Pofozkodás után mennétek karácsonyozni?
Tavalyi karácsony az egyik nagyszülőnél eléggé félresikerült.
Mentünk családi ebédre a két gyerekünkkel, a kisebb lányunk 3 éves volt. Ebéd után még kávéztunk, sütiztünk, ő elkezdte nézegetni a fát, karnyújtásnyira tőlem. Nézegette a díszeket, amiket elért, abból párat levett a fáról. Sima, filléres műanyagdíszekről van szó, nem törékeny üvegről, kristályról. Szóltam neki, hogy ne vegye le, csak nézegesse. Egyet mégis levett még ezután, odavitte apósomhoz is, megmutatni, aki lekevert neki egyet. Mondván, el lett mondva, hogy ne nyúljon hozzá, tanulja meg...
Nagy sírás, a 3 éves gyerek arcán tenyérnyom, borzalmas volt. Főleg úgy, hogy nálunk nincs verekedés, pofozkodás, a dackorszak sem volt kiborító egyikőjüknél sem. Nem problémás gyerekek egyáltalán, megyünk velük mindenfelé születésük óta, sehol nincs rájuk panasz.
Ezek után én látni sem akartam, férjem is ezen a véleményen volt. Azóta nem is voltunk náluk. Anyósom havonta 1-2 alkalommal jön egy fél napra, elvan az unokákkal, de más a kapcsolatuk, mint mondjuk az én anyukámmal.
Jön a karácsony, ő felhozta, hogy elmehetnénk, higgyem el, sajnálja már apósom a tavalyit, de őt is meglehet érteni...
Nekem van egy véleményem erről, de érdekelne, ti ilyen helyzetben mennétek vagy sem?
Konnyen kiderul, hogy egyszeri eset volt e egyebkent-52. Valaszolonak irom- ha a sajat gyereket/gyerekeit is igy fegyelmezte akkor nem fogja tudni ennyi idosen mar levetkozni ezt a szokast.
Persze ha a gyerek szeretne talalkozni a papaval nem tiltanam csak nem lehetnenek kettesben.
A piros százalékosok betegek, kérdező, engedd el, kár velük vitatkozni. Itt vergődnek, a temető meg üres.
Semmi rosszat nem tett a lányod és állj ki mellette úgy, hogy nem mész oda. Kérjen a tata bocsánatot. Jaaa, hogy az nem megy? Ismerem ezt a típust, tipikus agresszív, toxikus féreg, egy macskát nem engednék a közelébe, nemhogy gyereket... Tipikus komcsi hozzáállás... Annak a gyereknek egy önálló tette és gondolata nem lehet, mert az akkor rossz!! Kérjen a tata bocsánatot, amúgy meg elmehet a picsába. Igen, az anyós is, mert ő meg csak magát mosdatja, hogy miért nem áll ki mellettetek... Felőlem az ilyen megrohadhatna karácsony ünnepén ott, ahol van, a képmutató fajtája....
60
Szerintem egyetlen valaszado se támogatta az apos viselkedését, max arra utaltunk páran, hogy a gyereket nevelni kell, anyunak meg figyelnie kell ra
#58:
“ 36-ossal mondjuk nem értek egyet.
Valahol meg kell húzni a határt, mindent nem lehet.
Óvodában, iskolában sem.”
Nem azt mondtam, hogy nem kellenek szabályok és hogy nincsenek határok. Viszont a sok hülye szabály kontraproduktív. Vannak fő szabályok vagy vörös vonalak, de azon belül ha egy szülő nem tud rugalmas lenni, akkor az visszaüt (nem közvetlenül rá, hanem a gyerekre).
“ Ha az enyémek itthon hangoskodnak, vagy dübörögnek, rájuk van szólva, nem állatok vagyunk.”
A gyerekeknek - főleg ha az óvodás, kisiskolás korcsoportról beszélünk - egy feszültséglevezetési módja a hangoskodás, rohangálás. Ez a felszabadultság segít nekik abban, hogy az iskolai/óvodai szabályok okozta feszkót kiengedjék. Ha erről letiltotják folyton őket, tehát otthon nem élheti meg a felszabadultságot, annak szintén vannak káros hatásai.
1 díszt hozott el a tiltás ellenére. Legközelebb csak 1 piroson fog átszaladni, a másik hármon nem...
Apósod gyerekkorában jóval több kisgyereke volt egy családnak. Nem értek rá minedegyikkel egyenként asszertívnek lenni. Ez már jelen korunk új lehetősége. Ahol jó esetben két gyerek a legtöbb, a háztartási gépek hülyebiztosak, a központi fűtés elterjedtebb, a játszóterek elkerítettek, a legtöbben autóval hordják mindenhova a gyereket, meg lehet tenni, hogy pofon helyett türelemmel nevelsz és meg is kell tenni. De ne ítéld már el az idősebb korosztályt. Megtették ők is amit tudtak.
66#os Nem a 64 vagyok, de engem is megrendít, hogy van gyereked. :( Szerencsétlenek, ilyen anyával megáldva. Pedig hány normális nő vágyna gyerekre, erre ..
Különben itt aki írja, hogy legyen megnevelve. Gondolom nálatok babakortól soha nem volt egy hiszti, kimaradt a dackorszak is, a 3 éves ült a sarokba és nézett ki a fejéből és nem feszegette a a határait. Gyerekek között dolgozom, na de ilyet még nem láttam. Ezek a csodabogár gyerekek még is hol lapulnak?:) Melyik dimenzióban? Illetve milyen családotok van? Nálunk ha lehetne anyám a tányérjából etetné a lányaim kb., ettől függetlenül nyilván nem rombolunk náluk, nem kapcsolgatja a villanyt, nem csapkodhatja az ajtót, de a 100 ftot érő szutyok díszeket megnézheti, megcsodálhatja, imádja a karácsonyt és lázba van mindig. Én is megnézem a díszeket. A rosszalkodást, és rombolást ne soroljuk már egy nyamvadt díszhez. Nálunk van egy mászó mikulása anyának, amit őriz ezer éve, imádja. Kb alig várta, hogy megfogja az első lányom... Vicces családba lehettek. :) És még egyszer írom, a rombolás, stb nem oké, de könyörgöm egy dísz a saját családom házába ahol felnőttem. Nevetséges. Aki szerint ez a neveletlenség, az verje pofán magát inkább és álszentek vagytok. Ja a tiétek soha egy pocsolyába se lépett bele, megette a spenótot mamának mindig, 2 évesen sose mondta azt, hogy nem, és már felnőtt akinél kimaradt a tinikorszak is. Ha nem így van, kuss. És HA rosszaság is lenne, odacsapni? Küldje akkor haza őket, ha ennyire utálja őket, de emiatt megütni?Nem kell velük találkozni, öregedjen meg egyedül, anyós meg támogassa benne.
68
Milyen anyaval? Olyannal, aki neveli? Baxus, tényleg, borzalom. Nem is értem, hagyni kellene, hogy egy 3 éves akár teljesen lebontsa a nagyszülők karácsonyfáját, hiszen csak 3 éves, a díszek meg műanyagok, kit erdekel. 3 éves, azt nem kell nevelni, elég lesz majd 16 évesen. Merthat véletlenül össze törik a kis lelke, ha nem szedheti le a karácsonyfadíszt, miután elmondtak neki, hoyg nem szabad.
Hát, osztom a véleményed, megrendítő, ha egy hozzád hasonlónak gyereke van, q normális szülők helyett
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!