Pofozkodás után mennétek karácsonyozni?
Tavalyi karácsony az egyik nagyszülőnél eléggé félresikerült.
Mentünk családi ebédre a két gyerekünkkel, a kisebb lányunk 3 éves volt. Ebéd után még kávéztunk, sütiztünk, ő elkezdte nézegetni a fát, karnyújtásnyira tőlem. Nézegette a díszeket, amiket elért, abból párat levett a fáról. Sima, filléres műanyagdíszekről van szó, nem törékeny üvegről, kristályról. Szóltam neki, hogy ne vegye le, csak nézegesse. Egyet mégis levett még ezután, odavitte apósomhoz is, megmutatni, aki lekevert neki egyet. Mondván, el lett mondva, hogy ne nyúljon hozzá, tanulja meg...
Nagy sírás, a 3 éves gyerek arcán tenyérnyom, borzalmas volt. Főleg úgy, hogy nálunk nincs verekedés, pofozkodás, a dackorszak sem volt kiborító egyikőjüknél sem. Nem problémás gyerekek egyáltalán, megyünk velük mindenfelé születésük óta, sehol nincs rájuk panasz.
Ezek után én látni sem akartam, férjem is ezen a véleményen volt. Azóta nem is voltunk náluk. Anyósom havonta 1-2 alkalommal jön egy fél napra, elvan az unokákkal, de más a kapcsolatuk, mint mondjuk az én anyukámmal.
Jön a karácsony, ő felhozta, hogy elmehetnénk, higgyem el, sajnálja már apósom a tavalyit, de őt is meglehet érteni...
Nekem van egy véleményem erről, de érdekelne, ti ilyen helyzetben mennétek vagy sem?
"Úgy, hogy a gyerekek, főleg a kisebb, távolságtartóbbak vele"
De ez hogy jön ahhoz a kérdeshez, menjetek-e karácsonyozni, milyen összefüggésben van ezzel?
"Ennyi erővel, ha én megnézek valakinél egy szép dísztárgyat, dekorációt, számítsak arra, hogy valaki visszakézből lekever egyet, úgy, hogy elszédülök?"
Mert nálad a megnézni azt jelenti, hogy leszeded mondjuk a képet a falról vagy kiveszed a szobrot a szekrényből?
Derjaderja
Nem, nem kötelező, de alapvetően normális dolg, hogy egy gyerek szót fogad. De megegyszer, nem kötelező, ennyi erővel akar a csilláron is hintazhat
"de alapvetően normális dolg, hogy egy gyerek szót fogad"
Nem. Egy 3 éves gyerek nem fogad mindig szót, feszegeti a határokat, nem mindig teszi azt, amit kérnek és ez normális. Természetesen ennyi idös gyerek, ha nevelve van, jellemzően befejezi, amit csinál, ha szólnak a szülei, de nem mindig. Ez eletkori sajátosság.
Ilyen miatt akkorát lekeverni egy 3 évesnek, hogy a kezed nyoma ott marad, abszurd. Idegbeteg dolog. Meg amúgy is alap, hogy nem verjük pofon, nyakon, bárhogy más gyerekét.
“ Nem, nem kötelező, de alapvetően normális dolg, hogy egy gyerek szót fogad. De megegyszer, nem kötelező, ennyi erővel akar a csilláron is hintazhat”
Akkor lehet egy gyereket szabálykövetésre nevelni, ha ad1 nincsenek idióta, felesleges szabályok, csak tényleg szükségesek, ad2. ha nem 2 bites a rendszer, hanem elég rugalmas.
Ezen kívül ha egy problémát asszertíven oldunk meg a gyerekkel, ő abból sokkal több mindent tanul, mint az agresszióból, ami indokolatlan és számára a semmiből jön. Nagypapa csinálhatta volna szimplán azt, hogy megnézi, amit az unokája odavitt: “tényleg nagyon szép ez a csillogó a dísz Nóri, viszont most gyere tegyük vissza a helyére, mert nekem az tetszik ha a fán van, segítesz visszamenni?” Ennyi.
Ha nem sokkal a tavalyi karácsony után megjelent volna a küszöbünkön lehajtott fejjel, szánva-bánva, hogy csak megártott a mézes pálinka és amúgy is stresszes volt, ő még más korban nevelkedett, stb, nem azt mondom, hogy megbocsátottam volna, de akkor lett volna idő jóvátenni az egészet, rendezni a kapcsolatot, elfelejteni ezt az egészet, plusz legalább láttam volna, hogy van igyekezet a részéről, meg egyáltalán megértette, hogy mit művelt. Így, hogy anyós jár közre az érdekében meg hívogat titeket, ez nekem abszolút azt mondja, hogy ő egyáltalán nem bánja, nem gondolja, hogy rosszat tett, max azt sajnálja, hogy emiatt ti nem mentek- de annyira, hogy ő megerőltesse magát, és esetleg rátok nézzen, felhívjon, beszéljen veletek, annyira azért nem szomorkodik miatta. Közel egy éve volt az eset, nem látta az unokáját, most is csak azért lobbizik anyós, mert hát "hagyomány", és karácsonykor együtt KELL lennie a családnak.
Hát a nagy lóf@szt, már bocsánat. Anyós jöhet hozzánk, de ezek után én egész biztosan nem mennék.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!