Velem van baj (lelkileg) vagy nem megfelelő emberrel ismerkedek?
Évek óta keresem a társam. Általában sikerült olyanokba belefutnom, akikről már az első találkozás alkalmával kiderült, hogy biztosan nem egymást keressük. Volt olyan eset is, amikor szimpatikus volt, sőt túlzottan is, minél több időt szerettem volna vele tölteni az első találkozáskor, majd a második alkalomra teljesen elmúlt a lelkesedésem. Úgy tudnám legjobban leírni, hogy milyen érzés lehetett ez kb, hogy a rózsaszín ködhöz hasonlítom. Nyilván nem szerelmes lettem első pillantásra, csak a szituáció ahhoz hasonlít. Mikor jön ez az érzés, akkor teljesen elbizonytalanodok. Nem tudom, hogy külsőre tetszik-e annyira, hogy akár egy életet leéljek vele (tudom a belső fontosabb, de azért az sem mindegy, hogy kire nézünk rá minden egyes reggel:). Elkezdem keresni a hibákat, de úgy mindenben. Mintha kifogást gyártanék magamnak, hogy miért is ne ismerkedjek tovább vele.
Évek óta egyedül élek, utolsó olyan kapcsolatom, akivel rendesen együtt éltem, az 7 éve volt. Gondoltam arra is, hogy ez riaszt meg, hogy valaki bekerül a szférámba. Vagy lehet, hogy annyira tökéletesen akarok választani, hogy minden apróságot kritikusan nézek. Tényleg szeretnék egy normális, működő kapcsolatot. Exek teljesen el vannak felejtve, az nem befolyásol.
Tudok alkalmazkodni, és tudom, hogy egy kapcsolatban kell is.
Vajon nem a megfelelő emberrel ismerkedek és azért viselkedem így, vagy csak annyira rég várok az "igazi"-ra, hogy már a legkisebb akadálynál is meghátrálok?
Szívesen olvasnék arról, ha valaki volt már hasonló helyzetben. Hogyan élte meg, mit tett, hogy túllendüljön ezen a kezdeti időszakon, mi lett belőle végül.
Szeretnék mindent megtenni, hogy normálisan ismerkedjek, de kicsit megrekedve érzem magam.
35L
Több fèrfival beszèlgettek.
Èn a kicsit bunkó vagyok :)
Én is keresem a saját èletemre vonatkozó vàlaszokat.
Ez a kocsis téma elég fèrfiatlan, ahogy fent is írtam - gàz
"Mit tudsz nyújtani?"
Manapság elèg ha a nő jól néz ki ,
a többi nem igazán számít , mert a belső értékek hiányát is felülírhatja, a javakèt meg plàne
101 igen :)
102 tényleg többen vagytok! talán volt egy olyan férfi is, aki szintén klubtag.
De te sem vagy bunkó :)
Viszont itt szerintem elég nyilvánvaló hogy olyan nők beszélgetnek akik nemcsak a kinézetükre alapoznak, vagy nem?
Na és eddig milyen a társkereső? Gondolom futottál már bele 1-2 érdekes alakba. Ha lesz valami érdekes tapasztalatod (pozitív-negatív) és van kedved, akkor oszd meg velünk :)
Képzeljétek benne vagyok facebookon 1-2 csoportban (bringa, futás, túra), ki van írva a bemutatkozómba, hogy magamnál magasabb párt keresek. Épp ebbe kötöttek bele néhányan, hogy az miért olyan fontos. Persze mind alacsonyabb nálam, aki szóvá tette.
Ugyan :):)
Ennyi betű után màr biztos kijött volna.
Külső eléggé dominál nálatok.
106 kicsit csúsztatsz most(ami nem bunkóság :D de igy nehéz lesz beszélgetni érdemben)
105
Nagyon sok levelet kaptam, de én is írtam egyet egy kedves arcú fiúnak. Ő örült, válaszolt, de szófukar és félő hogy az udvarlás nem lesz az erőssége amitől ugye az érdeklődésem exponenciálisan csökken. :( (azért írtam rá én, mert 2 megyével arrébb lakik, nem hiszem hogy látott volna).
Rengeteg szófukar ember van amúgy, akik boldogan leveleznének, de lehetőleg úgy hogy én írjak inkább :D próbálom kibontakoztatni őket is. De sokan vannak, nekem pedig véges a kapacitásom.
Egyetlen igazán érdekes arc írt rám - de ő már nem Magyarországon él.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!