Jön valaki, és mindig rám marad a gyerek, full idegbeteg vagyok, mit csináljak?

Félelmetes válaszok születtek megint.

4 hónaposan speciel a fiamnak tök mindegy volt, melyikünk eteti, vagy ringatja. Mindketten meg tudtuk ugyanúgy nyugtatni.

Most 10 hónapos, most van az, hogy csak én vagyok jó neki. Éjszaka is hiába megy át hozzá a férjem, üvölt a gyerek, amíg át nem veszem. 4 hónaposan ilyen soha nem volt. De pl.ha suliban vagyok, ami egész napos, olyankor simán elvan az apjával is. Csak ha lát engem, akkor van armageddon.

Amikor kicsi volt a fiunk, és mentünk valahova, vagy jött hozzánk valaki, az én férjem folyamatosan foglalkozott a kicsivel. Már néha én éreztem szarul magam, hogy azt hiszik, nem is szeretem a babámat. 🙈🤣

Mindig mondtam, hogy adja oda, de nem. Mindig mondta, hogy üljek nyugodtan, beszélgessek, pihenjek. De ő amúgy is ilyen. Ha csak ketten vagyunk itthon, akkor is sokszor átveszi tőlem, játszik vele, már ha a gyerek hagyja.

Kérdező, én megértelek. Neked is szükséged lenne egy kis kikapcsolódásra. Hogy mondjuk nyugodtan megigyál egy kávét, beszélgess kicsit. Aki azt írja, hogy egy 4 hónaposnak márpedig igenis 0-24-ben csak anyán kell lógni, az nem normális. Igen, én is tudtam, mit vállalok, tudtam, hogy a baba megváltoztatja az életünket. DE: ketten vállaltuk. És pont ezért segítjük és támogatjuk egymást. Ha neki van szüksége pihenésre, akkor elmegyek sétálni a kicsivel. Ha nekem, akkor sokszor bevállalja, hogy este fent marad sokáig, és járkál ő hozzá.

Nem kell megbolondulni csak azért, mert anya lett az ember.

Kérdező, nektek ezt normálisan át kellene beszélni. Mondd el neki, hogy mit vársz, mit szeretnél, mire van szükséged. Osszátok fel az időt akár, vagy keressetek olyan megoldást, ami mindenkinek jó.

#62

100%-ban egyetértek, nem értem a válaszokat én sem.

62-63: én még az első oldalakon kommenteltem hasonlót. Teljesen megértem a kérdezőt, én is ranteltem rendszeresen amikor ekkora volt a gyerek. Extrovertált, társasági emberként ilyenkor kezdett tele lenni a hócipőm, hogy 0-24 be voltam zárva, max néhány babakocsis séta során látott járókelő meg a tévé volt az össz társaságom, de ugye azok sem nagyon akartak válaszolni értelmesen... Mindezt nonstop nemalvás és egyebek mellett. És nagyon jólesett, hogy néha ki tudtunk mozdulni, az életemet mentette meg kb.

Nyilván aki introvertált vagy kevésbé igényli ezt, annak érthetetlen, de akkor is van empátia a másik iránt, hogy lehet ez neki tényleg komoly gond.

#64 egyetértek, de azt hozzátenném hogy én introvertáltként is maximálisan támogatom a kérdezőt ebben a kérdésben. Az introvertáltság nem azt jelenti hogy nem akar valaki beszélgetni, vagy a szülőpartner kezébe nyomni a gyereket időnként.

Teljesen más emberek hordták le a kérdezőt itt, az introvertált helyett más jelzők ugranak be, de nem akarok személyeskedni nagyon.

Én értem a szempontokat, de ha a logikátok követem, akkor azt kell a kérdező párjáról feltételezni, hogy direkt nem próbálkozik eléggé az etetéssel, hogy odavihesse a párjához és rátolhassa. Tulajdonképpen ezzel vádolja a párját.

Hiszen leírja, hogy a párja odamegy, megpróbalja etetni és nyugtatni, de "valahogy pont akkor nem sikerül neki".

Miközben máskor meg segítőkész, kiveszi a részét.

Igazából nem értem, mért nem az lenne a legegyszerűbb hogy megeteti a férfi a gyereket, ő is abban lenne érdekelt inkább mint nyilvánosan előadni hogy kudarcot vallott a megnyugtatasban, és még megjegyzést is hallgatni, hisz írták, hogy nyilvánosan összetettek ezen.

Nem tudom, hány alkalomból következhetett a kérdező szándékos, manipulatív viselkedésre és hanyagságra, lustaságra a párja részéről, de nekem ez túl meredek, és abszolút nehezíti az empátiát, ahogy a hisztérikus megfogalmazás sem. Persze azzal együtt tudok érezni, hogy szeretne beszélgetni.

Másik hogy azért a baba jelenlétében is lehet beszélgetni, nem tudom mi lehet a rendszer náluk, hogy el kell vonulni ahhoz hogy a gyerekkel legyen, de lehet hogy a hozzáállason is lehetne változtatni, mert hozzám pl jött barátnő és bazi jól beszélgettünk babával ölben, játszószőnyeg mellett, pedig az enyémek jóval nyugtalanabba voltak mint az itt leírt baba.

Ha még tényleg gyerekmentes időt akár, érdemes elmenni vhová és odahagyni a kicsit, azt amúgy jobban is értik, mint ha anya otthon nem elérhető.

Nem rugózom többet ezen, de hogy nézhet ez ki a férfi szemével, aki elmegy a babához, viszi a tápszert, majd amikor nem nyugszik meg nála és a vendégek percek óta az ordítást hallgatják, akkor odaviszi az asszonyhoz, hogy sajnos nem sikerült, erre a nő ott nyilvánosan letolja, ilyen "nem hiszem el hogy nem tudod megnyugtatni" stílusban az anyja/anyósa/barátnők vagy a saját haverjai előtt.

Ne mondjátok már, hogy ez rendben van.