Borzasztóan érzem magam! Rossz anya vagyok?!

Na, itt vagyok.

Összeszedettebben, mint délután.

Az az igazság, hogy én a gyerekkel kapcsolatos kálváriádon bőgtem iszonyúan sokat. Mert őt(őket) nem lehet pótolni.

Férjet igen, és ott minőségi cserét is tudsz ezek szerint végezni.

Tudom, hogy az sem egyszerű, de tényleg igaz a közhely, hogy csak egészség legyen, aztán a többit az ember megoldja.

És az is igaz, hogy amíg az ember nincs benne egy ilyen szituban, hogy a férjéről kiderül, hogy egy csaló disznó, addig nem is tudja, hogy hogyan lehet ezt túlélni.

Nekem például erre nincs "menekülési útvonalam", pedig életem majd' minden területére mindig előre tervezek.

Most úgy gondolom, hogy ha menni akar egyszer a férjem, menjen, de a hazudozás, csalás, újabb hazudozás, újabb csalás szitu nincs benne a fejben előre lejátszott szituimban.

Nem semmi, amit végigcsináltál, de én még mindig azt mondom, hogy csak Te vagy fontos, és a gyerekek.

Ti vigyázzatok egymásra, és merítsetek erőt egymásból.

Most hogy éltek?

Jön a gyerekekhez egyáltalán az apjuk?

Támogat majd anyagilag?

Hogyan viszonyultok egymáshoz? (tudom, hülye kérdés, de a lényegét gondolom érted)

Ha bármiben segíthetek - bár "kiszélesíthető" vállaimon kívül így "interpasszívan" eléggé könnyű ígéret ez így - akkor csak szólj.

Még elolvasom párszor majd a vallomásod, és emésztem.

Mást nem is firkálok, mert bagatell marhaságok lennének csak.

Puszi nektek: Szilvi

Kati, tudod azért kérdezünk ennyire bele a dolgokba, minthogy most hol éltek, jön e az apjuk a kicsikhez, támogat anyagilag,stb, mert az ember ilyenkor pontosan azt érzi, hogy igenis kerülhet hozzád hasonló borzalomba....mert ez egyértelműen átfutott mindanyiunk agyán. Igy lehet az eseted példaértékű és okulandó. Meg persze , hogy érdekel, mi történik a balszerencse-cunami után, csakhogy napi aktuális is legyek (Japán)....hogy lehet ezek után normális maradni és talpra állni. Ezek fontos dolgok. Napi szinten igencsak gyakran jutnak eszembe a soraid...ujra és ujra gondolkodom...

Hat éve elment a bal szememre a látásom, van az agyamban egy góc, ami kis cuki, mert nő, csökken, vámdorol, igy van, hogy a lábamat huzza, van hogy a kezem....3 évig napi szinten injekcióztam magam. Azóta okés vagyok. Nem tudni, mi lesz velem 10-20 év mulva. Le sem merem írni, magamnak sem vallom be, hogy selejt vagyok. Mivel nagyon nem foglalkoztam a bajommal, szerintem nagyban hozzájárul, hogy stabil az állapotom. A párom szerint túl lett lihegve az ügy...addig a jó, mig ezt hiszi....nem tart betegnek, ahogy nekem sincs betegség tudatom, mert most jól vagyok, néhány intő jeltől eltekintve, amiről magam elött is hallgatok mélyen, igy mintha nem is lenne...

Fú, hát erről komolyan nincs kivel beszélnem, de most leirtam Nektek, elnézést, amiért ilyenekkel terhellek Titeket:( a célom az életben már igencsak apró, nincsenek nagy vágyaim: fel tudjam nevelni a fiam becsülettel, szeretettel , és lehetőleg a párommal, aki 12 év együttélés után sem a férjem. Nem akart esküvőt. Minden barátja házasságkötéséből válás lett, a legdurvább az öccse válása volt, nagyon megviselte. Ezért ő engem biztos nem fog elvenni. Sosem kérdezem, kérem. Néha anyumék csesztetnek emiatt, ez is olyan rossz:( hát velem ez van. Befejeztem a vallomást. L.

... olyan hülyeség ez tudom!! de most is azt érzem Lilla sorai után, hogy Bennetek barátokra leltem... pedig hát sosem találkoztunk, nem töltöttünk éveket együtt egy gimiben vagy munkahelyen, nem jártunk egy helyre, nem egy korosztály vagyunk, de mégis!! köszönöm Lilla, hogy elmondtad!! hogy bízol ennyire, hogy megosztottad!! hihetetlen... mikor diagnosztizálták ezt Nálad?? mik azok az intő jelek, amiket még Te is elnyomsz magadban??

az én párom sem akart házasodni, mondván minek a papír... igazából nekem sem az a lényeg az egészben, hogy aláírtuk, én egyszerűen csak szerettem volna egy napot a szép ruhámban, amikor minden rólunk és a szerelmünkről szól. a mai napig nem tudom mivel tudtam meggyőzni a lagziról. bánt Téged ez a dolog?? mert kicsit mintha úgy érezném a soraidból.

basszus... hihetetlen miket túl lehet/kell élni... de erre igazán csak a nők/anyák képesek!!!! nem feminizmus ez, egyszerű tény!!

igen Lilla, igazad van, Kati sorai egyszerűen beépültek a mindennapjaimba... hogy ez megtörténhet. de valahogy még is olyan hihetetlen!! attól a naptól kezdve, ahogy olvastam a levelet még jobban igyekszem, még többet akarok adni, még jobban akarom csinálni!! mert sosem tudhatom... tegnap éjjel felébredtem, át mentem Alenhoz. csak álltam az ágya mellett, néztem, ahogy alszik és folytak a könnyeim, mert azokra a sorokra gondoltam, amiket utoljára írt Kati. vajon én el tudnám engedni így?? képes lennék?? túlélném?? ... egyetlen kérés fogalmazódott meg a fejemben: Istenem bármit és bárkit elvehetsz tőlem, csak Őt ne!!!! ... annyira önzően hangzik, de így érzem!! mindent túl élhetek, ha akarom, de Vele!!

ma reggel is ahogy ébresztett, ahogy dobálta a puszikat amikor jöttem dolgozni!! A GYERMEKEKE A LEGNAGYOBB CSODÁK AZ EGÉSZ VILÁGON!! és az anyai szív...

remélem, nyugodt, szép hétvégétek lesz csajok!!!!

sok-sok puszi a gyerkőcöknek is

Ági

Sziasztok Anyukák!

Bakker, mi van itt? Siralomház? Most akkor mindenki vesz egy szép, nagy, mély levegőt és felfesti a csinos pofijára a 25 centes bájmosolyt! :)

Kérem szépen, ha s.zar az élet, akkor is sírva vigad a magyar. Vagy vigadva sír? Mindegy. Az a lényeg, hogy nem kezdünk el picsogni, kemények vagyunk, mint a sörecet! Kérem, mi a Lady Diringhandi/Sir Puffancs képzési rendszer személyiség-fejlesztő tréningjének aktív tagjai vagyunk, nincs ami megállíthatna minket! :)

Lehet meghatódni, lehet panaszkodni, de azért vagyunk itt, hogy felemeljük azt, aki épp padlón van és itt nem a padló mélysége a lényeg! Szóval engem sem nyom agyon a tudat, hogy van olyan édesanya, aki strichelésre kényszerül azért, hogy etetni tudja a gyerekeit, nekem a saját keresztem a legnehezebb. Köszönöm az együttérzést, de emiatt ne intézzétek el a saját kihívásaitokat egy legyintéssel! Igenis fontosak, mert mindannyian a saját életünk főszereplői vagyunk, a mi történéseink a legfontosabbak! Ezt az egészet azért írtam le, hogy 1. Tudjátok miért tűntem el. 2. Profitáljatok belőle amit tudtok. 3. Igen, ha úgy van, írjátok le a saját démonaitokat. A monitor mindent kibír, közösen meg hátha okosabbak leszünk. :) Mint mindig. :)

Igazándiból mióta kiborult a bili, azóta béke van itthon. Csajok! 34 évesen nincsenek illúzióim. Az elmúlt 5-6 évben mindent feladtam, mindent ami az enyém volt, azért, hogy majd együtt megvalósítjuk a céljainkat. Ergo : nincs saját üzletem, havi bevételként a CSP+GYES van, ami kb 55.000Ft. Jelenleg a gázszámlára nem elég... Szóval az ember nyel egyet és nem rohan a vakvilágba, sajnos anyagilag függünk egymástól. Persze, keresztbe tehetnék neki, taccsra vághatnám az életét, de...a gyerekeim apja. És jó apa, minden hibája ellenére. Én egyedül nem tudom most eltartani a gyerekeket, az érzelmi libikókáról nem is beszélve. Úgyhogy lakótársak maradtunk, amíg meg nem oldódik a helyzet. Cudar technikai dolgok ezek, de a jogos sérelmeimért sem adnak kenyeret a boltban.

Amúgy a bili azon borult ki, hogy egy régi ügyfelemmel összefutottam pár hónapja. És elkezdett fűzni. Nem reagáltam a dologra, bár jól esett a hiúságomnak. Na, a férjem rájött a dologra, szó szót követett, én rápirítottam, hogy mégis mit képzel, én nem csináltam semmit - vele ellentétben.... És kibeszéltük a dolgokat, ő megtört azon, hogy mindent tudok és még azt is bevallotta, hogy ő ölte meg Kennedyt... Na, kb ennyi. De felszabadultam. Mert már csaknem megölt ez az egész. Nem haragszom rá, megbocsátottam neki. De vele leélni az életemet nem tudom. Persze fogadkozik, sőt, már mások is megjegyezték, hogy mennyit változott az elmúlt hetekben, én mégis válás mellett vagyok. Ha valóban megváltozik, akkor lehet hogy még egyszer lesz közünk egymáshoz, azon kívül is, hogy a 2 gyerek életünk végéig összeköt minket...

Persze azért a "vendetta" igénye megvan bennem és gondoltam, ha lúd, legyen kövér, majd annak a pasinak a közeledését fogom elfogadni, akire eddig alaptalanul volt féltékeny. 4-5 hónap kőkemény aknamunka után csak megérdemel a srác is egy kis jót. Meg én is... A héten volt a "Nagy Randi". Jó volt. Ahogy kell frissen borotválkozva, illatosan, virággal és bonbonnal jött, szokás szerint mindent bevetett a lenyűgözésemre. És egyértelművé vált, hogy vevő vagyok a dologra... És a randi végén, amikor hátranyúltam a kabátomért - annyira levágós volt egyébként miért nem ő veszi előre - adott egy puszit az arcomra. Számítottam rá, de mégis megdermedtem . "Remélem nem haragszol." - búgta a fülembe. "Nem,dehogy." És ismeritek az érzést, amikor ott vagy egy vonzó pasival, centikre egymástól az arcotok, kicsit közelebb hajol, te is egy picit, ő is közelít, te egy kicsit kéreted magad, majd mégis rámozdulsz néhány millimétert és tudod, hogy na jó, akkor ebből csók lesz...Összeszorul a gyomrod, hevesebben lüktet a szíved és félve várod hogy megízleld az ajkait, miközben csaknem elveszel azokban a hihetetlen barna (kék, zöld, fekete,stb) szemekben....Na, ez nálunk a következőképp zajlott : puszit ad, kérdez, felelek, ő mélyen a szemembe néz, kisimít egy nemlétező hajszálat az arcomból, lecsúsztatja a kezét a derekamra , hozzámhajol és... a következő pillanatban ráfogtam a torkára és úgy toltam el magamtól...Az exem anno tanított néhány fogást, hogy a nem kívánt "egyedeket" hogyan tudom lerázni, hogyan védjem meg magam, ha már gyenge nő vagyok....Szegény srác hörögve-köhögve, fulladozva, a kormányba kapaszkodva köpte ki a tüdejét, miközben hallgatta sűrű bocsánatkérésemet... "Ne haragudj, ez egy ösztönös reakció volt!" Mire magához tért, már vigyorgott, hogy halálos nő vagyok, de jó, akkor hol is hagytuk abba? A második próbálkozásnál majdnem kitörtem a mutatóujját...Nem csigázlak benneteket az apró, mocskos kis részletekkel.. :) A végére begyűjtött egy klassz kis csuklóízületi roppantást, egy lightos gyomronvágást és lefejeltem ( bár ezt tényleg véletlenül adtam! ). De jó fej volt, csak röhögött a dolgon és megállapította, hogy menthetetlenül monogám vagyok és még mindig szerelmes a férjembe. Erre elbőgtem magam, összesminkeztem a zakóját és elfújtam az összes papír zsebkendőjét. Viszont a vízálló szempillaspiráltól tisztességes mokeszom lett nekem is. Ennyit a romantikáról meg a vendettáról...

De most jöjjön a tanulság : annak idején, azt hittem, hogy azzal teszek jót, ha a páromat segítem ahhoz, hogy karriert csináljon. Szép lassan lemondtam a saját dolgaimról, hogy majd közösen profitálunk az ő sikereiből, s így majd mindenki boldog lesz. Egyetlen egy dologról feledkeztem meg : miközben lemondtam karrieről, elvekről, önálló gondolatokról, megöltem valakit. Igen, azt a nőt, akibe beleszeretett...Jöttek a sikerek, jöttek a kalandok, én meg tűrtem, meggyalázva saját magamat. Mentségére legyen mondva, soha nem akart elhagyni se engem, se a gyerekeket. És mindvégig jó apa volt, csak felelőtlen. Mint egy nagy gyerek. És igen, én is látom a változást, csak nem merem elhinni. Nem merem elhinni, hogy felnő végre. De mindegy, majd meglátjuk mit hoz a jövő. Ti ne adjátok fel magatokat, ki kell mondani, hogy mit szeretnétek! A mai eszemmel ezt tenném. Lennének viták? Naná. De nem megy szét a házasságunk, nem ölöm meg magam, nem betegítem meg a lelkünket. Most, hogy eltörtem az orrát, szétrúgtam a tökét, lefejeltem, amitől letört pár fogának a vége és dagadtra vertem az arcát ( bár már kezdenek a vérömlenyek felszívódni), most rájött, hogy azért az ő tüzes kis asszonykája még nem halt ki teljesen és úgy nyomul, udvarol, mint még soha...Mindez szép meg jó, csak 3,5 évvel ezelőtt, az első halvány gyanúnál kellett volna ezt eljátszanom. Akkor nem sorvad el ennyire a lelkem...

Most befejezem, mert már megint inkább korán van, mint késő, de ígérem, legközelebb kivesézem amiket írtatok! :)

K.

jó reggeeeeeeeeeeeeeeeeeelt!! :)

jaj Kati nem is indulhatott volna jobban ez a mai hétfőm!! nincs jobb nap kezdés a soraidnál a kávém mellett!! :D ezek a sztorik!! :D K.O!! annyit nevettem végre!! :))))))

NEM, SZÓ SINCS FELADÁSRÓL!! SEMMILYEN FORMÁBAN!! :)) és nem siránkozunk, csak néha kicsit, mert ugye rendszeresen össze esküdik ellenünk a Világ és ooolyan jó itt panaszkodni egy kicsit!! azután meg rájönni vagy belátni, hogy lesznek ennél jóval nagyobb gondok az életben, de akkor biztosan az volt a kozmosz legnagyobb gondja, mert a sajátunk!! :)

jól elintézted a férjed hallod e!! :D harcművészeti sportot űztél?? :)

Lilla a fotók annyira jók!! Zsoci kis bambi szemű szépség!! :* hogy áll a dolog az új alkalmazottal?? bevetetted magad??

Vercsi, Szilvi mindenki egészséges?? hogy áll a baba project??

tegnap állatkertben voltunk egész d.u!! olyan szuper volt!!!!!! :)))) ahogy az egész hétvégénk, olyan kis családi. Alen tegnap fél6-kor beájult és REGGEL FÉL8-IG ALUDT!!!!!! XD totális K.O!! :) kimerült!!

küldök pár fotót!!

puszi

[link]

véletlenül elküldtem, jön a többi, mind hétvégi :)

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

Sziasztok!

Itt vagyok.

Jelentem, kötőhártya-gyuszi a legújabb bölcsiből eredeteztethető kórság.

Bianka lesz idén a húsvéti nyúl, mert pont olyan a szeme... piros, mint a csuda.

Persze baromira "rajong" a szemcseppentésért, és mivel nálunk mindig van "még valami" a betegségünk mellé, vírusos torokgyulladás, és nátha jött hozzá, szóval szopunk, szívunk minden irányból.

Jó, hogy minden ünnepre, és majd' minden második hétvégére - persze csak mikor jó idő van, és lehetne kimenni - jut valami nyavalya.

Ennyit rólunk, meg az egészségről... :-S

Kati!

Olvastam a soraidat, és hát mit is mondhatnék?

Voltam már a megcsalás mindkét oldalán, és megértelek, együtt érzek, de - vessetek meg érte - a férjedet is meg tudom érteni valahol, persze mentség nincs, a csalás, csalás, és két gyerek mellől csalni még súlyosabb...

Mint mondtam, mindkét oldalon voltam már, és pontosan tudom, mi mozgatja ilyenkor a dolgokat.

A hétköznapok felőrölnek, az ember elfásul, élünk egymás mellett, mint a lakótársak, egy darabig még harcolunk a személyiségünk védelmében, aztán feladjuk, beszürkülünk, ellaposodunk, és más emberek leszünk, eltűnik a lélek, csak a rohanás marad.

Aztán valamelyik oldalon jön egy harmadik ember, aki felemel, nőnek/férfinak lát, és újra azzá is tesz, előkerülnek a lélek mélyéről a személyiség elnyomott darabkái, az ember elkezd csillogni, egyre inkább újra önmaga lesz, és élvezi, mindemellett meg utálja magát, amiért ezt teszi a párjával, de ugyanakkor a párját is elkezdi utálni, mert hagyta, hogy ez az egész megtörténjen, és még szarabb a helyzet otthon, és még csillogóbbnak tűnik a harmadik személy kínálta lehetőség.

Velem ez volt. (igaz, amíg az akkori párom fizikailag megcsaltam, másfél évig fűzte az agyam a harmadik, és hiába kértem a párom, hogy valamit változtassunk, mert nagyon nem jó valami, nem foglalkozott vele, szóval segélykiáltások voltak, és nagyon hosszú ideig tartottam magam az elveimhez, hogy nem csalunk, de aztán...)

Mindkét oldalon állva az volt a baj, amit leírtam:

Elszürkülés, sárkánnyá válás, beletörődés, és rádöbbenés, hogy "befigyelt a ló az ablakon".

Ugyanígy szürkültem be én is, mikor a Te oldaladról néztem végig a megcsalást, és talált egy harmadikat a velem együtt szürkülő másik fél...

Hogy lehet ebből kimászni?

Nem túl bonyolult: újra nőnek kell lenni.

Az ember újraépíti magát a romjaiból, és még szuperebb nő lesz belőle, mint előtte valaha is volt.

Én akkor lettem szőke, és jópár nőcis cuccot szereztem be, aztán hadd szóljon. Életemben olyan jó formában előtte - és azóta sem - voltam, mint akkor.

Az előre menekülés mindig a legjobb módszer.

Na, mennem kell.

Bianka fel van pörögve.

Szerencsére ma már jobban van, tegnap olyan hervatag volt, hogy majd' meghülyültem, hogy hol a tűz belőle...

Majd még folytatom a monológomat, és leszögezném, hogy a megcsalás mindig árulás, nem védem a férjedet, és nem támadlak Téged, csak tapasztalatot próbálnék részletekben megosztani... remélhetőleg normális formában, annyira csaponganak a gondolataim, hogy sokszor nehezen adom vissza érthetően, amit akarok.

Puszi nektek: Szilvi

Még pár gondolat a kapcsolatokról, meg a sajátomról is, ha nem untat benneteket a dolog:

Az ember gyerekként, és fiatal lányként beszopja azt a sok marhaságot a romantikus történetekből, hogy "boldogan élnek, míg meg nem halnak", csak az nem derül ki sehonnan, hogy milyen sokat kell melózni a kiegyensúlyozott kapcsolatért - megjegyzem nekem sem nagyon megy, nagyon hullámzóak vagyunk - és ha megdolgozol érte sem olyan, mint ahogy azt az "álmodozás idején" eltervezted.

DE!

Rájöttem valamire: létezik olyan kapcsolat, ami tökéletes, de gondolom ez is csak egy ideig (nem túl régóta van benne részem).

Van egy olyan kapcsolat, amiben TE vagy a világ közepe, amiben a másik fél teljes odaadással szeret MAGAD miatt, mert TE TE vagy, mindegy, hogy dagadt vagy, vagy sovány, mindegy, hogy kipihent vagy, vagy fáradt, mindegy, hogy a béka segge alatt érzed magad egy kilométerrel, egy rakás kakával a fejen, mindegy hogy voltál-e fodrásznál, kozmetikusnál, vagy vettél-e egy új ruhát, vagy a mackónadrágod van rajtad, mert szépnek lát, és sokszor el is mondja, akiről gondoskodhatsz teljes odaadással, és kamatostól meg is hálálja minden percét a gondoskodásnak, aki viszonozza 100%-osan a szereted, és esténként el is mondja alvás előtt, hogy mennyire szeret, megpuszilgat, ha sírsz, és megkérdezi, mi a baj: a gyermeked.

Én rájöttem, hogy a tökéletesen harmonikus szeretetet csak egy gyerektől kapja meg az ember, azt a fajta szeretetet, és odafigyelést, amiről én is álmokat szőttem fiatalon, tapasztalatlanul, amit kerestem a kapcsolataimban, de soha nem kaptam meg maradéktalanul.

Ezzel is sok a meló, de mégis egészen fantasztikus szimbiózis, amiben egy anya és a gyereke(i) élnek.

És Kati, még egy gondolat: ha úgy érzed, hogy le tudod győzni magadban a keserűséget, és a csalódottságot, ha meg tudsz bocsájtani a férjednek valaha, ha úgy gondolod, hogy annyira fontos ő neked, hogy túl tudsz lépni az egészen idővel, akkor hagyj nyitva egy kiskaput a lelkedben neki.

De igenis most érezze, hogy mit veszíthet, hogy ha tényleg arra kerül a sor, hogy újra együtt tudsz vele lenni nőként, és társként, akkor erre élete végéig emlékezzen. Hogy mit veszíthet, ha nem vigyáz rád.

És igenis legyél dögös nő, hadd folyjon a nyála utánad, és igenis meg kell tekergetni a tökeit, hogy érezze, milyen fájdalmas tud lenni, lásson mással flörtölni, hogy tudja hogy nem ő a világ egyetlen férfija.

Igazi örömöt, és igazi fájdalmat csak az tud okozni, aki kívülről-belülről ismeri az embert.

Hát kapd össze a maradék önbecsülésedet, emeld fel a fejed, és légy újra dögös maca, de ne MIATTA, hanem MAGAD miatt.

Nálam ez nagyon bevált, és aztán az idő majd begyógyítja a sebeidet, és majd meglátod tiszta fejjel, hogy merre kell tovább menned. Vele, vagy nélküle.

Én annak idején úgy döntöttem, hogy VELE.

Mert igen, kedveseim, a későbbi férjemmel mértünk egymásra halálos csapásokat (oda és vissza), ugyanis az idők kezdete óta együtt vagyunk (emlékeztek Ádámra és Évára? szerintem mi vagyunk, mert kb. azóta együtt vagyunk), idestova 11 éve, és adtunk-kaptunk bőségesen hideget-meleget, de mindig, mikor már majdnem elveszítettük egymást, akkor jöttünk rá, hogy nem bírunk mással élni, csak egymással.

Hát hátrahagytuk a múlt sebeit, és végül összeházasodtunk nyolc boldog-keserű év után, és nem bántam meg.

Mi a házasságunk előtt túl lettünk egy csomó szaron, és egy csomó jón, de tudjuk, hogy mi együtt alkotunk egészet, sőt már hárman.

A régi sebeket ellepte már a por, szépen begyógyultak, és soha, de SOHA nem bántanánk meg egymást a felhánytorgatásukkal, még egy vitában elő nem jött, hogy bezzeg Te megcsaltál, mert lezártuk ezt a fejezetet akkor, amikor annak volt az ideje. Pontosan tudtuk, hogy egy ilyen félrelépésben igenis három ember a hibás, és három ember az áldozat is.

Egyébként pedig ijesztő, ahogy a hétköznapok felőrlik az embert, ahogy kedves, előzékeny, simulékony, csacsogós nőciből - pár év kialvatlanság, majd a melóhely+háztartás+gyereknevelés taposómalmában - egy romhalmazt látsz reggel a tükörben, aki fénytelen, és látod a másik hat fejedet is, ami időközben kinőtt a terhek hatására a válladon, és tudod, hogy a társad is látja a változást, és szenvedsz tőle, aztán várod, hogy majd beüt a krach.

De nem tudni előre, hogy mit hoz a jövő.

Ha beüt, hát beüt.

Időnként megpróbálok én is megújulni, nehogy baj legyen, nehogy elveszítsem Őt, de tény és való, hogy a kislányunk már egy életre összeköt minket, akármit hoz is a sorsunk.

Nekünk már igenis közünk van egymáshoz, felelősséggel tartozunk egymás és a gyermekünk iránt.

Most aztán úgy belelkesedtem, hogy tényleg beindult a hangya a fejemben, hogy ideje egy kicsit megint változni.

Megújulni, hogy jobban érezzem magam a bőrömben.

Be is építem a családi budgetbe a fodrász-járatot, mert valamit kellene kezdeni magammal.

Hát ennyit akartam még veletek megosztani a nagy vallomások cunamijában.

Puszi nektek: Szilvi

Hát lányok, ez komolyan mondom ,,,, ÁLLLLLLAAAATTTTIII!

Kati, korábban megállapítottuk már nem egyszer, hogy lányregényeket kellene írnod, Az álljon meg a Terézanyu a leírtakhoz képest kutyafasza!!

De Szilvi is ott van a toppon! olvasd csak el a saját szófordulataidat, mennyire fantasztikus!

És mennyire tanulságos.... kezdem érteni, hogy nem olyan a világ, ahogy én látom sokszor: vagy fehér vagy fekete.Hogy agyon kell taposni a másikat, mert ezt tette, meg ki kell taposni a szusszt belőle, kifacsarni, mint egy narancsot,majd kidobni a kukába,had rothadjon... nem. Ez nem az igazi élet, és nem a normális reakció. Lehetséges, hogy a megbocsátás a normális és reális reakció? Igen, tényleg lehet ebben valami, tehát nem szabad a kiskaput bezárni a másik előtt.

Az, hogy az uram nem vesz el feleségül,nem mondja ki mások előtt is, hogy hozzám/hozzánk szeretne tartozni végleg, ez csak akkor fáj, amikor igy kimondom, leírom. Amúgy különösképp nem foglalkoztat, ha anyámék épp nem teszik fel az erről énekelő lemezt.

Soha nem fogom neki mondani, hogy vegyél el. igy nem kell. Ha ő maga ezt nem ajánlja fel, márpedig az esély igen kicsi, akkor maradunk igy.Ez lehet azért,van ,hogy ha el akar hagyni, ne kelljen annyit papirozni.... tök gáz...de akkor meg minek van velem?

Mert tudom,hogy mással nincs, pedig mivel milliárdos csemete, azt vehet meg,akit csak akar. Vendéglátásban meg gondolhatjátok, mennyi a csinos kis pincérlány meg pultoscica. De valahogy nem hatják meg. A tesója is igen rövid pórázon van tartva sógornőm által, ugyhogy ő sem vergődik,ebben biztos vagyok.

Most épp motorozik a drága:) én meg őrzöm a fiatalúr álmát, ami megint igencsak belenyúlik a késő délutánba, fel kéne keltenem....

Vercsi, Ági, Szilvi, küldtem fotókat, Ági ezek szerint megkapta, nem tudom a többiek is megkapták -e , Kata,neked is küldtem,de a citromail teljesen visszadobta:(

Zsocika halad a beszéddel, ez fontos momentum számomra. Itt tart: bármit mondok, mondja a szavak első két betűjét. Többet nem igazán. Ez normális? vagy ez is valami gyagya-dologra utal? De legalább próbálkozik!!!! Beleszól a mondókákba pár szóval, tehát tudja, memorizálta már őket, csak eddig nem tudta mondani, most is csak az ismert , már kimondott szavakat ,vagy azok elejét mondja bele:)

Vercsi,nálatok mi a helyzet a beszéddel? Liza mondogat már? És az egészsége, súlya?

Mi továbbra is hadilábon állunk a kajákkal. Semmilyen új ételt nem fogad el. A levesekre rá sem néz, nem engedi ,hogy megkostoltassam vele. A kanalat dobolásra használja,mint egy nyolchónapos. egyáltalán nem eszik evőeszközzel, csak kézzel. eddig hagytam,mert örültem,hogy eszik egyáltalán,de ez igy nem maradhat. próbáltam zsarolgatni, kérni, de semmi. inkább feláll az asztaltól és köszöni szépen, baszogatva nem kéri az ennivalót....

jajj bakker, tiszta apja, meg nagyapja, nagyon durván öntörvényű.

munka: Ági, nem mertem odaállni szegény csaj elé, mert mikor elindultam,hogy elbeszélgetek vele, elkezdett nekem ötletbörzézni, hogy ezt meg azt kellene csinálni, stb.... aminek a fele baromság volt ugyan, de legalább megszólalt.

képtelen vagyok helyesen megitélni, nem merem elkapkodni a dolgokat, mert lassan itt a szezon, ma is 500 fő van a hosszúhétvégén a házban, ugyhogy kell az ember. Persze nem mindegy,milyen,de nem tudom,kapok e sokkal jobbat, asszem az én elvárásaim nem normálisak.

Megvárom apósomat, és együtt beszélünk vele. Így el tudok apósom mögé bújni és nem enyém a felelőség teljes mértékben:)

na abbahagyom, keltem a vakarcsot, millió pusz: L.