Közeleg a szülés és rettegés lett úrrá rajtam a szülés miatt, és azt érzem, hogy mégsem akarom a gyereket, normális?

23 éves kismama vagyok. Nem volt kimondottan tervezett a baba, de szerettünk volna a közeljövőben családot alapítani. Mikor megtudtam nem érintett rosszul, a terhességet is jól viseltem, vártam a közelgő szülést. Most még 4 hetem van a kiírt dátumig. Az utóbbi időben megijedtem. Egyrészt attól, hogy milyen lesz a szülés, mennyire fog fájni, hogyan fogom viselni. Sajnos nagy stresszel járó helyzetekben hajlamos vagyok a pánikreakcióra, elveszíteni a józan gondolkodásomat. Van egy kisebb kórház fóbiám is, a vizsgálatokat is beárnyékolta ez valamennyire. Az segített, hogy már láttam, hogy hol fogok szülni, de most újra bepánikoltam ezzel kapcsolatban. Félek, hogy majd elakad a baba, pánikrohamom lesz, nem fogom tudni megszülni, esetleg az én hibámból valamiféle baja esik.

Másfelől mostanában realizálódott bennem, hogy bizony pár hét múlva már semmi sem lesz a régi, mert velünk lesz egy kisbaba, akit majd el kell látni, életben kell tartani. Egész eddig vártam az érkezését, de most, hogy olyan közel került az időpont, egyszerűen felmondtam a szolgálatot. Tegnap sírtam, hogy nem akarok leköteleződni egy gyerek mellé, hogy nem akarok ekkora felelősséget. Utána persze bűntudatom volt, hogy így érzek, hisz a kisbabám semmiről sem tehet. Félek, hogy rossz anya leszek. Fogalmam sincs még mindig mit kell egy gyerekkel csinálni, hogyan kell jól nevelni. Azt érzem, hogy olyasmibe ugrottam, amihez nem vagyok elég felnőtt.

Más is érzett így a gyerek születése előtt? Normális, hogy elutasítom az egészet, nem akarom? Szörnyű bűntudatom van miatta.