Veszett már el a gyereketek tömegben, forgalmas helye?

Soha.

6, 12 és 15 évesek.

A kisebbik fiam, aki alig múlt 1-1.5 éves. Anyatejes világnapon voltunk. A nála 3 évvel idősebb hiperaktív gyermekünkre figyeltem, őt pedig szem elől tévesztettem. Persze az Apja mással volt elfoglalva. Az érzés szinte leírhatatlan. Semmi más cél nem volt előttem, csak meglegyen. Borzasztó érzés volt látni, hogy mindenkinek maga mellett van a gyereke, csak én nem tudom hol lehet, és merre induljak el megkeresni őt. Kiderült a férjemtől nem messze volt.

A másik eset a hiperaktív, értelmileg sérült fiammal történt. Fesztiválon voltunk, már indulni akartunk haza, amikor hirtelen eltűnt. A gyógyszer amit szed már benne volt amitől időkérdése kidőlt volna... a gyerek pedig sehol.... az is borzasztó volt. Még sírtam is. Legutóbb karácsony előtt egy nagyobb áruházban tűnt el vásárlás közben. Igaz, már 23 éves de akkor is nagyon rossz érzés, mert ő képes lenne bárkivel lelépni, könnyen megvezethető. Végig az az érzés volt bennem, hogy milyen karácsonyunk lesz ha nem találjuk meg.. meg mit történt vele.. ilyenkor már szabályosan csak a rosszat látom magam előtt. Mikor elkerült akkor sem tudtam megnyugodni teljesen.

igen :S tök szégyellem leírni is. karácsony előtt mentünk anyukámmal a piacra karácsonyi bevásárlásra. én azt hittem, hogy ő figyel rá, ő meg azt, hogy én... (már járt, babakocsi nélkül voltunk). pont egymás melletti bódénál álltunk meg, én itt fizettem, ő 1,5m-el arrébb, gyerek meg közöttünk, mindketten elengedtük a kezét míg fizettünk.

még el se tettem a pénztárcámat mikor egy nagyon kedves hölgy kérdezte, hogy ki hagyta el a gyerekét? én csak döbbentem néztem a gyerekemet, hogy került oda, anyám meg visított, sikított... :D

nagyon nagy szerencsénk volt, után soha nem engedtem el a kezét még ha fizettem is :)

Egyszer a strandon tűnt el az 5éves gyerekünk. Iszonyúan megijedtünk. Én átöltöztem éppen, apa várt, és már mutatta, hogy jövök és belépett a mellettük lévő átöltözős bódéba. Mire odaértem, csak a 3éves volt a lepedőn. Kb 15perc volt, mire megtaláltuk, éppen a recepcióra mentem már, hogy bemondatom a nevét, csak nem tudtam mit mondjak, hogy hol várom őt? Hiába mondom hogy XY-t várják a szülei a főépületnél vagy akárhol, nem tudta volna, hogy melyik melyik. (azon a stranon akkor voltunk először) Egyébként sokat beszéltünk róla, hogy mit kell tenni, ha eltéved, és mikor rátaláltam már épp egy strandőrnek próbálta mondani kicsoda ő meg micsoda. Nagyon sírt. De már én is. Messziről kiabáltam neki, mikor megláttam, és szegénykém rohant hozzám, ugrott a nyakamba és csak annyit tudott mondani egyfolytában, hogy bocsánatbocsánat....

Ő is nagyon megijedt, sosem volt ilyen máskor.

Nem akartam elhinni, hogy ez velünk is megtörténhet, és a mai napig nem tudom, hogy hogy történt meg, hogy sétált el mellettünk, vagy merre indult, hogy ennyire nem láttuk őt seholsem.

Egyébként mit éreztünk?-gondolhatod mit érzetünk a strandon. Már láttam őt lebegni a víz felszínén minden medence mellett ahogy köröztünk, mikor kerestük.... Hu- nem is akarok rá emlékezni sem! :(

A lányom nem (kopp-kopp), de én gyerekkoromban egyszer elkeveredtem.

8-9 éves lehettem, és a franciaországi Disneylandben voltunk. Ott anyuék elundultak tovább, én még néztem egy műsort. Közben a tömegben nem láttam azt a lépcsőt, amin ők lementek, én elindultam visszafelé. Bőgtem, mert hát idegen ország, nem beszélik a nyelvemet, be voltam tojva rendesen. Aztán a bejáratnál lévő ajándékboltba behúzott egy eladó, mert látta, hogy egyedül kóválygok. Aztán pont jött visszafelé anyum is, és kirohantam hozzá. Mondanom sem kell, a nagy ölelés után kaptam majdnem egy maflást is, hogy miért nem figyelek jobban? De persze magára haragudott anyukám, mert nem vette észre, hogy lemaradtam.

Egyszer tesóm kisfiára vigyáztunk, akkor lehetett olyan 3-4 éves. Kint voltunk az udvaron. A ház mellett van több melléképület, anyum az egyikben volt, ami iroda, épp az íróasztalnál ült, ami a kertre néz. Bekiabáltam anyunak, hogy be kell mennem a mosdóba.

Mentem ki, gyerek sehol. Megyek anyuhoz, ő nem is látta. Na, egyből keresés, kiabálás, rohangálás. Közben eszünkbe jutott, hogy a szomszédban van egy nagyobb fiú, hátha elindult oda egyedül. Aztán az utca közepén kiabált utánam anyu, hogy megvan. Az iroda melletti mosókonyhába ment be pisilni, és amikor hallotta, hogy keressük, akkor elbújt a mosógép mögé, mert viccesnek találta. Azt az érzést nem kívánom senkinek. Pedig nem is veszett el igazán, meg nem is a saját gyerekem, de majdnem megőrültem.

Szerintem egy szülő legnagyobb félelme az,hogy eltűnik a gyereke.

5 éves fiam az ikeaban tűnt el.

Ő a férjemmel ment,a tesó velem.Egyszer csak eltűnt,kerestük,2 perc múlva lett meg,elbújt ,egy már akkor üres dobozba,hogy megvicceljen.

Természetesen hétvége volt ezer emberrel.

Én nagyon megijedtem,szólongattuk,ilyenkor jól jön,hogy nem tucat neve van...

Azóta duplán szemmel tartom :)!

Én produkáltam gyerekként kétszer eltűnést.

3 évesen a kórházban elindultam egy ugyanolyan nadrág után, mint apámé. Megfogtam a kezét, ő összerezzent, egymásra néztünk, teljes döbbenet...

Visszavitt a szüleimnek :)

Illetve másfél éves voltam, amikor anyám szellőztetett. Második emelet, ablak alatt kanapé. Anyám keres, én sehol. Ő nem mert kinézni az ablakon, biztos ott fekszem vérbe fagyva.

Aztán 10 perc keresés után megtalált a fürdőszoba ajtó mögött, ahol én kuncogva ücsörögtem, hogy milyen poén, hogy elbújtam.

A lányom 1 év alatti, neki még nem volt lehetősége elszökni, remélem később se történik meg.