21 hetes rémült kismama vagyok, szeretkeztünk a férjemmel, abba kellett hagyni, mert görcsöltem, majd felálltam és vegigfolyott a lábam szárán valami vizszerű, igaz vizelet lehetett?

Nem tudom, ez mire volt jó!!!

Itt mindenki aggódik, meg érdeklődik, mi van veled, te meg 2 nap múlva méltóztatod közölni, hogy jaaaa ez 2 éve történt.

Sajnálom a dolgot, de ne csin.álj hülyét másokból.

És kérj segítséget a feldolgozásához, mert egyedül nem megy.

Nagyon beteg vagy,fõleg,ha igaz,hogy màr veszítettél el babàt.. :-(

De annak örülök,hogy bevallottad,törölhetem a megvàlaszoltjaimból,én így ismeretlenül is aggódtam érted!

Fúj,még egyszer elolvastam a kérdést,undorító!

A 8 hetes terhességem megszakadása után nem voltam hajlandó tűrni a lesajnálást és a vetélésről való beszélgetést. Pontosan azért nem, mert nem akartam totál becsavarodni. Szerencsére olyan férj, család és barátok állnak mellettem, akik teljes mértékben tudták tolerálni az ilyen irányú döntésemet. Azóta az első babánkról tudok mosolyogva beszélni, mert egy igazi csoda volt, hogy ő megtörténhetett velünk.

Sajnálom, hogy ennyire egyedül vagy és nincs senki és semmi, aki és ami meg tudná mutatni neked a helyes utat. Egyszerűen elkeserítőnek tartom, hogy képes vagy a két éve halott gyerekedről így beszélni. Ha már fel is eleveníted a történteket, elég szánalmas, hogy pont a tragédiát emlegeted fel és azon pörgeted magad még mindig. Akár a várandósággal kapcsolatos kérdésekre tapasztalatból válaszolhatnál - ha már itt töltöd az idődet - az itt normális kérdést feltevőknek amolyan segítő jelleggel. Nem ítéllek el, csak mélységesen sajnállak. Én is izgultam érted...

Atyaég, ezt most tényleg el se hiszem, hogy ilyen van...

és hányan aggódtak érte...szánalmas!

Lassan minden együtt érzést felvált a gyanakvás, és sajnos nem alaptalanul...:(

Azt hiszem búcsút intek ennek az oldalnak, mert ez itt a szivatás ne tovàbbja...:(