Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » A lányom kirohant a forgalmas...

A lányom kirohant a forgalmas úton az autók elé, amikor sikerült befogni én nagyon megvertek. Ezt így kellett volna?

Figyelt kérdés
6 éves. Először leszálltam én (egyik kezembe 100db-os pelenka, másikba 2 db csurig megpakolt táska) utána pedig ő. Szépen jött is mellettem. Aztán egy pillan alatt arra eszméltem hogy nem látom. Kifutott a főutra. Szerencsére nem történt tragédia. Magamból kikelve ordibáltam, hiszen nem tudtam hol a gyerekem. Aztán ő megkerülte a buszt és visszajött. Erre ledobtam az összes táskát a kezemből, nekiálltam futni, 2 óriásit kapott a seggére, meg egy nagy pofont. Közben torkom szakadtából üvöltöttem. Én nem szoktam ütni a gyerekeket, de most valami mintha késztetett rá. Természetesen a buszon ülők végignézték, és leht hogy falusiak is látták. Még mindig úgy érzem megérdemelte hogy megverjem. Viszont amikor a férjemnek elmeséltem, szinte kikelt magából, velem ordibált elmondott mindenféle qrvának, meg 34x felvázolta hogy ő milyen királyul megoldotta volna kéz nélkül is. Egyszerűen nem fogja fel hogy negyed pillanat alatt eltűnt a gyerek. Ki vagyok akadva, 1 hete történt azóta nagyon rosszul vagyok, nem térek magamhoz.

2015. aug. 10. 09:55
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 11/191 anonim ***** válasza:
97%

Na jó, ez így elég hiteltelen akkor a férjedtől. :)

Én biztos megmondanám neki, hogy akkor ossza az észt, ha tudja, miről beszél. Mivel nem tudja, hagyjon békén. Nyilván nem ez a hobbid.

2015. aug. 10. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/191 anonim ***** válasza:
94%

Erre van egy régi mondás: inkább ő sírjon, mint én ! (ha temetni kell..)

Teljesen érthető a reakciód és helyénvaló is ebben a szituban. Meg kell tanulnia egy életre, hogy ilyet nem lehet csinálni, mert az életével játszik! A férjedet nem minősíteném... nálam ez válóok lenne, ha így beszélne rólam!

2015. aug. 10. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/191 anonim ***** válasza:
23%
nana, azért ne mérjünk kettős mércével. A férjet nyilván pont úgy sokkolta a történet, mint az anyát. Anya a gyereket kapta el hirtelen, apa verbálisan anyát.
2015. aug. 10. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/191 anonim ***** válasza:
77%
Valakit szavakkal ilyen szinte becsmérelni, az már verbális bántalmazás! Nem mentsd föl a kedves apukát!
2015. aug. 10. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/191 anonim ***** válasza:
95%
Én szerintem ijedtségemben éppen ezt tettem volna. Biztos kapott volna a fenekére. Nem hiszem, hogy higgadt tudtam volna maradni. Igaza van az egyik hozzászólónak, hogy inkább ő sírjon, mint te.
2015. aug. 10. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/191 anonim ***** válasza:
15%
szóval az anya, hogy levezesse a feszültséget, megütheti a gyereket; az apa azonban nem szidhatja ugyanezért az anyát. Ütött volna inkább ő is??
2015. aug. 10. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/191 anonim ***** válasza:
88%

"szóval az anya, hogy levezesse a feszültséget, megütheti a gyereket; az apa azonban nem szidhatja ugyanezért az anyát. Ütött volna inkább ő is??"


Anya nem azért ütötte meg a gyereket, mert "Hú, de feszült vagyok, durr egy pofon, máris jobb", hanem mert pánikba esett, hogy elütheti valami a gyerekét. Ahogy olvasom, pár pillanat műve volt az egész, ideje sem lett volna gondolkodni.

Viszont az apa nem élte át azt a hirtelen sokkot, amit a kérdező, és a "Képzeld, az történt, hogy...." egyáltalán nem hasonlítható a tényleges élmény átéléséhez. Ezért írták sokan, hogy az apa reakciója indokolatlanul durva volt.

2015. aug. 10. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/191 anonim ***** válasza:
96%
Kb. minden szülő így reagál egy ilyen szituációra. Én is kaptam már el a fiamat, mikor nem állt meg, hiába szóltam, hiába beszéltük már meg százszor. Igen, bizony kapott a fenekére szép nagyokat és a motort is elkoboztam. Lehet, hogy nem helyes, de érdekes módon azóta szót tud fogadni. Félelemből? Igen, valószínű. Én úgy vagyok vele, hogy inkább féljen egy anyai seggre veréstől, mint haljon meg egy autó kereke alatt, csak mert a kis lelkét ápolgattam, ahelyett, hogy elvegyem a kedvét az autók között rohangálástól.
2015. aug. 10. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/191 anonim ***** válasza:
16%

"Anya nem azért ütötte meg a gyereket, mert "Hú, de feszült vagyok, durr egy pofon, máris jobb", hanem mert pánikba esett, hogy elütheti valami a gyerekét."


De, pontosan azert utotte meg, mert nem birta kezelni a sajat erzelmeit. Amikor mar ott volt a gyereke a kozeleben akkor SEMMI sem fenyegette a testi epseget, a veszelyes helyzeten mar reg tulvoltak. Felkapta a vizet, elverte a gyereket, ennyi.


Hogy az apa hogy reagalt, az mar mas kerdes, az eredeti esethez nem sok koze van.


A veres, a fizikai eroszak soha nem celravezeto, nem is lehet semmivel magyarazni, indokolni. Aki azt gondolja hogy indokolt volt mert inkabb a gyerek sirjon mint o a gyerek temetesen, az marhara nem ert semmit, es raadasul eleg primitiv gondolkodasu is.

2015. aug. 10. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/191 anonim ***** válasza:
98%
57%-os. Van neked gyereked? Történt már hasonló veletek?
2015. aug. 10. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!