A lányom kirohant a forgalmas úton az autók elé, amikor sikerült befogni én nagyon megvertek. Ezt így kellett volna?
Az én fiam 2szer kapott nagyon ki.
Egyszer mikor a tesót vártam, és ő egy falevél után kirohant az útra. Mindig kis kerge volt, ezért fogni szoktam a kezét, de akkor épp megszédültem, a 41.hetet tapostam. Egy pillanatra engedtem el,és már kinn is volt.
Főút mellett lakunk, hatalmas kamionforgalommal.
Akkor eléggé kikapott, azóta sem csinál ilyet, és el is mondja, hogy mostmár tudom anya,hogy nem szabad, köszönöm,hogy megvédtél.
Másodszor akkor kapott,mikor a 6hetes hugát felborította a babakocsival,mert ugy rohant szokás szerint mint egy tornádó
Aham. Kartekony troll vagyok mert elutasitom a testi fenyites minden formajat.
Neked is erdekes lelkivilagod lehet.
egyebkent muvelodjetek, mielott valaki ratok hivja a rendort mikozben az utcan "nevelitek" a gyereketeket.
"ÍGY SZÓL A JOGSZABÁLY
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásáról szóló 1997. évi XXXI. törvény 2004-es módosítása tartalmazza az Európa Tanács ajánlásával összhangban megfogalmazott jogszabályt:
„A gyermeknek joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához, a bántalmazással - fizikai, szexuális vagy lelki erőszakkal -, az elhanyagolással és az információs ártalommal szembeni védelemhez. A gyermek nem vethető alá kínzásnak, testi fenyítésnek és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetésnek, illetve bánásmódnak. (1997. évi XXXI. Törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról, 6. § (5) bek.)
Ennek értelmében nemcsak a kegyetlen, embertelen, megalázó testi fenyítés, a fizikai bántalmazás durva formái, hanem a testi fenyítés minden formája tiltott. A szakemberek azt az álláspontot fogalmazzák meg, hogy a gyermekek semmilyen testi és érzelmi fenyítésnek, fenyegetettségnek, kegyetlen, megalázó bánásmódnak illetve büntetésnek nem vethetők alá."
Jo ha tudjatok, ha megutitek a gyereket, buncselekmenyt kovettek el.
(ha mar a jozan esz nem segit)
Ha csak egy anyuka elgondolkodik azon amit irtam, es nem gondolja tobbet termeszetesnek es szuksegesnek a testi fenyitest, mar megerte koptatni a szamat.
Nyilvan egy adott intelligenciaszint alatt erre nem sok remeny van, ugyhogy rajtad nem tudok segiteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!