Aki nem akarta szoptatni a babáját, mi volt az oka?

A szoptatás legjobb és legkényelmesebb dolog!

Én terhsséget és leginkább a szülésket hagytam volnak ki, de ugye ez fizikai lehetetlenség lett volna:-)))

Vizsont imdtam/ok szoptatni, kisebbik 27 hónapja cicizik

En megprobaltam, nem ment. Kovezzen meg barki is, nem kezdtem el szenvedni azon, hogy marpedig cicibol kapja a tejet. Szepen fejem neki. Mi ertelme stresszelni? Mert oszinten: nem fogja a gyerek sohase megkoszonni, hogy szepen cicibol szopizhatott, nem is fog ra emlekezni. Esetleg ha 3 evig szoptat valaki vagy tovabb, akkor igen. A sokat emlegetett bensoseges viszonyt pedig a kesobbiek soran nevelessel jol el lehet rontani. Szoval szerintem fontosabb, hogy szeretetben, kiegyensulyozott kornyezetben nojjon fel, a tej "csomagolasa" masodlagos.

Aki pedig itt a kellemetlensegeket sorolja: tapszeres "kellemetlenseg" is van eppen eleg, sot fejos "kellemetlenseg" is. Sterilizalas, ejszaka kibotorkalas, gyereksiras mig keszul a tap/melegszik a tej, fejes, penzkiadas (!!!).... stbstb. Valaki ezt vallalja. Aki szoptat, millioszor konnyebb dolga van, hiszen a tej ugymond mindig keznel, mindig ingyen. Ugyhogy hagyjuk mar ezt a "nem szoptat, minek vallalt gyereket" dumat!

Akartam szoptatni, szoptattam, amíg tudtam, de nem szerettem. A kisfiam 1,5 órán keresztül szopott, kb. 2 óránként. Gyakorlatilag ebből állt a nap. Az éppen nem szoptatással telt időben sírt, mert éhes volt (de a védőnő tanácsára nem pótoltam, mert hát majd csak elég lesz egyszer).

Amikor éppen nem szoptattam, folyamatosan (3 hónapon keresztül) szivárgott az a kevés tej a mellemből. Mivel lapos a mellbimbóm, elfolyt a tejgyűjtő kagyló mellett. Fél órára nem mehettem ki az utcára, mert átázott a melltartóbetét. Hogy ezt megoldjam, szoptatás után próbáltam teljesen kifejni a melleimet. Két mellből kb. egy ujjnyi jött össze a pohár aljára, tehát üresek voltak, mégis folyt egész nap, és éjjel is. Egy tócsában feküdtem, végig ragadt az oldalam:) Utólag már tudok rajta mosolyogni. De komolyan mondom, nagyon kellemetlen volt...

Nem akarok már szoptatni. Ha ez lesz a második gyerekkel is, nem fogom ezt csinálni.

12.38 vagyok. Köszi a lepontozást!

És én még szoptattam is.

Mégis mit reagálnátok, ha valaki a kérdésre válaszolva tényleg leírná, hogy "én nem akarok szoptatni, mert..."

Nem mindenki egyforma, ezt el kellene fogadni. Vannak ennél nagyobb bűnök is.

Nem mindenki nyomós ok miatt nem akarja pl betegség

csak most ugye annyira megy ez a szoptatási kampány,hogy aki egyszerűen nem akarja, az ezt le sem meri írni

Egyszer volt egy kérdés, egy csaj még terhesen kijelentette hogy ő nem fog szoptatni, mert egyszerűen undorodik még a gondolatától is :( na az aztán kapott.....

Jól van lányok,én leírom,pontozzatok csak le,mit számit:nem szeretek szoptatni!

Még teszem,de már kap pótlást,és apasztom a tejem.

Rossz anya vagyok?Nem hiszem.Lemondtam ÉRTE a cigiről,a hajfestésről,egészségtelen dolgokról,és a rohanó életmódról,végigcsináltam a terhességet,a szülést érzéstelenítés nélkül,el kezdtem szoptatni is,de nem szerettem,szeretek,utálatos ahogy folyik a mellemből a tej,fáj,feszül,nem elég.Aki akar szoptasson 20 évig,én nem akarok,azthiszem jogomban áll,nem fogok szégyenkezni.Attól,hogy valaki kamaszkorig szoptat,még nem lesz jó anya,csak egy mártír.Na jöhetnek a kövek szuperanyák.

De most komolyan, miért kell ezt az egész kérdéskört mindig arra kihegyezni, hogy micsoda áldozatokat hozok ÉN a gyerekért? A terhesség, a szülés és a szoptatás a világ legnormálisabb, legtermészetesebb dolga - de sokan úgy beszélnek róla, mintha a legborzasztóbb, legkellemetlenebb teher lenne az ember lánya számára.

Félre ne értsetek, tényleg nagyon nehéz tud lenni mindez, mindenki, aki itt fórumozik, időnként megszenvedi ezekkel a magáét. Még a szuper ősanyák is, akik zavartalan terhesség és könnyű szülés után 20 éves korig szoptatnak. Ugye.

De, talán az anyák hozzáállásában lehetne megtalálni a fő különbséget. Mert van az a típus, aki képes ezt a helyén kezelni és pont annyira fontosnak tartani, amennyire tényleg az. Nem túldramatizálni, nem ezt rakni a középpontba minden mást kiiktatva (és én se vagyok ilyen:), de nem is elkenve a szerepét, mondván, á, nem is olyan fontos. És szerintem van olyan típus is, aki már magát a szülői létet is nehezen találja meg ebben az egészben. Vagy legalábbis önmagát, mint újdonsült szülőt. Akinek újra és újra az lesz a fő téma, hogy ó, nincs már magamra annyi időm, én mennyi áldozatot hozok a gyerekemért, nekem mennyire nehéz, én mit csináljak, hogy nekem jobb legyen stb. Pedig ez az élet, ami a kétcsíkos teszt után kezdődik, már soha nem lesz az az élet, ami előtte volt. Sőt, szerintem már olyan sem lesz, ami csak és kizárólag az enyém. Nem, ezután már a gyerekemé is vagyok, olykor jobban, máskor kevésbé. De végig az övé, amíg élek.

Igen, persze, ezekben szerintem mind egyetértünk. A különbséget én abban látom, hogy hogyan állunk hozzá a dologhoz. Hogy ki az, aki képes megtanulni, kezelni és megszokni ezt az új helyzetet - és mivel megváltoztatni nem lehet, nekünk kell hozzá alkalmazkodni. Magyarul, nekünk is változni (lehetőleg fejlődni) kéne, belül is. Időnként egy-egy vitánál jól látszik, kinek mennyire sikerül, ki hol tart ebben a folyamatban. És van egy olyan érzésem/meglátásom, hogy azoknak sikerül talán jobban, akik képesek ezt az egészet természetesnek elfogadni, önmagukat (bizonyos mértékig) feladni, rugalmasnak, nyitottnak maradni. Végső soron talán kevésbé énközpontúnak lenni.

Ez persze nem azt jelenti, hogy aki nem így gondolkodik, az hülye vagy rossz anya, nem. Nyilván mindenki másmilyen és így van ez jól. Csak annyi, hogy én a magam és a hasonszőrűek példáján azt látom, hogy talán nekünk bizonyos szempontból itt-ott kicsit könnyebb az életünk.

Mindez nem támadó kritika a részemről, csak vélemény, ahogy a Kérdező várta. Én így gondolom.