Pofonnal kezeled a hisztit?

Nem akartam már írni, de zavar az ilyen asszó. Reagáltam arra, hogy szerinted csak az gondolkodik "liberálisan", akinek még nincs gyereke. Válaszoltam, hogy 5 gyerekkel, hosszú évek tapasztalata alapján írom, amit írok. Erre mi volt a válasz? Hogy mindegy, mit mondok. Ha mindegy, hát mindegy. Nem is akarok én senkit meggyőzni, csak arra próbáltam rávilágítani, hogy lehet másként is.

Nálunk tudod mi válik be? Írok egy példát.

2 éves kislányom sutyiban rácsap az öccsére. Ezt nem kell tanulni, meg magától szinte minden gyereknél. A kicsi persze ordít. Rászólok a leányzóra, de ahogy félrefordulok, megint indul odacsapni. Nyugodt hangon elmondom neki, hogy nem szabad, rosszat csinált, mennie kell az ágyára. Felveszem, leteszem az ágyra, becsukom az ajtót. Fél perc múlva már kinn van. Újra elmondom a mondókámat, újra visszaviszem. 4-5-ször ismétlem meg ugyanezt egy alkalommal. Nem csapok rá, nem kiabálok vele, csak nem hagyom magam. 3-4 nap alatt megtanulta, ha azt mondom, menni fogsz az ágyadra, ha nem hagyod abba, inkább abbahagyja.

De ha neked jobban beválik a popsiracsapás, csináld. Egy barátnőm példáját azért még olvasd el. Szerinte sem volt akkora gáz a popsiracsapás. Csakhogy egy idő után, ahogy nőttek a gyerekek, már kevés volt. Így emelt egy kicsit az adagon. Végül voltak már komolyabb verések is. Szégyellte a dolgot, de eltitkolni nem tudta, mert ha hirtelen nyúltál a gyerekek felé, összerezzentek, behúzták a nyakukat. El sem tudom képzelni, hogy lehet ilyet tenni azzal a gyerekkel, akit a testedben hordoztál, megszültél, babusgattál. De ha neked megy, akkor nincs több hozzáfűznivalóm.

Dehogy vannak kötélből az idegeim:) Csak sok rossz példát láttam, és ebbe beletartozik, hogy engem elég rendesen vert az apám, így szent elhatározást tettem, hogy máshogy vezetem le a feszültséget, tehetetlenséget. Megtanultam akkumulálni ezt az érzést, és amikor apa hazaér, elmegyek futni, ha nagyon összegyűlt.

Nem akartam én bántani egyikőtöket sem. Csak valahogy nagyon magam előtt láttam azt a kislányt, akiről írtál, és sajnos párhuzamot vontam a ti hozzáállásotok és az Ő esete között. Elnézéseteket kérem. Nem gondollak benneteket rossz anyának, rossz embernek, egyszerűen csak másként élem a mindennapjaimat. Még egyszer bocsi.