Veszett már el a gyereketek tömegben, forgalmas helye?

6 éves volt, mikor a Bécsi városháza előtti koripályánál a 8 éves barátnőjével magukra hagytam őket egyetlen percre, a lelkükre kötve, hogy ott várjanak meg, ahol hagytam őket. Mire visszaértem, ők már sehol. Mikor 5-10 perc múlva megérkezett, kiderült, hogy ő egyáltalán nem érezte elveszve magát, csak elment egy kicsit, és gondolta majd visszajön. Jól leteremtettem szegényt, mert én viszont baromira megijedtem.

Aztán 5 éves volt, mikor a Bánki-tó fesztiválon veszítettem szem elől. Kiáltoztam, de semmi. Mondjuk annyira nem aggódtam, mert tele volt a környék ismerősökkel. Hamar ki is derült, hogy odament az egyikhez dumcsizni a büféhez, anélkül, hogy nekem szólt volna. Ott is kissé indulatosan magyaráztam el neki, hogy ez így nincs jól.

Kicsit elveszések is ezek az esetek, meg nem is, mert ő közben képben volt, hogy engem hol találhat meg, hogy hol van ő, és mit csinál, csak én nem tudtam róla... Valahogy már nem aggódom annyira.

Gondolom, a nem túl óvatos anyukák mindjárt jönnek leharapni a fejem, hogydehátbárkivel!! megtörténhet, mentegetik majd magukat bőszen meg megkapom én biztos egy szuperanya vagyok. Nem vagyok az, de törekszem rá.

De fogadni mernék, ha az óvónő veszítené el a gyerekküket az állatkertben, már akasztanák is fel nyomban, pedig ő 20 gyerekre vigyáz, az anyuka meg egyre sem tudott.

Az iskolai farsangon nem találtam vagy 10 percig az ovisomat, na azt sem kivánom senkinek! Az osztályban voltunk, a 2 gyerekem evett-ivott a büféasztalról, mi meg a szülőkkel beszélgettünk a teremben állva. A nagyobbik gyerekem odajött hozzánk, majd 1-2 perc múlva tűnt fel, hogy a kicsi nincs ott. Kirohantam a folyosóra, ahol persze tömeg volt, körülnéztem a wc-ben, közben meg hiába kiabáltam a nevét, akkora hangzavar volt, hogy a saját hangomat sem hallottam.

Lerohantam az aulába és már lelki szemeim előtt láttam, ahogy az utcán kószál (mert persze az ajtó is tárva-nyitva volt, akkor hordtak be valamit), amikor egyszercsak megjelent.

A kis drágám nem látott minket a teremben ésazt hitte, hogy mi elmentünk a tesójával haza, ezért ő is elindult a kocsihoz...

Egyébként én pont olyan típus vagyok, hogy állandóan rajta tartom a fél szemem a gyerekeken, sokszor rám is szólnak, hogy túlaggódom a dolgot, na de pintosan tudom, hogy elég fél perc és megvan a baj. Éppen ezért kocsik között, úttesten, nagy tömegben stb. mindig fogom a kezüket, vagyis már csak a kicsiét, mert a nagynak 8 évesen már kezd ciki lenni 😀

Szerintem is így van, hiába a figyelem, vannak olyan körülmények, ahol tényleg fél pillanat alatt el tud kószálni egy gyerek, hiába figyelnek rá. Ettől az anyuka szerintem nem kifogást és mentséget keres, és ettől nem rossz anyuka.

Ismerősöm is nagyon lelkiismeretes anyuka, egyszer a lányával 5éves volt- vásároltak az egyik plázában. A sorok közt járkáltak és egymás után mentek, egyszer csak nem volt sehol a lány. Rohant a kijáratokhoz, szólt az őröknek, ha látják azonnal szóljanak és a hangosbemondóba mondatta be, hogy hol van a kicsi. A kislány meg ott, ahol "eltűnt" csak megfáradt és beült az egyik polcba, és mivel látta a nagy nyüzsgést meg hogy keresik megijedt és nem jött elő- végül nagynehezen az egyik eladó találta meg... Hiába tanítod meg a kisgyereknek, hogy mi a neve, hol lakik vészhelyzetben mit kell csinálni, ők is leblokkolnak! Azt tanítjuk nekik, hogy ne álljanak szóba idegennel, ilyenkkor biztos ők is össze vannak zavarodva hogy mit is tegyenek.