Akkor most egyik anyuka sem önmaga, és nincs jól mentálisan/fizikailag? Ez lenne az általános?
Régebb óta követek Instagramon egy 2 gyermekes influencer anyukát, aki nem mindig csak azt mutatja, hogy minden tökéletes és szipiszupi, hanem rendszeresen felvázolja a gyereknevelés nehézségeit, árnyoldalait, nyíltan leírja, hogy miket nem szeret az anyaságban, felvállalja az érzéseit, tehát nagyon őszinte.
Na de annyi a lényeg, hogy ma kitett egy posztot, ami több róla készült képből áll, és az egyik képre azt írta, hogy "úgy érzem, nem vagyok önmagam", a másikon pedig a következő kérdéseket tette fel saját magának:
"Jól vagyok? Nem."
"Boldog vagyok? Részben."
"Elég ez nekem? Nem."
Ez lenne a normális?
Anya nincs jól, de ez nem számít, mert az a lényeg, hogy a gyerekek szükségletei ki vannak elégítve, és ők boldogok? Ez így van rendjén?
A társadalom miért nem törődik jobban az anyukák mentális egészségével, jóllétével?
Nem azt szokták mondani, hogy boldog, kiegyensúlyozott gyereket csak boldog, kiegyensúlyozott szülő tud nevelni (tehát boldog anya=boldog gyerek)?
Hogy van ez?
#51-es vagyok: az anyaságnak a parkapcsolatra/házassagra való hatásarol azert nem irtam, mert hiába nagyon fontos, annyira egyedi, és kapcsolat/élethelyzet függő, hogy ezt végképp nem lehet hasonlítgatni, és minimum egy egesz tanulmányt lehetne arrol írni, hogy hány és hányféle lehet.
Összességében egy vidam termeszetű, hurráoptimista, laza, bevállalos személy biztosan az anyaságot is mashogy (könbyebben) éli meg, mint egy szorongó, maximalista típus, aki teszem azt évekig azon agyal, vajon milyen lenne ha gyereke lenne...
A társadalom hogyan tudna jobban törődni az anyuka mentális egészségével?... Alanyi jogon kirendelt bébiszitter, ingyen, heti 3x?... az a baj, hogy a gyerekek - nagy általanossagban - az anyjuknál vannak a legjobb helyen. Ha anyuka, szabadidő reményében bárki másra bízza, mindig ott lesz benne (eleinte biztos), hogy ő most lepasszolta. A legtöbben így nem tudnak/tudunk ugyanugy szórakozni, kikapcsolodni, ügyet intezni, akármi. Az ember hatsó gondolataiban valahol mindig ott bújkál a féltés. Ettől persze meg jó lenne egy ingyen bébiszitter, mert amugy meglehetősen drága.
Szóval egy anyukáról nagyon nehéz terhet levenni. Apuka tudja leginkabb, de ez hol összejön,hol nem. Persze lehet biztositani bölcsit - van is - de abban az időben anyuka dolgozik/dolgozna, ha a gyerek nem lenne kéthetente beteg.
Hogy segitsen a társadalom? Még ha egy csomó pénzt is kapna anyuka (amugy az első fél évben többet kap mint a fizetese, es utana is majdnem a fizeteset kapja masfel évig), az sem megoldas, mert a 0-24 otthonlét sokaknak a legidegőrlőbb. Persze ez sem lenne rossz, de én szemely szerint szivesen visszamentem félállasba.
Kötelezzük a nagyszülőket/nagyneniket segíteni? Legyen sok baba-mama program? (Van).
Mire gondoltal, kerdező?
Higyjétek el, minden épeszű ember megérti, felfogja és igen bele is tudja élni magát hogy milyen lenne, ha gyereke lenne. Ne tegyünk úgy, mintha valami csodaemberek lennénk, mert "életben tartunk egy babát", mint ahogy sokan ezt mondják. Ez nem egy lehetetlen feladat. Ez az egész gyerek téma már nagyon túl van gondolva, magamutogatásról és a versengésről szól. Az átlag szülők ugyan azokkal a gondokkal küzdenek naponta, kérdés ki mennyire türelmes, kinek milyen a habotusa.
Imádom a gyerekemet, de az életben más is szép, más is boldoggá tesz, én is csak egy ember vagyok. Akik minden nap szerelmes ódákat írnak a csemetéikről és két lépést nem tesznek nélkülük majd rajönnek idővel, hogy a saját maguktól elvett időt nem hozza vissza semmi.
#53 a társadalom csak lehúz, legfőképp a többi anyuka. Sz*r vagy, ha mondjuk a te gyereked már pici kora óta mással is el van, vagy végigalussza az éjszakákat. Ha nem vagy befeszült és befásult, akkor is az vagy, mert biztosan nem törődsz eleget a gyerekeddel.
Valaki még most se tudja a munkahelyemen 7 hónap után, hogy van egy 2 éves fiam. Egyszerűen ha nem kerül szóba, minek beszéljek róla, senkit nem érdekel. A többi szülő meg másról sem tud odabent beszélni, csak a 6 éves Petike és a 23 éves pici fiacskám.....
8 hetes a babam, meg uj ez az egesz.
Az tenyleg igaz, hogy nem tudunk orulni masnak. Kivetel nelkul, amikor kerdezik tolem, hogy jo baba e (nem baszdmeg, bankot rabolni jar..) es mondom, hogy igen, legtobbszor jol alszik ejszaka, SOHA SENKI nem mondja, hogy de jo. Azt inkabb, hogy na majd megtudom, ha jon a foga/x honapos lesz/beteg lesz. Szules elott is voltak karogok; “most aludd ki magad mert baba mellett nem lesz idod”.
Egyszer egy ilyen namajdozasra visszavagtam, hogy ja, dogoljon meg a szomszed tehene..ha valakinek szar volt, mindenki masnak is legyen az? Akkor lehet karorvendeni, meg gonoszkodni, hogy “na, masnak se legyen mar jobb ha nekem sem volt az”.
Lekopogom, egesz jol alszik. Biztos lesz ido, mikor rosszabbul fog, es olyan is mikor jobban, ez ilyen.
#59 a kérdező arra törekszik, hogy az anyukákat megkérdőjelezze
Nem az őszinte válaszokra kíváncsi.
Az a célja, hogy neki nem tetsző válaszokat kapjon, és ez által kioktathasson itt mindenkit
Mindig ezt csinálja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!