Amikor valaki egy kontár festővel kapcsolatban kifejti a véleményét, hogy az milyen szenzációs (picasso, van gogh, stb. ) akkor miért lepődik meg, ha megkérdezem, hogy otthon adáshibát néz-e esténként a tévében?

[link]

Érdekes hogy kecskeürüléket mondtál ezzel a képpel kapcsolatban, majd nézd meg a Leány gyöngy fülbevalóvalóval című filmet, és nagyot fogsz nézni. :) Egyébként előbb raknám ki ezt a képet a falamra mint a másikat amit linkeltél, ami ugyan nagyon hű de valósághű, de egy szoba falán mégiscsak jobban mutatnak a nonfiguratív minták.

Picasso nem neked festette a képeit, hanem saját magának. Az volt benne a nagy szám, hogy létrehozott egy tök új stílusirányzatot, hiába voltak és vannak oda a mai napig a csiricsáré anatómiailag tökéletes és mégis túl idilli, mű képekért.

Őt nem a közönség motiválta, hanem a női. Picasso fiatalon férfiakkal randizott, ezalatt festette a hagyományos, korszellemnek megfelelő képeket. Aztán jöttek a nők, és borzasztó törést okoztak a lelkében.

Ha megnézzük az Avignoni kisasszonyok c. képet, az pont erről szól. Meghasadt lelkű prostik, meghasadt lelkű festő, és a kettő összefügg. Az érzést és fájdalmas tapasztalatot Picasso a festményein keresztül mutatta ki. Ezzel gyógyította magát, ha úgy tetszik.

A művészetterápia sem tudatos, az ember a maga módján, indirekt módon festi, firkálja, szaggatja ki magából a traumát.

Forrás:

[link]