7 hetes magzat milyen? Érzi már az abortuszt?

Kedves 46-os válaszoló:

Nem hiszem, hogy olyan egyedül lenne, mint a kisujjam, hogy ne lenne valaki, akire számíthat. Az apának amúgy is kell tartásdíjat fizetnie. Ha aggódik, azzal megold valamit? Nem, csak magát teszi tönkre.

Legyen érte hálás, hogy neki lehet és becsülje meg.

Te biztosra tudod mondani neki, hogy lehet majd ezután gyereke? Nem mondtam, hogy nem lehet, csak azt, hogy az is előfordulhat. "Ráadásul ennek a lehetőség ma már nagyon ritka." Mégis előfordul, és nem tudni kinél. Ő is benne van, ha beáll a sorba. Bevállalja a kockázatot vagy sem? Ezt nem én fogom eldönteni.

Az előregondolkodásról osztom az egyik előttem szóló véleményét.

Érdekes, az egyik gyerek érdekét szem előtt tarthatja a másikét már nem. Ha nem bírná a gyereket (anyagilag stb.) akkor ne is adja meg az esélyét annak, hogy megfoganjon, ha utána meg elteszi láb alól. Ha megfogant, akkor szülje meg. Ez a rendje.HA megnézed a kérdését, szerinted az abortuszra nem fog rámenni idegileg? De még lelkileg! Ez is megtörténhet. Nem tudjuk mi fog történni. Neki kell mérlegelni és dönteni.

"Majd ha eljön a pillanat" - mert mindenki azt hiszi, hogy akkor sikerül valami, amikor ő akarja. Csak ez nem mindig így működik. Azt hiszem ezt rengetegen meg tudnák erősíteni.

És ha te többé nem férsz bele a szeretteid életébe, akkor az a megoldás, hogy megszabadulnak tőled? Igazad van, ez a könnyebbik út és ezzel minden el van rendezve. Lehet vidáman élni. Nincs már aki boldogságom útjába álljon! És az, aki nem szeret, az így is cselekszik.

Én meg Téged nem értelek.

A válaszadók jó része azt próbálja elmondani Kérdezőnek, hogy talpra lehet állni két gyerekkel, és van esély arra, hogy rendeződjön az élete az új szituációban, akár a párjával együtt, akár nélküle (mert ezt tényleg nem tudhatjuk, hogy merre megy a kapcsolatuk). De idővel fel lehet állni ebből, és a gyermekeiben biztosan örömét lelné, és ők is egymásban.

Viszont az abortuszt, ami egy lelkileg stabil nőt is igencsak próbára tesz (ezt tanúsítja számos abortuszon átesett és erről nyilatkozó nő, már aki tényleg tisztában van azzal, hogy mit tett), hogyan viselne el ez a pszichikai gondokkal küzdő asszony, aki már előtte ezt mondja:

"Nem tudom, hogyan fogom feldolgozni a dolgot, de azt hiszem, sosem fogom magamnak megbocsátani a dolgot. "

Milyen állapotba kerülne utána? Főként, ha tényleg nem áll mellette a párja, és hogyan tudja majd nevelni a meglévő gyermekét... Ez az mostani átmeneti nehéz időszakkal ellentétben az egész életét megkeserítheti és tönkre teheti.

Ezeken is érdemes elgondolkodni.

Kedves Kérdező!

Már korábban leírtam mindent, amivel biztatni tudlak, 8 hónap még sok idő, az alatt alakulsz Te, változik a gyermeked, és alakulhat a kapcsolatod a pároddal, hiszen ha mindketten megpróbáltok dolgozni rajta (külső segítséget is igénybe vehettek!), akkor igenis van remény, de ha mégsem úgy alakulna, akkor is fel lehet ennyi idő alatt építeni egy új életet!

Kívánom szívből a legjobbakat!

Látom, már itt van a teljes manipulációs tárház a némasikolytól a magzatkanaplócskájáig...

Szóval, kedves Kérdező, én azt gondolom, hogy az első Te vagy, a párod, és a már megszületett gyereketek, szóval a már megszületett emberek, és csak a sorban utána következhetnek a még meg nem született vagy a már meghalt emberek... meg azt is gondolom, hogy a gyermekvállalásnak nem egy biológiai véletlenen, meg nem is egy valamiféle felsőbb hatalomnak való feltétlen engedelmességen kell nyugodnia, hanem tudatos döntésen, tudatos vállaláson, az emberpár azért vállaljon gyereket, mert szándékuk azt a gyereket felnevelni, és nem azért, mert "ha már így alakult..."

Természetesen akármerre is dönt az ember, ahogy minden komoly döntésnél, ebben a döntésben is fennáll annak esélye, hogy később megbánja. Ez a lehetőség minden döntésben benne van, nincs ellene védőoltás, legfeljebb csökkenteni lehet az esélyt, ha az ember tényleg úgy hoz döntést, hogy gondosan mérlegel mindenféle szempontot és lehetőséget.

szóval én továbbr sem mondom, hogy a megtartás a jó dönté, és azt sem, hogy az elvetetés a jó döntés, mert nem tudom, hogy nektek mi a jobb döntés, meg felelősséget sem tudnék vállalni a véleményemért. Arra viszont nyugodtan bíztatlak, hogy merjetek TI MAGATOK dönteni, mindenféle külső nyomástól és manipulációtól mentesen.

És az alapkérdésre újólag: a különböző SZAKMAI (tehát nem egyházi és nem magzatvédős, hanem szakmai) vélemények a magzati fájdalomérzet kezdetét valahova a 17-24. terhességi hét közé teszik, szóval a nálunk a 12. hétig történő művi abortusz esetén a magzati fájdalomérzet a tudomány mai állása szerint kizárható. A néma sikoly meg nem dokumentumfilm, hanem propagandafilm, az érzékelés meg nem egyenlő a féjdalomérzettel, a mimóza levele is összehúzódik érintésre (nagyon ősi biológiai reflex) de ettől még nem érzékel féjdalmat, mert a fájdalomérzet kialakulásához bonyolult központi idegrendszeri struktúrák kellenek... egyébként a fájdalomérzet pontosan dekektálható annak a vegetatív jeleivel, pulzusszám és vérnyomás-emelkedés, stb... innen lehet tudni, hogy érez-e fájdalmat egy embrió vagy később magzat.

akár milyen ici-pici egy néhány hetes magzat de azt már az első perctől érzi,hogy te akarod-e őt.

és nem ő nem alszik el az altatótól de ha alszik is akkor is fáj neki.

neked is fájna,ha alvás közben elkezdenének vagdosni téged.

szerintem egy nő sose kizárólag arra alapozzon,hogy a párja vele marad -e vagy sem,mert egyedül is lehetsz boldog anya,és mindent megadhatsz a gyerekeknek apa nélkül is,de az is benne van a pakliban,hogy ha 5 éves lesz a gyerek akkor mentek külön és akkor mit csinálsz a gyerekkel megölöd mert már nem vagytok egy pár a férjeddel?

nővérem most februárban szült,22 éves ,nővérként dolgozik egy kórházban,tehát nincs sok fizetése,a párja mikor megtudta,hogy terhes lelépett semmit nem tudunk róla,és nővéremnke még így sem fordult meg a fejében egy percre sem,hogy ne szülje meg a babát.

szerintem ha azon aggódsz,hogy érzi -e az abortuszt akkor te valójában megakarod őt tartani,és hidd el sosem tudnád megbocsátani ezt magadnak.

Itt vagyok már,

de mégsem vagyok itt,

aprócska vagyok és védtelen,

mert nem látsz, és nem panaszkodom,

csak fejlődöm, és növök szüntelen.

Osztódom, sejtekké növök,

növesztem parányi testemet,

szeretetben, s melegben osztozom,

táplálékon, s életen veled.

Minden apró vércsepped,

és minden szívdobbanás,

esély, hogy megszülessek,

esély és újabb varázs.

Egy hete létezem még,

aprócska sejttömeg vagyok,

csupán egy cseppnyi élet,

lassan telnek a napok.

A harmadik héthez értem,

szerveim növekednek,

a negyedik héten már

köldökzsinór köt össze minket.

A második hónapomhoz értem,

bizony már nyolc hetes vagyok,

biztosan érzed már a létem,

érzed, hogy itt vagyok.

Eltelik még egy hét,

már látszik lábam és kezem,

emberi formám van már

és veled dobban a szívem.

A kromoszómák eldöntötték,

hogy kisfiú leszek,

és tovább vihetem büszkén,

édesapám a neved.

A szemem kék lesz,

anyám, akár a tiéd,

a hajam pedig, mint a nyár,

ragyogó szőke, szép.

De épp most mi történik?

Ennyi volt szép mesém csupán,

mert nem akart, nem szeretett,

mert megölt a saját anyám.

Ennyi volt röpke szép mesém,

csak a bús halál maradt,

nem láttál, és nem ismertél anyám,

meghalt benned minden pillanat.

A szívem nem dobban meg többé,

nem leszek mosolygó, boldog gyermeked,

miért nem szerettél

miért nem becsültél,

gyönge és ártatlan életet?

Ejtettél-e könnyet vajon értem?

Ezt én nem tudhatom, gyökeremmel

téptél ki testedből,

elszakított tőled a fájdalom.

Minden halál, pillanata,

új életet fogan,

s minden aprócska életben,

parányi lélek van.

Vágyja, az életet,

joga van megszületni,

nem dönthetünk felőle,

szeretni kell, s felnevelni.

remélem,hogy nem döntesz az abortusz ellen,biztos vagyok benne,hogy életed legnagyobb hibája lehet olyan hiba amit sosem lehet helyrehozni.