Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » A lányom kirohant a forgalmas...

A lányom kirohant a forgalmas úton az autók elé, amikor sikerült befogni én nagyon megvertek. Ezt így kellett volna?

Figyelt kérdés
6 éves. Először leszálltam én (egyik kezembe 100db-os pelenka, másikba 2 db csurig megpakolt táska) utána pedig ő. Szépen jött is mellettem. Aztán egy pillan alatt arra eszméltem hogy nem látom. Kifutott a főutra. Szerencsére nem történt tragédia. Magamból kikelve ordibáltam, hiszen nem tudtam hol a gyerekem. Aztán ő megkerülte a buszt és visszajött. Erre ledobtam az összes táskát a kezemből, nekiálltam futni, 2 óriásit kapott a seggére, meg egy nagy pofont. Közben torkom szakadtából üvöltöttem. Én nem szoktam ütni a gyerekeket, de most valami mintha késztetett rá. Természetesen a buszon ülők végignézték, és leht hogy falusiak is látták. Még mindig úgy érzem megérdemelte hogy megverjem. Viszont amikor a férjemnek elmeséltem, szinte kikelt magából, velem ordibált elmondott mindenféle qrvának, meg 34x felvázolta hogy ő milyen királyul megoldotta volna kéz nélkül is. Egyszerűen nem fogja fel hogy negyed pillanat alatt eltűnt a gyerek. Ki vagyok akadva, 1 hete történt azóta nagyon rosszul vagyok, nem térek magamhoz.

2015. aug. 10. 09:55
 171/191 anonim ***** válasza:
15%

# 170

" te vagy a korrektség mintaképe"


Szalmabab. Soha nem allitottam, nem is erzekeltettem ilyesmit. Rengeteg hibam van nekem is, de a gyerek verese szerencsere nem tartozik kozejuk.


Akarsz valami erdemit is hozzaszolni, vagy te is a szemelyemet probalod meg tamadni, ha mar a mondanivalomat nem sikerul?

2015. aug. 13. 07:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 172/191 anonim ***** válasza:
100%
Mit gondolsz, miért támadja mindenki a személyedet 57%-os?
2015. aug. 13. 09:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 173/191 anonim ***** válasza:
14%

Mert a mondanivalomat nem tudjak megcafolni. Raadasul erzekenyen erinti oket az hogy ha valaki azt allitja: amit csinalnak az karos, elkerulheto, a tehetetleneguket bizonyitja es erosen ketsegbe vonja a magukrol kialakitott kepet.

Igy aztan a mondanivalomat ugy probaljak hitelteleniteni, hogy a szemelyemet probaljak hitelteleniteni. Hiszen ha en egy nyomorult, beteg, szerencsetlen, buta, stb. vagyok akkor mar nem is igaz amit irtam es nem kell vele foglalkozni.


A masik modszer az hogy megprobalnak kitiltani, vagy agreszivan eluldozni (takarodj innen).


Erdekes modon a pszichiater ertelmes vitat inditott, ervelt, higgadtan elmondta hogy szerinte hol vannak a hibak a gondolatmenetemben. De valojaban o sem allitotta hogy a veres jo vagy szukseges lenne, amire jutott az az hogy jo esetben nem karos.

2015. aug. 13. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 174/191 Girgoy ***** válasza:
77%

57-es. Neked tényleg gondjaid vannak a valóság érzékelésével. Egyáltalán nem vagyunk érvképtelenek, az érveidet megcéfoltuk. Többen is levezették itt szakszerűen részletesen, hogy mi az, ami a gyerekben traumát, zavart okoz, és mi az, ami nem. Ha erre azt modnod, hyg nincs mit mondanunk érdemben, akkro ez egy totális hazugság. Nagyonis van mondandónk, mondtuk is. Áradásul egymást támogatták ezek az érvek. A problémánk valóban a személyes kommunikációdra vonatkozik: hogy akkor is, amikor kimutatjuk érveid ürességét, valószerűtlenségét, akkor is hajtod tovább az elakadt lemezeidet. És Te magad is indirtekt módon minket igazolsz, miszerint Te is természetellenes elfojtásokkal éred el, amit elérsz, és ezzel is gondjaid vannak, mivel utána bocsánatot kérsz. MI arról beszéltünk, hogy ezek a természetes ösztönök nem egyenlők távolról sem azzal a szadista tartós értelmetlen veréssel, ami valóban traumát okoz a gyerekben - és ennek elítélésével mi is egyetértünk. Mindazonáltal úgy gondoljuk, hogy ha ez a szadizmus természetellenes, akkor az is természetellenes, amit Te csinálsz a másik szélsőségben, és az se jó a gyereknek. És itt lehetne a jogszabályt is pontosítani (azért tudjuk, hoyg az EU is csak bizonyos lobbik, érdekek mentén fogad el bizonyos dolgokat, az EU trövénykezése minden csak nem ideális (vagy egyáltalán normális), de ez csak széljegy.)


Ennél világosabban szerintem ezt már nem lehet elmagyarázni. Próbáld meg felfogni, hoyg Te egy másik káros szélszőséget, és nem a normálsi arany középutat képviseled, amit mi szerenténk erősíteni.

2015. aug. 13. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 175/191 anonim ***** válasza:
11%

" Többen is levezették itt szakszerűen részletesen, hogy mi az, ami a gyerekben traumát, zavart okoz, és mi az, ami nem."


Dehogy, ezt egyedul a pszichiater vezette le erdemben, de o is csak odaig jutott hogy ha szerencses vagy, akkor nem okozol a veressel traumat, hiszen az erosen fugg a szemelyisegtol es az egyeni psziches turokepessegtol, marpedig azt te egy kisgyerekrol nem tudod megallapitani. Azt sem tudod megallapitani hol a hatar, ami mar problemat okoz. Egy fenekrecsapas nem okoz, ebben egyetertunk. De heti 1 nem okoz? Vagy havi 1? Es lassuk be, aki a testi fenyites eszkozevel el, azok jelentos resze bizony napi rutinkent teszi. Gyakorlatilag mindenert a gyerek fenekere, kezere csap, ami nem tetszik neki (hany gyereket rangato, csapkodo anyukat lehet latni a jatszotereken, rengeteget). Tudom hogy itt mindenki azt bizonygatja hogy o csak kiveteles esetben csinalja, es jo is lenne ha igy lenne altalanosan, de sajnos nem igy van.


Raadasul egyikotok sem bizonyitotta (mert nem is lehet) hogy a veres szukseges, es bizonyos nevelesi celokat csakis veressel lehet elerni.


Namost ha a celjaimat el tudom erni veres nelkul ami kockazatmentes, ill. el tudom erni veressel, amelyik kockazatos, akkor melyik utat kell valasztani?


" ezzel is gondjaid vannak, mivel utána bocsánatot kérsz. "


Te teljesen belezuhantal ebbe a bocsanatkereses dologba. Nem kerek egyfolytaban bocsanatot, talan a 11 ev alatt 3-4 ilyen alkalom volt, ami relevans szituacioban tortent (nyilvan ha ralepek veletlenul a gyerek labara akkor is bocsanatot kerek, de az itt nem relevans).


" az is természetellenes, amit Te csinálsz a másik szélsőségben, és az se jó a gyereknek."


Ez akkor lenne igaz ha be tudnatok bizonyitani amit fentebb irtam, hogy bizonyos nevelesi celokat nem lehetseges elerni testi fenyites nelkul. Ez pedig egyertelmuen nem igaz, a pszichologus sem mondott ilyet. Az viszont mar igaz lehet hogy TI nem tudtok elerni bizonyos celokat testi fenyites nelkul, de akkor vissza is kanyarodtunk a tehetetlenseghez.


Az pedig egyszeruen egy elmebeteg hozzaallas, hogy a testi fenyites teljes mellozese szelsoseg. Aki ilyet allit az egyszeruen nem normalis, mar megbocsass, es erosen kerdeses hogy alkalmas-e egyaltalan gyereknevelesre.

2015. aug. 13. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 176/191 anonim ***** válasza:
82%

100-an megcáfolták a mondanivalódat, amire nem reagáltál, mert nem tudsz. CSAK arra reagálsz, amire mondhatod, hogy mindenki veri a gyerekét, bezzeg te. De ezek között egyetlen érv sem volt, csak hajtogatsz egy hülyeséget és azt fogatod ki-be. Minden kérdésnél, ahol felbukkansz.

Itt kapod meg és így azt a figyelmet, amit otthon nem. Rengeteg az időd, állítólag gyereked is van, de folyamatosan itt nyomod. Ez a baj, ugye, hogy veled se törődtek még annyira sem, hogy szájon vágjanak egyszer otthon, ha mondjuk anyázol, meg lehülyézel mindenkit? Ezért nem tanultál meg viselkedni és vitatkozni, nem volt kivel.

Szomorú, hogy nem látod, mennyire nem normális, amit csinálsz és mégis próbálsz mindenkit nevelni. Kérj segítséget.

2015. aug. 13. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 177/191 anonim ***** válasza:
14%

"100-an megcáfolták a mondanivalódat, amire nem reagáltál, mert nem tudsz."


Megnevezned a hozzaszolasok szamat ahol cafoltak a mondanivalom, de nem reagaltam ra?


"Rengeteg az időd, állítólag gyereked is van, de folyamatosan itt nyomod"


Ha tudnad hogy milyen jol megfizetik azt a melot, ami mellett meg hulyekkel is van idom vitatkozni, akkor tuti meg jobban kiakadnal.


"Szájon vágjanak egyszer otthon"


Szeretnel szajon vagni? Kis agressziv. Nem csoda hogy utod a gyereket.

2015. aug. 13. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 178/191 Girgoy ***** válasza:
68%

176 szívemből szólt, és 57-es fogadd el: az ellenérveket mindenki normálisan felfogta, tapasztalja ezt a valós életben is, amit Te most ideírtál, az arról tanúskodik - mint haogy eddig is - hogy nem teljesen fogtad fel az ellenérveket, elferdíted azokat és félremagyarázod. Esetleg egy kis lépést teszel visszafelé, hoyg ne legyen olyan feltűnő a makacsságod, de aztán a következő postodban már ugyanazt a lemezt fújod. Így tényleg nem lehet kommunikálni.


Egyébként meg volt egy régebbi topik, ahol felvetettem egy olyan szitut, amikor 3 (különböző korú, de kicsi) gyereket kell reggel megreggeliztetni, felöltötztetni és időben elvinni az iskolába és óvódába, miközben te magd is elkészülsz, és mindezek végén még időben beérsz a munkahelyedre. De a 3 kisgyerek elkezd trécselni, röhögni, nem eszi a reggelit, stb. Itt nem állhatsz le velük lelkizni, magyarázni, nem csalogathatod őket más módszerrel (a csalogatás úgyis kimerül egy idő után, hatástalan klesz, itt viszont minden nap el kell érned valamit). Még ha nem ilyenkor magyarázod el, hanem máskor, akkor is a ygerek olyan, hogy ott bólogat, amikor viszont sietnikell, már megfeledkezik erről, mert csak a tesóival hülyül. Erre a problémafelvetésemre nem jött normális válasz. Volt egy szülő, lehet, hogy az is Te voltál 57-es, aki levezette, hogy 1 gyerekkel ő mit szokott, mert nem fogta fel, hogy itt nem 1, hanem 3 gyerekről van szó, akik között bődületesen más dinamikák működnek. Oké, nem feltélenül veréssel lehet ezt kezelni, de mivel nem késhettek el, met a suliba időre kell érni, és a szülő már így is fél 6-kor kel minden nap és a reggelit akkor csinálja, amíg mindenki alszik, a következőknek kell megfelelni:


- a módszer gyors legyen (mindenekfelett)

- a módszer képes legyen kibillenteni az elszállt, intenzíven röhögő vagy trécselő gyereket is, aki meg se hallja a szülőt ilyenkor (akinek vannak kisgyerekei, nem egy, az tudja, hogy ez egy normális gyereki viselkedés, nem kretén egyik se, csak ők beleélik magukat a vicces szitukba)

- a módszer kellően hatásos legyen többszöri megismétlés után is


Várom az okos megoldásokat, de csak olyanok írjanak, akik tényleg 3 kisgyereket készítenek el önmaguk mellett (ja és persze a házastársuknak is csinálnak reggelit, csak ő elhúz hamar, hogy délután hamarabb el tudjon jönni melóból, hogy elhozza a gyerekeket), és visznek időre, úgy hoyg ők a 4. ember, akinek szintén időre kell beérnie a munkába. Na, van itt ilyen szülő? Mert aki nem ilyen, az nem biztos, hogy életszerű ötletekkel fog jönni...

2015. aug. 13. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 179/191 anonim ***** válasza:
80%

Nem vagyok kiakadva, ahhoz te kevés vagy. Következésképpen még jobban sem tudok kiakadni, engem szórakoztatnak a hozzád hasonlók, nem szabad őket komolyan venni. Én nem is veszlek, semmivel nem tudod elérni, hiába próbálsz provokálni.:)

A szüleidről írtam (teljesen egyértelmű volt, tudod, akik nem figyeltek rád), én nem akarlak szájon vágni. Hogy jut ilyesmi eszedbe? Miért is tenném, mert te kijelented (egy senki), hogy szerinted verem a gyerekem? :) Mert rajtad kívül mindenki ezt csinálja szerinted, fura egy világkép, és szomorú. Agresszív nem én vagyok, te anyázol, meg hülyézel tehetetlenségedben.

Szövegértés, látod, már megint elrontottad. Ezzel próbálj valamit kezdeni, elég öreg vagy már bohócnak. Talán ha nem csak másolnád az általad megválaszolásra méltónak tartott kommentet, hanem értelmeznéd is, nem égetnéd be magad folyton.

Nem kapsz elég figyelmet, most már biztos.

2015. aug. 13. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 180/191 anonim ***** válasza:
20%

" Mert rajtad kívül mindenki ezt csinálja szerinted, fura egy világkép, és szomorú."


Dehogy csinalja, pont azt fejtegettem fentebb, hogy az en ismerosi es rokoni koromben nem szokas.


"anyázol, meg hülyézel tehetetlenségedben"


Mar megbocsass, de az anyazas az a lenyomorultazasra volt a reakcio, de nyilvan az nem szamit, ugye? Az hogy a szerintem hulyeket hulyenek nevezem az meg talan nem akkora egbekialto bun.


Ha nem vered a gyereked akkor minek allsz a gyerekverok melle?

2015. aug. 13. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!