Miért ilyen rengeteg manapság a császár?
Nekem SOS császárom volt az első, most a második programozott lesz (nem kényelmi szempontból, hanem mert -ha már úgyis van egy vágás a hasamon, akkor miért adjak esélyt annak, hogy a gátam szétszakadjon és soha a büdös életben ne élvezhessem a szeretkezést a férjemmel úgy, mint eddig, a méhem úgy néz ki most, mint egy 18 évesé, miért "rontsuk" el?). Akkor most én rossz anya vagyok??? Nem fogom úgy szeretni a gyermekemet, nem fogok mindent megtenni érte?
Ne dedózzatok már!
Az hogy kinek mennyire fáj a szülés nem attól függ hogy természetes vagy császár e, hanem hogy mekkora a fájdalomküszöbe! Ezért sem értem hogy miért választja valaki "kényelmi" szempontból a császárt, hiszen így is úgy is fájdalmas a szülés, attól nem lesz jobb vagy könnyebb. Nem ítélem el őket, de nem értem meg!
Engem császároztak, nem indultak meg a fájások (1 hetet ráhúztam), burokrepesztés után végig oxitocint kaptam. Nem éreztem semmi fájdalmat, majd az orvosom közölte velem hogy 3-4 perces fájásaim vannak (úgy állapította meg, hogy a hasamra tette a kezét és mérte), tehát méhösszehúzódásaim voltak. Ebből én semmit sem éreztem, majd pár óra oxi után is csak kisebb fájdalmakat. Kb 1-2 ujjnyira tágultam csak, a kicsi feje nem ékelődött be teljesen.
Műtét után a szobatársaim csak bámultak hogy mennyire jól bírom a dolgot. Nem azt mondom hogy nem fájt a seb, de kibírtam mert mást úgysem tehettem. Magas a fájdalomküszöböm, szerencsés vagyok.
Amúgy én úgy tudom hogy ha a magzatvíz elfolyt, akkor 24 órán belül meg kell szülni, mert onnantól már a baba élete veszélyben van!
Én természetes úton szültem. Felháborítónak tartom, amit az 53 órás vajúdó írt!
Ne haragudj, de az az abnormális dolog, ami Veled történt! Felelőtlenség volt az orvos részéről is, és a TE! részedről is, hogy ezt hagytad. Megszületett persze! De szerinted manapság még mindig normális dolog 53 órát vajúdni??? Egy felelősségteljes orvos, 16 óra után igenis császároz! Nekem 8,5 órát tartott az egész, de képzeld 12 óra után, szétvertem volna mindent, ha nem császároznak meg. Nem kell, és nem is szabad ennyit kockáztatni. Ettől nem vagy hős, csak felelőtlen. Arról nem is beszélve, hogy a mentalitásod is kritikán aluli, ahogy beszélsz és vélekedsz a császárról!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!