Közeleg a szülés és rettegés lett úrrá rajtam a szülés miatt, és azt érzem, hogy mégsem akarom a gyereket, normális?

Köszönöm szépen! Ha nem felejtem el, akkor megírom.

Neked pedig boldog babavárást! :) Hidd el, gyorsabban eltelik ez az idő, mint gondolnád.

Pénteken megszültem 39+1 napra.

Csütörtökön kezdődött, de akkor még nem tudtam, hogy ez a szülés eleje, mert rendszertelenül fájtam. A hátam fájt és onnan nyílalt a combtövembe. Ez hol elmúlt, hol visszajött, de amikor megvolt, akkor sem lehetett rendszeres percekben mérni. Közben én még mostam és teregettem, de már nem esett jól semmi. Este elaludtam még, gondoltuk, ha nem múlik, akkor bemegyünk. Péntek fél 1 körül felkeltem pisilni és elfolyt a vizem. Na akkor megijedtem és szóltam is a páromnak. Felhívtuk a kórházat, én meg lezuhanyoztam közben, de még mindig nem voltak rendszeresek a fájásaim. Aztán bementünk, ctg, meg kézzel is vizsgáltak, mondta az orvos, hogy akkor ma szülünk. Megint kisebb pánik. Először járatott fel-alá a szülésznő, az elején még jól is esett, aztán egyre kevésbé. Rendszereződtek és erősödtek a fájások már a kórházban. Ugyanúgy a derekam meg a combom fájt. Járkáltam, támaszkodtam térdelve, de egy idő után már csak a fekvés esett jól, a végén már az se. Nagyon kedves szülésznőm volt, pedig nem fogadtuk fel. Sokszor ránk nézett és mondta is, hogy mit csináljak, forduljak egyik oldalamról a másikra. Ő meg a párom is megnyugtattak. Közben kaptam oxit, hogy gyorsítsák a dolgot. Na onnan kezdve fájt úgy, hogy nyöszörögtem meg kínlódtam rendesen. Ez a vége volt nagyon rossz, amikor már a fájások közötti szünet is fájdalmas, és olyan, mintha egybefüggő lenne az egész. Közben hányingerem is lett a fájdalomtól. Ilyen volt az utolsó 2-3 óra, ott már egybemosódott nekem minden. A végén kaptam gázt, az azért segített. Aztán elkezdhettem nyomni, tényleg könnyebbség volt a vajúdáshoz képest. Nem tudom máshoz hasonlítani, úgy kellett nyomni, mintha kakilnék. Abban az volt rossz, hogy folyamatosan nyomási ingerem volt, szinte azt se éreztem mikor kéne nyomnom, ők mondták. Volt gátmetszésem, azt nem éreztem, a varrás fájt. A varratok most is fájnak. Péntek délelőtt 11-kor született meg a kislányom. Azonnal felsírt, megkaptam a mellkasomra. 3990g, szóval nem lett kicsi baba. Szülés után együtt lehettünk, ott nyekergett, cuppogott meg aludt rajtam. Meglepődtem, hogy milyen nagy és van súlya. A szobába már saját lábamon mentem és toltam át a lányomat is.

Lett tejem bőven. Amikor elkezd szopni, mindig köpi ki az elején. Egyébként nagyon ügyesen szopizik és egy nyugodt teremtés. Szinte csak alszik és eszik. Ha nem tetszik neki valami, akkor is csak nyekereg, alig sír. Még szoknom kell, hogy itt egy gyerek. Mindig nézem, hogy ő az enyém. Nincs vele különösebb gond, de egész nap van program, szopiztatás, pelusozás (mióta hazajöttünk képes minden evés után bekakilni, szinte átmegy rajta a tej, de ez elvileg normális), öltöztetés, alvás, aztán kezdődik újra.

Köszönöm mindenkinek!

54: Legjobban a komplikációktól féltem, de az nem volt. Szinte minden ment, ahogyan kellett. Ilyen szempontból rosszabbra számítottam.

Azért nem volt kellemes, hosszú volt és fájdalmas, megkönnyebbültem, hogy vége és most egy ideig nem igazán akarnék újra szülni. De már én is azt mondom, hogy ha eljön az idő, ti is túlestek rajta! :) Kibírható, csak hát fáj.

55: Nekem sem volt semmi jele. Talán az, hogy előtte napokban már fájt a medencém, mert nagyon nekifeszült a kislányom. Aztán csak elindult. Könnyű és gyors szülést neked! Majd esetleg te is írd meg, ha meglett a baba!