Keresztény szülők! Mit csinálnátok, ha a gyereketeket egyre jobban érdekelnék a dinoszauruszok?
A dinoszauruszokat az evolucionisták szeretik hangoztatni, akik abban hisznek, hogy a Föld több millió éves és véletlenül jött létre. Ha egy gyerek ezzel a világnézettel találkozik, meginghat a hite, ráadásul elvonja a figyelmet Istenről.
Ha egyre jobban rajong a dínókért, akkor mit csináltok? Elmagyarázzátok neki, hogy az Édenkertben is voltak dínók amiket Isten teremtett Ádám és Éva mellé, és hogy a Leviatán egy dinoszaurusz volt, ami túlélte az Özönvizet?
Ja...
És a logikai zavar az állati képekre ugyanúgy igaz itt is!
Ha az összes kihal régi életforma együtt volt az emberrel, de elég csak ha a dínók, akkor a régi barlangrajzokon, ókori, biblikus kori állatábrázolások között alig volna szabad szerepelnie mai állatoknak, hiszen akkor az akkori embereknek nem a mai állat, növény és rovarfélék lettek volna a természetes, hanem a sokkal nagyobb tömegekben mellettük létező mára kihalt életformák.
Az akkori embereknek nem az lett volna a természetes, mint ami ma nekünk, hogy macska, kutya, oroszlán stbstb.
Na, azért nem teljesen jól emlékeztem erre a Stegosaurus-orrszarvú ügyre...
Nem töredezett a kép, de az ott persze egyértelműen egy kölyök orrszarvú, és ezek a kvázi háromszög minták mindenhol ott vannak. Belenyomták az orrszarvú körkeretébe is, ahova tudták, így lett az orrszarvúból dínó. :D
Na mi van kreacosok?
Nem akartok lenullázni?
Eldöntöttem, hogy amint elérem a 82%-ot lépek a GYK-ról...
Hajrá...hajrá!!! Mindent bele!
:D
Na, még az ICA kövekről:
Nagyjából jól emlékeztem. Szimpla hamisítás. A rengeteg kő csalogatta a turistákat, úgyhogy a helyi "művészek" nyilvánvalóan 1000-rével nyomták az ipart. Egy-kettőről magától is kiderült, hogy szimpla hamisítványok... Ja, és az orvos dolog is igaz.
De még érdekességképpen:
Kreacosok bejelentették, hogy most aztán minden kétséget kizáróan bizonyító leletre bukkantak a dínó-ember együttlétezésre...
Hát kész... gurulok... Érdemes elolvasni...:DDD
***
Nyomd kreacos a piros mancsot! Felvirradt a szabadság ígérete (legalábbis részemről...)
Csak 82%! :D
Vidiripi
"Vidiripi, te sík hülye vagy."
Köszönöm, ezt bóknak veszem!
"Mondd, a Biblia melyik részében van szó dinoszauruszokról? Mert én olvastam a Bibliát, de nem találkoztam benne dínókkal."
Jób könyvét is olvastad?
Cerevisiae!
"Nem fogod fel te szerencsétlen, hogy abban a világban a mai állatok és növények és rovarok alig észrevehető törpe kisebbségben lettek volna???"
Nem, nem fogom fel. Ugyan is ki mondta azt hogy az összes olyan állatnak élnie kellett akkor amikor az a rész íródott ami említi a dinóra emlékeztető állatokat? S még egy alapvető és logikus felvetés a földrajzi fekvés. A szóban forgó állatok vajon hol éltek, biztos vagy benne hogy a Biblia által említett földrajzi helyeken éltek ezek az állatok? Azok az általad idegen állatnak elnevezett állatok. A mai állatok között szerepel a zsiráf is de a Biblia az nem ír róla. De így van a pingvinnel is.
Szerintem te nem fogod fel hogy egy csomó tényezőt nem veszel figyelembe.
"Lehetetlen, hogy véletlenül pont ezeket a jelentéktelen kisebbségről beszélt volna csak a Biblia, ha ott lett volna az összes többi kihalt állat. Olyan kisebbségben lettek volna ott a mai élő állat és növényvilág, hogy észre se vetted volna őket, ennek ellenére a Biblia csak ezekről beszél, és ha a dinókról is, akkor is csak széljegyzetszerűen, azukról a dínókról, amíknek mindenhol megtalálható a csontváza az egész világon???"
Ez mind feltételezés a részedről. Persze hihetsz benne nincs ezzel semmi gond!
"Lehet abból az élővilágból széljegyzetet csinálni, ami az egész világot beborította? Semmire se használták a dínókat? Se háziasításra, se étkezésre se semmire???"
A mókust az mire használjuk? Hogyan hasznosítjuk? Vagy a vízilovat? A helyzet az hogy egy csomó olyan állat van amelyek megfelelnek ugyan ennek a kritériumnak.
"Kihaltak a dínók, de most is tele van a hírükkel a világ, te agyatlan!!! Akkor hogy hogy alig tudunk róluk, valamit a biblikus korból? Na és a többi??? Azok az irgalmatlan nagy szúnyogok???"
Egy kicsit kételkedek abban hogy te most tényleg logikusan gondolkozol e.
Címszavakban: természetes élőhely, előfordulási hely,
"Nem logikusabb, hogy kitaláltak furcsa lényeket, amikor ma is ezt tapasztaljuk. Amit látunk, amire van valós példa, az nem logikusabb neked."
Amennyiben a Bibliáról van szó, akkor nem! Abban nem találtak ki lényeket.
"Gratulálok. koma! Az hit..."
Köszönöm! Még akkor is ha cinikus vagy! Engem nem zavar!
"Nem kell utána néznem. Tudom jól, hogy mit jelent. Alighanem sokkal jobban, mint te. Na és?"
Állításod szerint jobban tudod és még is kérdezned kell? Hát ez nem valami "élesztő"!
Egyébként csak annyi hogy a szó jelentésének tökéletesen megfelel a Behemót. Tehát van dinoszauruszról szó a Bibliában! Ennyi!
Ezért kérdeztem hogy tudod e hogy mit jelent! Érted már?
#100
Mig él az ember a remény is él.
Vidiripi(#105): "Nem, nem fogom fel. Ugyan is ki mondta azt hogy az összes olyan állatnak élnie kellett akkor amikor az a rész íródott"
Elhiszem, hogy annyira bárgyú vagy, hogy minden sértés lepereg rólad, pedig ha végre megsértődnél, akkor talán az elvakultságod máza is megrepedezne a feszültségtől. Roppant nagy hasznodra válna, ha a réseken keresztül eljutna az agyadig a vitapartnered érve, mert akkor talán még meg is értenéd.
Akkor olvasd el figyelemmel - nem újra(!), hanem gondolom előszörre:
"Ha az összes kihalt régi életforma együtt volt az emberrel, de elég csak ha a dínók, akkor a régi barlangrajzokon, ókori, biblikus kori állatábrázolások között alig volna szabad szerepelnie mai állatoknak, hiszen akkor az akkori embereknek nem a mai állat, növény és rovarfélék lettek volna a természetes, hanem a sokkal nagyobb tömegekben mellettük létező mára kihalt életformák."
Mi is következik ebből? Hogy Jób könyvéig, végig (az elejétől fogva és az elején a legnagyobb mennyiségben!) hemzsegniük kellett volna mindenféle fura lényeknek a Bibliában. Ha mondjuk menet közben haltak ki, akkor a Biblia elején kellett volna a legtöbb ilyennek lennie. Ugye? És az abszolút logikátlan, hogy az emberrel végig együtt élő mindenféle idegen (most nekünk idegen) létforma csak Jób könyvében jelenik meg, mint alig értelmezhető kis széljegyzetben utalva erre. Akkor beszél csak a mára kihalt állatokról a Biblia, amikor már alig van belőlük valami? Nyilván a mára kihaltakból a legtöbb a Biblia elején volt - Írom le harmadszorra egy bekezdésen belül, hátha felfogod.
De ott sincsenek, ahol pedig a legtöbb ilyennek kéne lennie! Noé vizreszállásáig is csak kígyók, juhok, hollók, galambok...
De a probléma tovább súlyosbodik, mert kik is szállnak be Noé bárkájába?:
"És minden élőből, s minden testből, mindenből kettőt-kettőt vígy be a bárkába, hogy veled együtt életben maradjanak: hímek és nőstények legyenek." - bár később meggondolja magát, mert van amelyikből hetet-hetet.. zavaros... de mindegy ez most.
Szó szerint minden lény, vagyis ugye a mára kihalt állatok, növények, rovarok, férgek még bőven Noé után is éltek, ám Jób könyvéig ezek sehol sem szerepelnek semmilyen megjegyzésben, még széljegyzetben sem a Bibliában, holott az akkori emberek ezekből nagyságrendekkel több fajtát és félét láttak a ma megszokott juhokon, hollókon, oroszlánokon, szarvasokon, sáskákon, és galambokon és marhákon és kutyákon miegyében kívül. Ezek a Bibliában teljesen eliminált lények később kihaltak ugye (nem tudni miért). De szerinted egy-két példányuk Jób idejében még volt, vagyis még az sem igaz, hogy esetleg az özönvízben pusztultak ki. Ráadásul ez már csak azért sem lehet, mert a Biblia szó szerint írja, hogy minden állatféle át lett menekítve az özönvízből.
Érthetetlen továbbra is tehát, hogy miért véletlenül pont a mai állatokról van kizárólag szó a Bibliában Jób könyvéig, amikor a "normál" állatok erőteljes kisebbségben voltak még sokáig, mondhatni parányi kisebbségben. Érthetetlen, hogy az emberek miért nem lovagoltak dinoszauruszon? Miért nem háziasítottak dinoszauruszokat? Miért nem vadásztak dinoszauruszra? stb... Na és a többi kihalt lénnyel miért nem kezdtek semmit se??? És a mára kihalt, de akkor még mindenfelé burjánzó növényekkel?
Szóval. Vidiripi barátom. Érted már, hogy miért kereken egy nagy nullának értékelte a logikai-bizottság az ellenérvedet?
Vidiripi(#105): "Egyébként csak annyi hogy a szó jelentésének tökéletesen megfelel a Behemót."
Mit vartyogsz te itt? Hogy a dinoszaurusz megfelel a Behemót szónak?
Te viccelsz? Vagy komolyan beszélsz? A dinoszaurusz szó rettenetes gyíkot jelent.
Az elnevezés egyébként nem jó, mert egyrészt egy halom dinoszaurusz (sőt a többsége) nem volt rettenetes, és egyik se volt gyík. Ha a Behemót ezt jelentené, akkor máris kiderült, hogy Biblia is hibásan nevezte el a dinoszauruszt dinoszaurusznak - alias Behemót.
De természetesen a Behemót szónak az égvilágon semmi köze a dinoszaurusz névhez. Igazándiból az se biztos, hogy nagy, hatalmas állatot jelent, hanem egyszerűen csak állatot, és csak a leírásból lehet következtetni arra, hogy az az állat nagy. Ahogy azt korábban is írtam, ez is nálad süket fülekre találtatva.
Hát ezek biztosan tudják, hogy az értelmezés bizonytalan. Mindenesetre manapság a behemót alatt valami nagydarab élőlényt (néha tárgyat is) értünk. A legtöbben vízilóval azonosítják a biblikus Behemótot a Széth mondakör alapján (még a Jehováknak se jut eszébe ilyen dínó-képzet), és nyilván ez is sugallhatja a hatalmas testű, robusztus értelmezést, de tutit (különösen hatalmas állat értelmezés) nem tudunk ez ügyben. Úgy hogy még ez sem 100%.
De ha hatalmas, robusztus állatot jelent, akkor sincs semmi köze se a retteneteshez, se közvetve a gyíkhoz, attól eltekintve, hogy a gyík is állat. Én ugye az óriáslajhárról írtam, a Megatherium-ról, ahol a "mega" a nagyságot érzékelteti, no meg az óriás is. Úgyhogy akkor már megint csak oda jutottunk, hogy inkább ez a Behemót, mint a dinoszaurusz. Bár némiképp ront a helyzeten, hogy az óriáslajhár Amerikában élt, de nem lehetetlen, hogy néhány példány a legutóbbi jégkorszak idején Amerikából a Bering-földhídon átjutott Ázsiába és...
Vidiripi
"Elhiszem, hogy annyira bárgyú vagy, hogy minden sértés lepereg rólad, pedig ha végre megsértődnél, akkor talán az elvakultságod máza is megrepedezne a feszültségtől."
Amennyiben megsértődnék akkor eleve bele sem kezdenék ilyen kérdésekbe, sőt ha látom a nevedet akkor meg pláne nem tenném. Mivel korábban is beszélgettünk így tudom milyen vagy. Az hogy személyeskedsz és sértegetsz az egy dolog. Nem te vagy az egyetlen. Szóval folyamatosan edzésben vagyok, de ilyen az élet. Majd te is rájössz idővel.
S még egy dolog ha esetlegesen elegem lenne akkor lépek és kész mint ahogyan te ezt tervezed. Bár én nem vagyok ebben a segítségedre hogy a % csökkenjen.
Szóval a döntést neked kell meghozni.
"Roppant nagy hasznodra válna, ha a réseken keresztül eljutna az agyadig a vitapartnered érve, mert akkor talán még meg is értenéd."
Igen én is így gondolom irányodban. De én Jehova tanúin edződtem azok is kb. ilyen szinten vannak kiképezve mint te is csak te nem egy teológia mellett állsz ki, ennyi a különbség.
"Akkor olvasd el figyelemmel - nem újra(!), hanem gondolom előszörre:..."
Olvasd el te is újra! "természetes élőhely, előfordulási hely"
Kérdés az hogy az általad "régi életformának" nevezett állatok vajon azon a területen éltek e ahol a bibliai leírások születtek. Megjegyzem csak és kizárólag példaként említi meg a Biblia a szóban forgó állatot.
"...de elég csak ha a dínók, akkor a régi barlangrajzokon, ókori, biblikus kori állatábrázolások között alig volna szabad szerepelnie mai állatoknak..."
Újra kérdezem azok az állatok amelyekről szó van, azon a vidéken éltek ahol a barlangrajzok készültek? Az a terület volt a természetes élőhelyük?
"Jób könyvéig, végig (az elejétől fogva és az elején a legnagyobb mennyiségben!) hemzsegniük kellett volna mindenféle fura lényeknek a Bibliában."
De miért? Azért mert te így gondolod? Nem! A Biblia nem egy lexikon az állatokról, az egy olyan könyv amiben sok minden szerepel de a fő mondani valója az Isten és ember közötti kapcsolat kiépítése. Ezt kellene fő szempontként megértened és már is egy lépéssel közelebb kerülhetnél a válaszhoz.
"És az abszolút logikátlan, hogy az emberrel végig együtt élő mindenféle idegen (most nekünk idegen) létforma csak Jób könyvében jelenik meg, mint alig értelmezhető kis széljegyzetben utalva erre. Akkor beszél csak a mára kihalt állatokról a Biblia, amikor már alig van belőlük valami? Nyilván a mára kihaltakból a legtöbb a Biblia elején volt..."
Igen a teremtés elején. Na de ott sincs tételesen felsorolva az összes állat fizikai képtelenség is lenne hiszen milliós tételről van szó és ezek csak az élő fajok. Ha ehhez hozzávesszük a kihalt fajokat akkor még több. Sőt az sincs írva külön amikor Isten az állatokat teremti hogy megteremti a házi állatokat Isten. Ilyesmi nincs írva. Akkor nincsenek is házi állatok? Vagy hogy?
"De ott sincsenek, ahol pedig a legtöbb ilyennek kéne lennie! Noé vizreszállásáig is csak kígyók, juhok, hollók, galambok."
Ami teljesen logikus mert ezekre az állatokra volt szükség ahhoz hogy minden kis részlet amely fontos az a helyére kerüljön. A Bibliában van tisztátalan állat és bibliai értelemben tiszta állat. Nem lehetséges hogy ezek az állatok tisztátalan állatok voltak és egyébként sem azon a vidéken volt a természetes élőhelyük? Lehetséges ezt okként megnevezni amiért nem ír róluk a Biblia? De nem ír a koaláról sem, a zsiráf a pingvin vagy a kacsacsőrű emlős sincs említve. Akkor velük mi a helyzet?
"Érthetetlen továbbra is tehát, hogy miért véletlenül pont a mai állatokról van kizárólag szó a Bibliában Jób könyvéig, amikor a "normál" állatok erőteljes kisebbségben voltak még sokáig, mondhatni parányi kisebbségben."
Nem érthetetlen. Csak a bibliai történetekben nem volt szerepük ennyi nem bonyolult. Jób könyvében is csak kettő erre hasonlító állatról ír nem pedig tucatszám sorolja fel.
"Érthetetlen, hogy az emberek miért nem lovagoltak dinoszauruszon?"
Lehet hogy lovagoltak csak nem tudunk róla, persze kicsi a valószínűsége. Ezen állatok többsége igen csak nagy testű jóval nagyobb mint az ember talán ezért is hanyagolták őket. De ez csak találgatás részemről.
"Miért nem háziasítottak dinoszauruszokat?"
https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__egyeb-ke..
Talán kiderül! Nem biztos de néhány ötlet felmerülhet.
"Kérdés az hogy az általad "régi életformának" nevezett állatok vajon azon a területen éltek e ahol a bibliai leírások születtek."
Írtam! A dínók tök ugyanúgy mindenhol el voltak terjedve az egész világon (még a föld-sarkon is) mint a mai emlősök is. Mindenhol ott voltak, mindenhol. De nem csak a dínók! Az a töménytelen mennyiségű más eddig kihalt állat, növény és rovar is.
A lényeg az, barátom, hogy képtelen vagy megmagyarázni azt a furcsaságot, hogy a Biblia soha semmmit nem ír ezekről, csak a ma megszokott látványról. Az égnek tele kellett volna lenni ugyanúgy repülő sárkánygyíkokkal, mint ahogy ma csivitelő madarakat látunk. Nem csak oroszlánokat, vizilovakat, krokodilokat stb... hanem mellettük töménytelen más furcsa vadállatot kellett látniuk az embereknek. Töménytelen mennyiségű más rovarról kellett volna írnia, nemcsak tök véletlenül sáskákról, meg szöcskékről...stb. Ha valaki el tudja képzelni, hogy ilyen élőlénytömegben totál véletlenségből a Biblia által leírt háziasított és vadállatok között az akkori emberek csak azokat vették észre, amiket ma mi látunk, és mindezen leírás több ezer évet ölel fel, ott legalábbis valami nagyon nem logikus.
Nyugodtan azt is beleveheted, hogy már az furcsa, hogy a Biblia elején rögtön csak juhokról van szó, holott az emberiség nagyon hosszú idő alatt háziasította ki a juhot egy két vadjuh féléből, pl. a muflonból is. Ezek sincsenek sehol, pedig ezek voltak előbb, nem a háziasított juh.
"De miért? Azért mert te így gondolod?"
Azért gondolom így, mert a hétköznapi életünk során, akár egy életregényben is rengeteg állatról ejtünk szót mellékesen és teljesen véletlenszerűen, ahogy az író éppen "belebotlik" egy állatfélébe. Elképzelhetetlenül valószínűtlen, hogy a Biblia írója kizárólag olyan állatokról írt véletlenül, amiket csak ma látunk, holott - nem győzőm hangsúlyozni - törpekisebbségben voltak az egész világon a mai lények a kihaltak számához és fajta-mennyiséghez képest. Nem az a természetes, hogy a Biblia írója a mai állatokról ír, hanem az lenne a természetes, hogy a Bibliában szinte nem is volna szabad találkoznunk semmiféle mai állat megnevezésével. Felfogod már végre?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!