Családtag nem örül a terhességnek?

#28 Talán még annyi, hogy azt írtad, hogy segítség, ha mindkét fél elmegy pszichológushoz és segítséget kap.

Tehát akkor te odaálltál a húgod elé és kerek perec elmondtál neki mindent? Mert ha nem, akkor nem igazán van mit feldolgoznia, azon kívül, hogy nem tudja a testvére miért kerülte a vele való találkozást hosszú hónapokon keresztül.

#31 Persze, hogy tudott mindenről. Előtte amúgy még én mondogattam milyen jó lenne egyszerre terhesnek lenni, csak nekünk nem jött össze. Tudott a kémiai terhességemről is, a lombikról is, mindenről.

Miután megszületett a baba 1 éves koráig 2x láttuk. Először semmilyen interakcióba nem voltam hajlandó a babával kerülni, 8 hónaposan már vittem neki ajándékot, 1 éves korára sikerült feldolgozom a helyzetet, utána csináltunk már közös programokat is. Azután még 1,5 év telt el hogy én is terhes lettem, szóval nem az volt, hogy terhes lettem minden megoldódott. Csak idő és segítség kell hogy az ember feldolgozza a helyzetet és nyilván lehet visszaesés is, ha pl van egy vetélés vagy jön egy lesújtó diagnózis, vagy ha mondjuk a húgom szült volna még egyet, vagy a családban még egy közeli rokonnak született volna gyereke...

És önmagában a meddőség él vannak még nehezebb helyzetek, el se tudom képzelni milyen egy közepidős terhesség elvesztése, vagy ha valaki szülés után veszti el a gyerekét. Borzasztó lehet, és nem hiszem hogy lenne olyan aki elvárná ezektől az emberektől, hogy a veszteségük után örüljenek a rokon terhességének.

#35 Az, hogy tudott a kémiai terhességedről és a lombikról az nem elég. Azzal neki nincs dolga feldolgozás címen. Ezzel neked van. Hanem arról tud-e, hogy te mit gondoltál róla? Amit itt is leírtál. Gondolom azt a kommentet neki nem mernéd megmutatni.

Őszintén én téged is megértelek, de a húgodat nagyon sajnálom. Csak a saját dolgaidat sorolod, azt nem, hogy ő ezeket hogy élte meg és mennyire érezte rosszul magát emiatt. Ez az amit itt sokat, köztük te sem értesz meg, nem is akarsz, mert csak a saját dolgodat hajtogatod. Megkérdezted tőle valaha, hogy hogyan élte meg azt, ahogy te viselkedtél vele? Hogy sikerült feldolgoznia, hogy mennyi ideig nem voltál kíváncsi a gyermekére? Ne gondold azt, hogy csak te sérülsz az adott helyzetekben, a másik fél is ugyan úgy sérül, ahogy a kérdező is. Ezt senki, tényleg senki nem veszi figyelembe. Szomorú.

"ezt például azért nem értem, mert a terhesség az csak egy dolog, de ha a baba megszületett akkor sem beszéltetek a gyerekről? "

Beszéltünk, ha ő kérdezett.

Picit más szituban van a kérdező rokona, meg a 35-ös.

Nekik nem jön össze, és a hiány megélése mindig egy kiszolgáltatottabb helyzetbe hozza azt, akinek meg kell élnie.

Egy autóbalesetben megrokkantnak se a hétvégi Spar maratonodról fogsz mesélni feltétlenül, pláne ha tudod, hogy még nincs túl a traumán.

Ahogy meg lehet azt is mondani, hogy "nekem most nehéz veled találkoznom, mert arra emlékeztetsz hogy..." De a másik fél is megkérdezheti, hogy "hogy érzed magad ebben a szituációban?" "tudom, hogy neked nehéz, nem szeretném én sem még jobban megnehezíteni, beszéljük meg, hogy neked is jó legyen" - és ha az elsőt nem teszi meg a kérdező húga, attól még a kérdező megtehetné a többit, ahelyett hogy besértődik.

Illetve lehet így is, de az biztos, hogy nem a megoldás felé vezet - lásd néhány itteni pálda.