Hogy lehet egy anya olyan felelőtlen, hogy nem hajlandó szoptatni? (lent)
Én azért megvédem a kérdezőt, és szerintem teljesen igaza van. Nem azt írta, hogy azért lett beteg, mert nem szoptat. Csak beteg lett, gondolom mert kicsi, mert nincs kifejlődve az immunrendszere stb. De az tény, hogy sokkal hamarabb felépülne az a kicsi, ha "kedves" anyuka szoptatna, és ezzel senki nem vitatkozhat. Tehát tényleg felelőtlen és önző az anyja. És nyilván ez a kicsi is felnő valahogy, mint a másik kettő, de a hangsúly a "valahogy"-on van!
szoptató és tejleadó anyuka
31-nek.
Én is külföldön élek és itt is megkérdezik, hogy akarok-e szoptatni. Otthon meg szinte kötelező szoptatni, ezzel hatalmas terhet és stresszforrást aggatnak az anyára teljesen feleslegesen. Le kéne szedni már a csövet a szemetek elől.
Egy szoptató anyuka.
Antibiotikumot kapott az én kisebbik lányom is, pedig első naptól szoptattam, és jelenleg is szoptatom, most nyolc hónapos. Az első lányomat három és fél évig szoptattam, és még így is azt mondom, hogy ehhez senkinek semmi köze incs. A legjobb az anyatej, ezt senki nem vitatja, viszont az anya döntése, hogy szeretne e szoptatni vagy nem. Vannak akiknek annyira fáj a szoptatás, hogy nem bírják ki, és emiatt senkit nem lehet elítélni. Léteznek már tápszerek, a babáknak nincs tőle semmi bajuk. A rokonod sem éhezik a kórházban, és a sugárban hányás max egy fertőzés számlájára írható, nem pedig arra, hogy az anya nem szoptatott. Pl nekem első babánál csak a negyedik napon lett tejem, és ezzel nem vagyok egyedül. Ezalatt a pár nap alatt a baba simán összeszedhet egy bacit, mégha később szopizik akkor is.
Amúgy én annakidején tápszeres baba voltam, és soha nem jutott eszembe anyámnak ezt szóvá tenni, nem ez az anyaság mércéje. Nem vagyok mégsem allergiás semmire, és beteges sem voltam soha. Ezzel szemben a nagylányom, aki több mint három évig szopott, allergiás, ekcémája van, és elég sokszor beteg. Ennyit arról, hogy az anyatejes babák csak a szuperegészségesek, míg a tápszeres babák állandóan élet halál között lebegnek.
Nem olvasom a hsz-kat, csak leírom mit gondolok erről. Az első hetekben azt hittem leszakad a mellbimbóm, annyira fájt a szoptatás, sebesedett, vérzett stb. Aztán kaptam egy mellgyulladást, mégsem adtam fel, szoptatok továbbra is.
Ha valakinek van teje, tegye már meg azt a lépést, h legalább akarjon szoptatni. Először mkinek fáj a mellbimbója,melle; még akkor is ha gyakorlott, 2. vagy többedik gyereke van. Vannak krémek, de ez a fájdalom amúgy is elmúlik 2-3 hét alatt.
Akinek kevés a teje, vagy fogyadozik , az megint más szitu. De ha 20 ml-t is oda tud adni, odaadja . (Hány ilyen kérdés van!?)
Illetve ha nem szoptat magával fog kiszúrni.A legjobb mellszívó a baba, a mellgyulladás meg 10szer rosszabb fájdalom, mint a szoptatás. Én már csak tudom....:S
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!