Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » A lányom kirohant a forgalmas...

A lányom kirohant a forgalmas úton az autók elé, amikor sikerült befogni én nagyon megvertek. Ezt így kellett volna?

Figyelt kérdés
6 éves. Először leszálltam én (egyik kezembe 100db-os pelenka, másikba 2 db csurig megpakolt táska) utána pedig ő. Szépen jött is mellettem. Aztán egy pillan alatt arra eszméltem hogy nem látom. Kifutott a főutra. Szerencsére nem történt tragédia. Magamból kikelve ordibáltam, hiszen nem tudtam hol a gyerekem. Aztán ő megkerülte a buszt és visszajött. Erre ledobtam az összes táskát a kezemből, nekiálltam futni, 2 óriásit kapott a seggére, meg egy nagy pofont. Közben torkom szakadtából üvöltöttem. Én nem szoktam ütni a gyerekeket, de most valami mintha késztetett rá. Természetesen a buszon ülők végignézték, és leht hogy falusiak is látták. Még mindig úgy érzem megérdemelte hogy megverjem. Viszont amikor a férjemnek elmeséltem, szinte kikelt magából, velem ordibált elmondott mindenféle qrvának, meg 34x felvázolta hogy ő milyen királyul megoldotta volna kéz nélkül is. Egyszerűen nem fogja fel hogy negyed pillanat alatt eltűnt a gyerek. Ki vagyok akadva, 1 hete történt azóta nagyon rosszul vagyok, nem térek magamhoz.

2015. aug. 10. 09:55
 151/191 anonim ***** válasza:
100%

Nagyon sajnálom kérdező.... borzalom! Ezért félsz te ennyire ettől a mostani szitutól! Ha úgy érzed, hogy nehezen tudod kontrollálni esetleg magadat, akkor feltétlen kérj segítséget! (eszter alapítványnál dolgoznak olyan kollegák, akik bántalmazott emberkkel foglalkoznak, vagy tudok még mást is ajánlani)

A különbség itt az, hogy a szüleid kontrollvesztés miatt vertek téged, (2 hónapos baba sírása beindíthat ilyen reakciót szintén sérült, bántalmazott szülőnél) te pedig egy életveszélyes szitu megtanítása miatt.

Ha közben elvesztetted a kontrollt, vagy többször előfordult ilyen, akkor el kell menni terápiába ahhoz, hogy feldolgozd a saját élményeidet és alternatív módon megtanuld ezeket a helyzeteket kezelni!

2015. aug. 12. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 152/191 A kérdező kommentje:
Eddig tudtam magam kontollálni, nem volt semmi gond (3 gyerekem van egyébként). És soha nem bántottam őket. Kiabálni szoktam, de azt szerintem mindenki. Csakhát ilyen veszélyes helyzet még nem adódott... :/
2015. aug. 12. 10:49
 153/191 anonim ***** válasza:
100%
Akkor lépj rajta túl, a lényeg, hogy a lányos megúszta sérülés nélkül a kiszaladást! Ez a legfontosabb.
2015. aug. 12. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 154/191 anonim ***** válasza:
60%
volt hogy én meg az "erdőben" tűnte el(de nem elvadult, volt út benne, stb kb 12 évesen)futottam össze vissza, sötétedésre értem "haza"(nyaraltunk), vert a szívem, végre itthon, erre egy hatalmas pofon fogadott. rosszul esett és a mai napig emlékszem rá. és felnőve is rosszul esik.
2015. aug. 12. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 155/191 Girgoy ***** válasza:
100%

130-140-148 Szakmabelinek (és korábbi postjai miatt is) hatalmas jó pontok! Örülök, hogy egy valódi szakértő is hozzászólt és életszerűen. :)


57%-os meg nem vette észre, de most már elég nyílvánvaló, hogy: bizony indirekten minket igazol. Lám, a legtöbb hozzászóló bevallotta, hoyg őt is verték, és ez azért nem volt olyan tragikus, és lám tudnak értelmesen kommunikálni az emberekkel. Ellentétben azzal az 57%-ossal, akit sosem vertek és aki megmutatta az itteni kommunikációjával is a napnál világosabban, hogy neki vannak súlyos szociális és értelmi problémái. Képtelen felfogni más véleményét (de tényleg tök alapvető szövegértési gondok vannak), feldolgozni, hogy nem az ő se...e körül forog minden, vannak más emebrek sokkal közelebb az igazsághoz, magát prófétának tartja akkor is, amikor egyértelmű hogy EGYETLENEGY szülőt se volt képes meggyőzni, stb. Remélem mindenki látja, hogy hova vezet az ilyen nevelés, köszönjük 57%-os!


Kérdező: amint látod minden értelmes ember melletted állt, úgyhogy ne is szenvedj tovább ezen a témán. Egy normális világban (de azért vannak normális oázisok a mai világban is) egy ilyen eset teljesen normális lett volna, nem is kellett volna ennyit beszélni róla. Mint mondtam: a hatás a lényeg, hogy a gyerek nem fog többet ilyet elkövetni, tehát ne legyenek rémálmaid se. Akkor lehetnének, ha csak egy ejnyebejnyével intézted volna el a dolgot. :) Azt pedig szakértő is megerősítette, hogy a gyereknek se lesz ettől traumája. Neked se legyen, nem történt valójában semmi rendkívüli. Ha meg pláne nem történt ilyen 3 gyerekeddel, most meg csak egy rahedli csomag volt rajtad, hát attól még valszeg jó anya vagy. :)

2015. aug. 12. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 156/191 Girgoy ***** válasza:
100%

Rövidebben összefoglalva: ha nem veritek a gyereket és jogos büntetés után bocsánatot kértek, akkor olyan szülők lesztek és olyan gyereketek lesz, mint itt az 57%-os hozzászóló! Láthatjátok, mennyire képes másokkal együttműködni és értelmesen vitázni...


Na, ezek után szólj hozzá, kedves 57%-os! ;)

2015. aug. 12. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 157/191 anonim ***** válasza:
100%
Kár volt megszólítani, most újra rákezdi....
2015. aug. 12. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 158/191 Girgoy ***** válasza:
100%
Picit pontosítok. Szövegértési gondjai vannak, de talán az elemi az tólzás. De leginkább arról van szó, hoyg 57%-osnek abszolút nincs tekintély fogalma. Nemcsak hogy a saját véleményét tartja mindenek felett állónak, de még a szakemberi véleményt is félresöpri. Amivel a tudását gyarapítja, az nem az alapján megy, hogy az illető, akitől könyvet olvas, az valóban milyen alapos szakember a saját területén, hanem szimplán az alapján, hogy aki neki tetsző gondolatokat ír, annak igaza van, aki nem ért vele egyet, annak meg tuttira nicns igaza. Akkor sem, ha objektíven sokkal jobban ért hozzá. Nem is fog így gyarapodni a tudása semmiben, hiszen csak önmagát akarja megerősíteni, minden mást figyelmen kívül hagyva. Az ilyenekből nagyobb valószínűséggel lesznek lecsúszott lázadók, mint olyan kimagasló tudású emebrek, akik hozzáadnak valami pozitívat a társadalomhoz. Ő csak akkor véli úgy, hogy "hibázott", ha beteges elveivel saját maga természetes ösztönei próbálnak szembemenni. De a beteges életszerűtlen elvek mindenek fölött vannak őbenne is, elnyomják a természetes reakciókat. Neki is diszharmonikus személyisége van, és a gyerekének is erre mutat példát. Tényleg jó ha ilyen elvek, ilyen példa alapján nevelünk gyereket...?!
2015. aug. 12. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 159/191 Girgoy ***** válasza:
80%
158: Semmi gond, 57%-os 157-es bejegyzését, melyben lehülyézett mindenkit, jelentettem. ;)
2015. aug. 12. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 160/191 anonim ***** válasza:
100%
Az a baj, hogy ír helyette hármat és ha egyszer elkezdi, nem tud leállni.
2015. aug. 12. 15:25
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!