliát vagy nem tudta megkérdezni egy zsidótól, milyen könyvekből áll a zsidó Biblia, úgy hogy már a legelején voltak zsidók akik áttértek az iszlámra és nekik sem tünt fel hogy Mohamed nem ismeri a zsidó Bibliat :) Ezért mondom hogy ész nékül rágalmaztok.
"Valószínűleg azért, mert erről neki fogalma sem volt."
Ez megint ugyanaz a kategória. A Korán kinyilatkoztatása több mint 22 év alatt történt. Te pedig ezzel azt állítod, annak ellenére hogy a Bibliáról másolt, nem ismerte fel hogy apokrif iratokból vesz át dolgokat. Ezzel azt állítod 22 év alatt nem tudott beszerezni egy kanonizált Újszövetséget hogy megnézze vagy olyan embert aki tudja milyen könyvekből áll.
"Vagy mert igazából valami eretnek szektához tartozó mestere volt, aki a saját szektás történeteit is mesélte neki. Ugyanis, bár Európában ekkorra a legtöbb eretnek irányzat nagyjából már eltűnt, a zsinatok még beszámolnak róla, hogy mely csoportokról hallattak még, hogy arábiában és perzsiában, pont Mohamed térségében!, még kis létszámban, de megtalálhatók. Igazából pont abban a térségben voltak még gnosztikusok, manicheisták, ebioniták stb. Szóval nagyobb csoda lett volna, ha nem ott, hanem mondjuk Bizáncban merít apokrif iratokból."
Teljsen egyértelmű hogy Mohamed próféta a keresztényeket is meg akarta győzni. Egy hamisító miért venne át olyan tanokat amiket a kereszénynek eretneknek tartottak? Egy hamisító miért tagadná meg a keresztény vallás alapjait és nevezné hamisítónak a keresztényeket mikor az a cél hogy meggyőze őket. Az iszlám elutasítja Jézus istenségét, a megváltó áldozatát,a kereszthalálát, és a szentháromságot. Tehát lényegében szinte mindent elutasít és hamistásnak tart a keresztény alaptanításból. Egy hamisító sosem tenne ilyet. Ha keresztényeket akar meggyőzni nem tagadja meg a keresztény alaptanítást és nem vesz át részeket ertnek iratokból. Legfeljebb minimálisan változtat a keresztény tanításokon ahogy azt látjuk a kismillió keresztzény irányzat esetében. Az egyetlen értelmes magyarázat az hogy a Koránban és az apokrif iratokban szereplő azonos infók eredetileg benne voltak az Evangéliumban de ezekt a kerestzények kivették. és pers Mohamed Istn prófétája.
"Viszont, ha megnézzük a szentháromság tanítását, abban három külön istenség szerepel tehát a Korán állítása igaz."
Miért, mit is állít a korán a Szentháromságról?
#414: Senkit nem érdekel... ? "Milyen alapon állítják a muszlimok" ez volt a kérdés nem ?
Érted, egy rakás ember különböző korokban össze-vissza írogatott mindenfélét, egymástól teljesen eltérő dolgokat... most tényleg mire gondoljak ? Még legalább azt mondanátok, hogy pár ember írta valami hatására.. és legalább látnám az egységet benne. De nincs benne.
Abdullah
"Érted, egy rakás ember különböző korokban össze-vissza írogatott mindenfélét, egymástól teljesen eltérő dolgokat... most tényleg mire gondoljak ?"
Ezt a koránra érted? Mert arra tökéletesen igaz. Lásd Bibliában az Exodus története egy szép kerek egész, abban az arab kavalkádban pedig össze vissza kell bogarászni, hogy megtaláld a teljes történetet. Látod, pedig rövid időn belül íródott, mégis ennyire gyatra katyvasz. Szinte nincs benne semmi, amit ne 3-4-5 helyről kéne összerakni. Ennél még én is százszor különbet írok, pedig nem vagyok tehetséges író.
"Ha ez okozta az állítólagos "ellentmondást", akkor ez nem tűnik nehéznek.
Itt ugye még nem történt meg a párbaj Mózes és a mágusok között, még nem dobták el botjaikat. A mágusok még nem szembesültek az eredménnyel. Az majd csak ezután következik."
Abdullah tévedsz. Itt már eldobták a botot. Az előtte lévő versben van benne. Ezt a párbaj után írja a Korán.
"26. szúrában lényegében ugyanazt mondják a varázslók és a fáraó is mint a 20. szúrában. "
Igen. Lényegében. Ezt én is látom. De, szó szerint akkor mégis mit mondtak? Szóval, ha jól értem, akkor Isten tulajdonképpen nem idézi a szavaikat csak nagyjából elmondja, hogy mit mondtak. Tehát akkor feltételezhetjük, hogy nem szó szerint hivatkozik az elődökre, hanem csak felhasználja a történetüket és alakjukat, mindig az adott mondanivalóhoz.
"Igen, azt mondtuk össze kel rakni a történeteket a különöző szúrákban." Örülök, hogy ebben egyetértünk, mert igazából te kezdtél el kötekedni. Én csak azt mondta, hogy Mózes története is többször le van írva és mindig plusz elemekkel bővül. De, most, hogy egymás után olvastam el őket, találtam benne ellentmondást.
"Korábbra visszameőleg mondja hogy kevesen hittek Mózsesnek, nem pedig a párbaj kimenetele miatt." Csak véletlenül pont a párbaj után írja? Ha neked ez így megfelel, gondold ezt. Nincs kedvem tovább erről vitázni.
#418: Ez még viccnek is rossz. Most fogadjak el egy könyvet...vagy könygyűjteményt, aminek vagy 50 szerzője volt és évszázadokig írodott ???
Majd ti úgyis kijavítotok hányan írták pontosan...
Értitek egy katyvasz az egész, egyesek kiszedtek belőle ezt azt... és egyébként ne csodálkozzak már hogy 1000 dolog nem stimmel ..
Hát emberek írták nem ? :D Emberek vagyunk, tévedhetünk :D LOL
Abdullah
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!