7 hetes magzat milyen? Érzi már az abortuszt?
Kedves előzők, látom kitört a lélektani vita:)
Elöljáróban megjegyezném, hogy az ember nem birka, hogy terelgesse bárki is... bocs, de erre a szóra - és a mögöttes tartalmára - ugrok (nevelő)anyám is örökösen terelgetni akart...
Ami itt előkerült Freudró, a bűntudatról, a szuperegóról az persze nagyrészt így van. Más pszichológiai irányzat meg másként nevezi, de a lényeg valami olyasmi, hogy egy átmeneti rész az ösztönök és a tudatos én között, aminek a létezését viszont szinte minden pszichológiai iskola elismeri, legfeljebb másként nevezi:)
Az alapvető tévedést én ottan látom, hogy sokan ennek egyértelműen pozitív jelentőséget tulajdonítanak, akárcsak a szülő szerepének, akiknek ugye jelentős része van ennek a "felettes énnek" a kialakításában. Holott francokat, kérem tisztelettel, ez önmagában egy előjel nélküli dolog... a szuperegóban laknak a társadalmi szocializáció pozitív részei is persze, de ott lakhat egy rakat szörnyűség is, szorongásként megélt félelmek, előítéletek, zsigeri gyűlöletek. Ahogy az ezt kialakító szülő(k)ről is csak azt mondhatjuk el, hogy a legnagyobb hatással bírnak egy ember életében, hogy ez döntően pozitív vagy negatív, az egyedi és esetleges, a legjobb indítást is meg tudják adni, meg a legnagybb kárt az ember életében is, meg általában közte bármit.
És hát persze az a jó, amikor az ösztönös, a szuperego meg az ego egyirányba mutat, és az a rossz, amikor ezek között kibékíthetetlen ellentétek alakulnak ki, akkor jönnek a neurózisok, a fóbiák, a szorongások, meg mindenféle, amiből a pszichomókusok élnek, akiknek alapvető kenyerét voltaképp ezen ellentétek feltárása tudatosítása jelenti.
Azt írod, a terelgetés az élettapasztalat átadása.
Áruld már el kérlek, hogy hány gyereket adtál eddig örökbe!
Amúgy ez a fajta terelgetés az akaratátvitel enyhébb formája. Egy felnőtt embert nem terelgetni kell, hanem elétárni a lehetőségeit, a lehetséges lépéseket. És segíteni, hogy elviselje önnön döntésének a súlyát.
Kedves 122, eszerint valóban félreérthető voltál, a "terelgetés" az nálam nem a lehetőségek, vélhető előnyök és kockázatok korrekt bemutatása - ami szerintem is kötelessége minden szülőnek, társnak, barátnak, hanem a terelgető által helyesnek vélt út választására való rábírás. Én is nyilván elmondom a gondolataimat annak, aki megtisztel azzal, hogy megkérdez, de nagyon szélsőséges esetet leszámítva senkinek sem mondanám azt, hogy "tartsd meg!" vagy "vetesd el!" vagy "add örökbe!", azt mondanám el legfeljebb, hogy én az adott helyzetben vélhetőleg mit tennék, vagy ha van tapasztalatom akkor azt, hogy mit tettem, és miért pont azt.
Namost az itt sokunk által kifogásolt némasikolyos, magzatnaplós meg hasonló hozzászólók nyilván nem a véleményüket mondták el, hanem pont "nyomni, terelgetni" akarták az érzelmeire hatva, az őáltaluk helyesnek vélt irányba. És ez szerintem nem elfogadható.
Meg egyébként ez a "halgass a szívedre" c. leggyakoribb magzatvédő érv is baromi kétélű, a saját történetemet leírtam itt már egy személyeskedő megjegyzésre reagálva a 70. -ben. Szóval én, mint "addörökbe"-gyerek a mai napig mérhetetlen haragot érzek azok iránt, aki a szülőanyámnak ezt tanácsolták. Szóval ha én pl. a szívemre hallgatnék csak, az a "magzatvédő" álláspontnak semmi jót nem jelentene... de ugye szerencsére eszem is van, ezért megpróbálok reálisan, elfogulatlanul mérlegelni, és másokat is erre bíztatni, hogy minden egyes lehetőséget nézzen meg, vegyen sorba, gondoljon át, fontoljon meg, lehetőleg a párjával közösen.
Ne haragudj, de nem vagy normális. Nem is akarsz megszabadulni ettől a babától, de elhiszed mások baromságait, hogy nem fogod bírni. Ennyire gyenge vagy, komolyan???? Hogy még a családod is ennyibe néz?
Elárulok neked valamit: ha te a szíved mélyén nem is akarsz abortuszt, akkor erre fog pont rámenni nem csak a te életed, hanem a meglévő gyerekedé is. Mert az életben nem bocsájtod meg magadnak, mert meggyűlölöd érte a férjedet, a szüleidet, az egész világot, önmagadról nem is szólva.
Egyébként tudod milyen egy nyolchetes baba? 8-11 mm. Az agyi fejlődés egyre differenciáltabb képet mutat. Kialakulnak a herék vagy a petefészkek. Elkezdődnek a spontán mozgások, melyekből azonban még semmit nem érzel. Ezen a héten jelentős fejlődésen mennek keresztül a csontok, ízületek. Megjelenik a könyök és beindul a csontosodás. Az ujjak egyre jobban kezdenek kifejlődni.
Én elolvadtam még a harmadik babánál is, amikor az uh-n megláttam, milyen édesen mocorog.
Te már nem egy kezdeményt öletsz meg, hanem egy valódi kicsi embert. :-(((
Kedves Gabka77!
Erre igazán nem volt szükség! Nem tudhatod, mit fog érezni a Kérdező, nem tudhatod, milyen hatással lesz ez az egész a családjára. Innentől már csak bántani tudod azzal, hogy ecseteled, most hogyan néz ki a magzat.Annak meg mi értelme van, miután már kifejtettétek, hogy már sejtcsomóként is ember volt?
Örülj a gyerekeidnek, légy büszke arra, hogy vállalnál becsúszott babát is, meg arra, hogy képes lennél a szűzi életre, ha mégsem, de ne rúgj bele abba, aki a földön fekszik! Megtetted, amit tehettél, de a döntés továbbra sem a tiéd!
Kedves Kérdező!
Most rohannom kell, de a délelőtt folyamán írok neked még egy privit. Talán segít egy kicsit, hogy elviseld, de még az is lehet, hogy esélyt ad neked.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!