Miért hívatja magát más néven az 5 éves fiam? Kiborít.
66 én voltam itt, a 20-as komment volt az első, amit írtam. Végigolvastam az összeset, amit írtam, nem érzem őket kioktatónak. A vizes törölt kommemtről elfogadom, hogy indulatos volt, és az érveidet, hogy mért törölhető ez.
A többin nem érzek kioktatást, meglepett engem a "dirigàlás" kifejezés, nem tudtam belehelyezni a helyzetbe, illetve az, hogy mért olyan fontos, hogy a nevén hívjàk, ezért erre a két dologra visszakérdeztem. Sem akkor, sem most nem értem, hogy ez mennyiben szól bele a nevelési elveidbe.
Még volt egy későbbi kommentem, ahol arról írtam, engem hogy neveltek, és én hogyan járnék el.
Valószínűleg szerencsétlenül fogalmaztam egy-két helyen, amit sajnálok, de semmit nem foglalkoztam a nevelési elveiddel, azzal foglalkoztam, a kérdező gyerekének mi lenne a legjobb.
A stílusomat Te kioktatónak találod, a Tied számomra agresszívnek hat és hasonlóan zavaró. Ez van, nem leszünk itt pajtik. Lehet a való életben, életszerű szituáciok és metakommunikáció mellett sz életbeb nem keverednénk vitába
Én úgy hívnám, ahogy kéri.
Pár nap után megkérdezném, nem hallott-e valamit egy Kovács Pisti nevű kisfiúról. Régebben itt lakott. Vajon most hol van?
#69 A két dolog össze sem hasonlítható, aki szerint igen, azzal nincs miről beszélni! A házastársamat nem kell nevelni, ő érte nem én felelek, nem nekem kell belőle normális felnőttet nevelni! És nem is áll neki indokolatlanul visítozni, csak mert a fejébe vett egy baromságot és nem tudja másképp érvényesíteni az akaratát!
Ha szerinted megalázó, az a te egyéni szoc.problémád, akkor te nem csinálod, más meg majd eldönti maga. Szerintem pont annyira megalázó, mint büntiszékre ültetni, sarokba állítani, rákiabálni, elvenni a plüssét stb stb. Egy gyereket fegyelmezni kell és óriásit téved az, aki azt hiszi hogy az állandó szép beszéd, magyarázás és társai mindig célravezetőek és tökéletesen működnek. Hát nem, van amikor nem működik és senki nem papagáj, hogy folyton ismételgesse magát, se nem érzelemmentes robot, hogy minden hisztit szó nélkül tűrjön. De szerintem abszolút magánügy, hogy ki hogyan neveli a gyerekét, nem kell vele egyetérteni, de beleszólni sem..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!