Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » A lányom kirohant a forgalmas...

A lányom kirohant a forgalmas úton az autók elé, amikor sikerült befogni én nagyon megvertek. Ezt így kellett volna?

Figyelt kérdés
6 éves. Először leszálltam én (egyik kezembe 100db-os pelenka, másikba 2 db csurig megpakolt táska) utána pedig ő. Szépen jött is mellettem. Aztán egy pillan alatt arra eszméltem hogy nem látom. Kifutott a főutra. Szerencsére nem történt tragédia. Magamból kikelve ordibáltam, hiszen nem tudtam hol a gyerekem. Aztán ő megkerülte a buszt és visszajött. Erre ledobtam az összes táskát a kezemből, nekiálltam futni, 2 óriásit kapott a seggére, meg egy nagy pofont. Közben torkom szakadtából üvöltöttem. Én nem szoktam ütni a gyerekeket, de most valami mintha késztetett rá. Természetesen a buszon ülők végignézték, és leht hogy falusiak is látták. Még mindig úgy érzem megérdemelte hogy megverjem. Viszont amikor a férjemnek elmeséltem, szinte kikelt magából, velem ordibált elmondott mindenféle qrvának, meg 34x felvázolta hogy ő milyen királyul megoldotta volna kéz nélkül is. Egyszerűen nem fogja fel hogy negyed pillanat alatt eltűnt a gyerek. Ki vagyok akadva, 1 hete történt azóta nagyon rosszul vagyok, nem térek magamhoz.

2015. aug. 10. 09:55
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 41/191 anonim ***** válasza:
100%

DE pontosan arról van szó, hogy életveszélyes szitut akadályoz meg, mert MEG KELL AKADÁLYOZNI, hogy ilyen előforduljon még egyszer!!!

57%-os... ha a gyermekeddel is csak annyira vagy provokatív, mint itt, akkor lárifári, amit a kapcsolatod valódi tartalmát illeti. Rossz lehet egy olyan anya mellett élni és megfelelni, akinek mindig igaza van és nem tűr ellen véleményt. Továbbá olyan anya mellett élni, aki nem tudja a másik szempontját figyelembe venni. Az ilyen anya ugyanis erősen nárcisztikus. Az indulatosság, mások leértékelése, saját magad felmagasztalása nárcisztikus jegyek. Nem éppen szerencsés ilyen személyiségzavarral gyermeket nevelni. DE mindenre van megoldás, ami természetesen nem az internet dolga. Bizonyára imádod a saját gyernmekedet, de a többiek is imádják attól függetlenül, hogy egy bizonyos súlyos szituációban másképpen reagálnak. Ezért sincsen helye bárkit itt becsmérelni, el kell tudni fogadni, hogy vannak a tiédtől erltérő vélemények is, melyek igenis működhetnek! Te úgy tudsz hiteles lenni, hogy kizárólag verbálisan reagálsz, míg a másik ember úgy, hogy indulatosabban. Azt megjegyzem, hogy a verbális indulatpoknak is súlyos hatásuk van, de itt pontosan az a cél.

2015. aug. 10. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/191 anonim ***** válasza:
91%

"gy ha elvesitem a turelmem es hangosabban beszelek az hiba."


Miért lenne hiba?! Te nem szoktál dühös lenni? A gyermeked nem érzi azt a határt, amikor az anyja dühös lesz? Nem is találkozik konfliktus helyzettel? Meg fogja tanulni, hogy bizonyos tetteinek mi a következménye és az a bizonyos tett másokból érzelmeket vált ki?

2015. aug. 10. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/191 anonim ***** válasza:
100%
Az 57%-os nagyon okosnak az a baja, hogy nem sikerült értelmeznie a kérdést. Itt most egy adott szituációról van szó és ezt nem érti meg. Azt akarja mindenáron bemagyarázni, hogy mi napi szinten jól elverjük a gyerekünket, csak hogy jól érezzük magunkat és percenként ordítozunk. Nem érti, hogy itt most csak egy, kifejezetten életveszélyes helyzetben történő reakcióról van szó, nem apró-cseprő kis rosszalkodásokról. Szerintem nem sikerült értelmeznie az itteni beszélgetést.
2015. aug. 10. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/191 anonim ***** válasza:
0%

" amit a kapcsolatod valódi tartalmát illeti. Rossz lehet egy olyan anya mellett élni és megfelelni, akinek mindig igaza van és nem tűr ellen véleményt. "


:) Ugy tunik hogy en nem turom meg itt az ellenvelemenyt? En pontozok le mindenki mast nullara, en probalom az ellenvelemenyt irokat kitiltatni, en toroltetem ki azokat a valaszokat amik nekem nem tetszenek? Mokas vagy :)


" vannak a tiédtől erltérő vélemények is, melyek igenis működhetnek! "


Vannak, de a veres nem tartozik ide. Legyetek olyan jok, linkeljetek egyetlen egy olyan cikket, konyvet, velemenyt szakembertol aki azt allitja hogy a veres jo, legyen szo barmilyen szituaciorol? Ha javasoltok egy ilyet, igerem elolvasom azt is.


"életveszélyes szitut akadályoz meg, mert MEG KELL AKADÁLYOZNI, hogy ilyen előforduljon még egyszer!!! "


Dehogy, a kerdezo is leirta hogy felment benne a pumpa ezert verte meg a gyereket. egy pillanatig sem fordult meg a fejeben a jovo. Hozzateszem: ha elore kiszamitott modon verte volna meg az meg sokkal rosszabb lenne, a hirtelen felindulas valamilyen szinten enyhito korulmeny.

2015. aug. 10. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/191 A kérdező kommentje:

35-ös, azért írtam le pontosan mennyi cuccot cipeltem, mert gondolom az lett volna az első kérdés, hogy miért nem fogtam a gyerek kezét...


Ekkora hátizsákot pedig még nem láttam :D De amugy igen igazad van, fognom kellett volna a kezét. Illetve nem felvásárolni a fél drogériát. :)

2015. aug. 10. 14:16
 46/191 A kérdező kommentje:
És vajon az mennyire normális, hogy 1 hét eltelte után is ennyit gondolok rá? Elaludni nagyon nehezen tudod, mindig előttem van az a kép.. Álmodtam is már ezzel, és ott megtörtént a tragédia.
2015. aug. 10. 14:18
 47/191 anonim ***** válasza:
18%

"Azt akarja mindenáron bemagyarázni, hogy mi napi szinten jól elverjük a gyerekünket, csak hogy jól érezzük magunkat és percenként ordítozunk."


Nem akartam ilyesmit belemagyarazni, csakis az adott szituaciorol irtam, ill. az abbol levonhato kovetkeztetesekrol.


"Nem érti, hogy itt most csak egy, kifejezetten életveszélyes helyzetben történő reakcióról van szó"


te meg azt nem erted meg hogy a veres az eletveszelyes helyzet elmulasa utan tortent, azaz semmifele befolyasa nem volt arra.

2015. aug. 10. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/191 anonim ***** válasza:
100%
Teljesen normális szerintem, hogy nehezen dolgozod fel, mert ez bizony életveszélyes szituáció volt. Nyilván az sem segít, hogy a férjed így áll hozzád, de idővel sikerül majd túllépni ezen hidd el.
2015. aug. 10. 14:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/191 A kérdező kommentje:
Hát remélem. Köszönöm :)
2015. aug. 10. 14:29
 50/191 anonim ***** válasza:
100%

Kedves 57%-os ! Szívesen linkelek neked szakirodalmat, mely azokról az esetkről szól, ahol a család liberálisan (nem ) neveli a gyermekét és ennek mi a következménye. Azt tudtad-e, hogy a személyiségzavarok száma olyannyira megszaporodott, hogy jelenleg ijesztő méreteket ölt? (összefüggésbe hozható a jelenleg elfogadott nevelési szokásokkal)

Hallottál arról a fogalomról, hogy "elég jó szülő"? Nem tökéletes, hanem elég jó? A tökéletes szülő gyermekének lehetetlen a dolga, mert képtelen neki megfelelni. Az elég jó szülőt időnként elfutja a méreg. Van, amikor dühös, van, amikor időnként popóra ver, időnként igazságtalan. Ettől még NEM sérül a gyerek!


A többi kérdésemre nem válaszoltál. Szoktál dühös lenni, vagy mindent elfojtasz, ami negatív érzelem? A gyermeked hogyan tanul meg ilyen helyzeteket kezelni?


Kérdező, mi az ami jelenleg zaklat a szituval kapcsolatban? Az, hogy a gyermeked meg is halhatott volna, a saját tehetetlenséged, vagy a reakciód a helyzetre? Sokat számít, ha ezekt el tudod különíteni!

2015. aug. 10. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!