Kezdőoldal » Ismerkedés » Társkeresés » Velem van baj (lelkileg) vagy...

Velem van baj (lelkileg) vagy nem megfelelő emberrel ismerkedek?

Figyelt kérdés

Évek óta keresem a társam. Általában sikerült olyanokba belefutnom, akikről már az első találkozás alkalmával kiderült, hogy biztosan nem egymást keressük. Volt olyan eset is, amikor szimpatikus volt, sőt túlzottan is, minél több időt szerettem volna vele tölteni az első találkozáskor, majd a második alkalomra teljesen elmúlt a lelkesedésem. Úgy tudnám legjobban leírni, hogy milyen érzés lehetett ez kb, hogy a rózsaszín ködhöz hasonlítom. Nyilván nem szerelmes lettem első pillantásra, csak a szituáció ahhoz hasonlít. Mikor jön ez az érzés, akkor teljesen elbizonytalanodok. Nem tudom, hogy külsőre tetszik-e annyira, hogy akár egy életet leéljek vele (tudom a belső fontosabb, de azért az sem mindegy, hogy kire nézünk rá minden egyes reggel:). Elkezdem keresni a hibákat, de úgy mindenben. Mintha kifogást gyártanék magamnak, hogy miért is ne ismerkedjek tovább vele.

Évek óta egyedül élek, utolsó olyan kapcsolatom, akivel rendesen együtt éltem, az 7 éve volt. Gondoltam arra is, hogy ez riaszt meg, hogy valaki bekerül a szférámba. Vagy lehet, hogy annyira tökéletesen akarok választani, hogy minden apróságot kritikusan nézek. Tényleg szeretnék egy normális, működő kapcsolatot. Exek teljesen el vannak felejtve, az nem befolyásol.

Tudok alkalmazkodni, és tudom, hogy egy kapcsolatban kell is.

Vajon nem a megfelelő emberrel ismerkedek és azért viselkedem így, vagy csak annyira rég várok az "igazi"-ra, hogy már a legkisebb akadálynál is meghátrálok?

Szívesen olvasnék arról, ha valaki volt már hasonló helyzetben. Hogyan élte meg, mit tett, hogy túllendüljön ezen a kezdeti időszakon, mi lett belőle végül.

Szeretnék mindent megtenni, hogy normálisan ismerkedjek, de kicsit megrekedve érzem magam.

35L


2021. júl. 13. 11:00
❮❮ ... 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 ... ❯❯
 61/575 A kérdező kommentje:

Most jelenleg azzal próbálkozok, hogy magam ezen a téren minél inkább kiismerjem, képes legyek nagyobb mértékben alkalmazkodni és ne a kifogásokat keresni. A megfelelő partner is szükséges lesz hozzá szerintem. Ha nem jutok előrébb, akkor viszont segítséget kell kérnem.


Egyébként most olvastam a szeretetnyelvekről is egy könyvet, szerintem az is nagyon hasznos és segítségemre lesz.

2021. júl. 14. 16:13
 62/575 anonim válasza:
Megvolt a randi (-: elsore
2021. júl. 14. 20:24
 63/575 A kérdező kommentje:
na mesélj mi volt :) kopaszodik?
2021. júl. 14. 20:25
 64/575 anonim válasza:
Szóval megvolt a randi, nagyon jó fej a srác, de végig azt nézegettem vajon mi a hiba az arcában, találtam négyet. Aztán próbáltam arra koncentrálni, mi tetszik az arcában, azt is találtam. Első randi után nem csókoltam volna meg, ő viszont már írogatja hogy mennyire lenyugoztem és tetszem neki. Szerintetek adjak második esélyt? Nagyon rendesnek tűnik, nem az az atveros fajta.
2021. júl. 14. 20:27
 65/575 A kérdező kommentje:

szerintem igen, adj neki esélyt. Viszont, ha úgy érzed, hogy ő nagyon nyomul és neked ez sok, akkor mindenképp jelezd neki, nehogy aztán azon menjen el az ismerkedés, hogy úgy érzed rád akaszkodik. Jól is érezted vele magad? Vagy csak kutattad a hibákat? :)


most rendeltem egy könyvet, elég jókat írnak róla. Nem csípem ezt a témát, de többen is írják, hogy nem száraz olvasmány. Gondoltam megosztom veletek, hátha másnak is megtetszik.


Örökölt sors - Családi sebek és a gyógyulás útjai


[link]

2021. júl. 14. 20:34
 66/575 anonim válasza:
Ha kapcsolatban akarsz lenni igen , ha nem akkor jöhet a kövi, akiben lehet hogy csak 3 hibát találsz, de az is lehet hogy 5-öt
2021. júl. 14. 20:38
 67/575 anonim válasza:

De csak a külsőről irtàl, semmit a belső tulajdonsàgairól.


Huuu

Régen az volt hogy , mindegy milyen a férfi , csak legyen szebb az ördögnèl

Koràbban, legyen meg benne a plusz

Manapsàg, 4 hibàt talàltam az arcàn


Arra akarod építeni a kapcsolatot, hogy mennyi hiba van az arcàn, kíváncsi vagyok, hogy pl te mit tudnál egy ilyen férfinak nyújtani

2021. júl. 14. 20:44
 68/575 A kérdező kommentje:
#67 azért azt emelte ki, mert korábban arról beszéltünk, hogy hajlamosak vagyunk már az elején keresni a kifogást és a hibákat, hogy miért is nem megfelelő az adott ember. Ő most épp ebben talált "hibát". Nem egy átfogó elemzést írt nekünk a randiról, csak kiemelt egy részletet.
2021. júl. 14. 20:48
 69/575 anonim válasza:

Csak elemzek, nem támadok.

De tényleg kíváncsi vagyok.

Nincs bennem rosszindulat.

2021. júl. 14. 20:54
 70/575 A kérdező kommentje:
oké, oké :)
2021. júl. 14. 20:56
❮❮ ... 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!