Mit tennétek? - a lehető legjobb időzítést keresem!
Sziasztok!
én pedig így állok:
Zsu!
Ebben a hónapban próbálunk nagyon figyelni és belőni az első megemelkedett napot...hátha... :)
Sziasztok!
Még nem volt ovum a görbém szerint. De én annyira furcsállom, hogy ennyivel előtte már toj.fehérjés nyákom volt meg ovus tünetek. Ennyivel előtte miért próbálkozik a szervezet??? Ez annyira fura. Amúgy sajnos a melleim, olyanok mint voltak eleinte, tehát amilyen alapjában, azóta semmilyen változásról nem tudok beszámolni és már mindjárt elfogy az 1 havi Beauty Breast kapszulám...
Itt a görbém:
Sziasztok!
Gondoltam beköszönök. Talán a sors furcsa fintora, eddig nem is írtam, pedig már szombaton történt, csak bizonytalan voltam, de most hogy konzultáltam a dokimmal, már tudom, hogy elvesztettünk egy babát.
30 napra jött, és az elején láttam. Nagyon furcsa volt, és nem tudtam biztosan, mert nem görcsöltem, vagy ilyesmi, de a dokim megerősítette, hogy amit láttam, az baba lehetett.
Igaz, nem terveztük még, úgyhogy "baleset" lett volna (bár ezt a szót leírni is rossz, mikor egy emberkéről van szó), de olyan furcsa most...
Össze-vissza puszilgatom és ölelgetem azóta a gyerekeimet.
Hát mi így állunk.
Ria, most már biztosan jön az a peteérés hamarosan!
Adrienn, remélem Ti is jól vagytok, így hogy kimaradt egy nap.
Üdv: Zsu
Zsu! Rettentően sajnálom! :(((
És amúgy miből gondoltad, hogy baba volt, miből lehetett azt észrevenni (ha nem görcsöltél)? Amit ugye később a doki is megerősített.
Két napig fájdogált a hasam, azt hittem már a 28-on meg fog jönni. Aztán először egy 3-4 cm átmérőjű véres-nyákos ovális-gömb alakú valami, aztán még majdnem fél nap volt, mire elkezdtem vérezni...
Hát ennyi.
Soha ilyet nem tapasztaltam még, nálam a vérzés vagy barnázással, vagy rózsaszínes nyákkal indul, legritkább esetben erőteljesebb vérrel, de így még soha, sem a gyerekeim előtt, sem azóta.
Gyanús volt nagyon, de aztán hárítottam egy-két napig a dolgot, míg végül írtam a dokimnak egy e-mailt.
Azt mondta, a természetre kell bízni az ilyet.
Tulajdonképpen szerencsésnek mondhatom magunkat, ha később történik, biztosan rosszabb lett volna, de azért furcsa...
Zsu
Sziasztok!
Sajnálom Zsu!
Kicsit eltüntem....sok minden volt itthon...
De jól vagyunk és így állok ma:
Ria,
mostmár biztos hamarosan itt az ovud....(nekem volt már olyan, hogy ovu előtt 8 nappal volt tojcsis nyákom, ami utána krémes lett és az ovu előtt 2 nappal ismét tojcsis, gondolom az elsőnél csak próbálkozott...)
Sziasztok!
Az ovum még várat magára, de szerintem holnap vagy holnap után már emelkednie kell a hőmnek...
Tegnap este már érzékenyebb voltam belül, együttlét során is éreztem azt az érzékenységet...úgyhogy szerintem hamarosan. A folyásom a wc papíron sűrű fehér volt ma reggel, de nem elemeztem ki, hogy nyúlik vagy nem, de láthatóan sok és sűrű volt.
Így állok ma:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!