Jön valaki, és mindig rám marad a gyerek, full idegbeteg vagyok, mit csináljak?

Tipikus példája, hogy senki nem azt kapta, amit odamarketingelt neki a rózsaszín unikornishányásos véranyák többsége.

Az életed gyerekkel soha többé nem lesz ugyanolyan, mint volt. SOHA. Többé nem veheted garantáltnak, hogyha elmentek valahova, akkor csendben aludni fog a sarokban, míg te jóízűen beszélgetsz másokkal, hanem az is lehet, hogy az egész estét végig fogja vinnyogni, és nem hagy levegőt venni, mert egy pár hónapos babának az élete függ attól, hogy kierőszakolja a figyelmedet, és meg fogja tenni. A gyereknek fejlődéslélektani szempontból teljesen normális, hogy az elsődleges gondozója kell többnyire, az később jön, hogy apa is teljesen megfelelő, ha addig aktívan jelen volt.

A férfi meg gondolom szintén csak azzal számolt, hogy majd rugdossa a labdát a gyerekkel, netalán pelenkát cserél és akkor már nagyon modern. A szopó része nem kell senkinek, csak jobb esetben a szülők felnőnek a feladathoz. Rosszabb esetben van ez a passzív agresszív cicaharc, amikor a másik kényelmetlenségére próbáltok úgy tenni, mintha még mindig független és gyerekmentes életetek lenne. Lehet erőltetni, de kellemetlen lesz.

Gondoljátok végig ki mit szeretne ezeken a látogatásokon, és ha mindketten csak pihenni, akkor hívni egy bébiszittert, nagymamát, mert gyerekkel nem lehet garantálni. Nem azért, mert bárki sajnálja tőletek a szabadidőt, hanem, mert egy kisbaba mellett ez lehetetlen.

Fuh, de együttérzek. Amikor még ilyen pici volt a gyerek, én is pont ugyanezen estem át. A férjem nagyon segítőkész itthon, de amint társaságba megyünk, mintha elfelejtené hogy én is beszélgetnék ám!

A megoldás (legalábbis nálunk bevált): ha az ő rokonait látogatjuk, én felügyelem a gyereket, ha az én rokonaimhoz megyünk, akkor ő. Ennyi. Ezt megbeszéltük, azóta így működik. Ahogy nagyobb lesz és nem kell etetgetni hanem magától fog enni, még jobb lesz.

Ami még plusz tipp, érdemes úgy indulni-menni, hogy két etetés között, és addig maradni amíg meg nem éhezik, nem tovább.

Én néha lepasszoltam ringatni másnak, ha álmos volt szépen apa sétálgasson vele, majd elalszik.

Üdv az anyák világában...

Mint fentebb irták, azért mert lett egy gyereked, sosem lesz már olyan az életed, mint volt. Ez ezzel jár. Nálunk is ez ban. Itthon férjem simán elvan a gyerekekkek. De ahogy megyünk valahova, ott az én dolgom. Igaz, én szoptattam őket.

De nálunk a rokonoknál pl kézről kézre jártak, simán megtudtam inni egy kávét akkor is, ha a férjem nem fogta meg a gyereket.

Már nagyobbak. De a mai napig a férjem ilyenkor tényleg csak vendég, nem apa is.

És egy masik kérdes alatti válaszokkal tudnám alátámasztani.

Mivel egy nő a figyelmét meg tudja osztani. Tud egyszerre gyereket fogni és beszélgetni+még akár enni is. Így vagyunk kitalálva. Addig a férfiak egyszerre 1 dologra tudnak koncentrálni. Ha beleteszed a gyereket a kezébe, melyik ujjába harapjon? A gyereket figyelje, vagy akivel épp beszélget? Mert neki a 2 együtt nem fog menni.

Őszintén megmondom, én sem értem, hogy egy 4 hónapos gyerek ellátása miért ekkora teher számodra, még annyira pici, hogy ha ennyi idő alatt beleuntál, nem tudom, mi lesz veled késöbb.

Mondom ezt úgy, hogy magát a problémát megértem, mert én is éreztem, csak nem 4 hónapos korában, akkor még tiszta szimbiózisban voltunk, eszembe sem jutott, ilyesmi, pedig én szoptattam is, nem lehetett etetéshez sem lepasszolni.

Azt gondolom, ahogy valaki írta, hogy egyikőtök sem nőtt még fel a gyerekvállaláshoz, nem készültetek fel rá, hogy az életetek még fog változni, pedig lassan a csapból is ez folyik, hogy ezek a gyerekvállalás hátulütői, pláne anyukák esetén.

Egy 4 hónapos baba meg jellemzően az anyját akarja, hozzá kötődik, nem az apjához, ez ilyen. Majd idővel jobb lesz, mást nem tudok mondani, most ki kell bírni még egy ideig, amíg kicsit nő és az apjával is jobban elvan, mert nyilván nem gond, hogy vágysz te is a felnőtt társaságra, ez megérthető, csak 4 hónapos mellett meg kell értened, hogy ez nem így megy.

Az 1-est és a hasonló kommentelőket nem is értem.