Újabb és újabb gyerekre vágyom. El fog múlni ez az érzés legkésőbb a klimaxal?

Kérdező, inkább ne akarj végzettséget szerezni sehol, mert buta vagy. Süt az írásodból.

Te azt várod, hogy más keressen neked munkát, más intézze el, hogy felvegyenek, de úgy, hogy lehetőleg reggel 9-től délután 3-ig dolgozz csak, úgy, hogy be sem kelljen menned, mert brühühü a gyerekek nélküled nőnek így fel.

Hamarabb kellett volna ezt átgondolni. Úgy gyereket vállalni, hogy olyan állásod van, ami kisgyerekkel is kompatibilis, tehát nem 3 műszak, meg hétvégi meló. Vagy ha már 5-6 évig otthon vakargattad magad, akkor nézelődni az állásajánlatok között, szerezni egy normális szakmát/diplomát, letenni egy nyelvvizsgát. Mert ha odateszi magát az ember, egy B2 1-1,5 év alatt összejön, kényelmes tempóban 2 év. De hajrá, szülj egy 4.-et, utána meg egy 5.-et is! Biztos kapkodni fognak egy ötgyerekes munkakereső után, akinek az össz felmutatnivalója az érettségije, meg az 5 gyerekének az anyakönyvi kivonata.

Nem kell Andersennek lenni ahhoz, hogy valaki ne a Mekiből, vagy a Juci büféből akarjon nyugdíjba menni...

És az a gond, hogy a kérdező a gyerekeinek is ugyanezt a példát mutatja, kitermeli a következő munkakerülő generációt, meg akik fizetéstől fizetésig élnek és szidnak mindent, mindenkit, mert "milyen igazságtalan a világ".

Kérdező, mit vársz itt, őszintén?

Leírtuk oldalakon át, hogy válts. Nem, te nem akarsz, mert úgyis utálni fogsz minden munkát. Hajrá, akkor szüljél 3-4 évente, amíg el nem kezdesz klimaxolni. Egyszer csak összejön a fiú gyerek is.

Amit én a helyedben tennék:

-felkeresnék egy jó pszichológust, hetente minimum 1 alkalommal

-munkahelyet váltanék, aztán, ha már eddig nem tettem, kitalálnám, mi érdekel és mit szeretek csinálni, ezzel kapcsolatban keresnék olyan képzést, ami elérhető számomra és elvégezném estin/levelezőn, ha már az otthon töltött éveim alatt erre pont nem jutott időm két pelenkacsere között

De nyilván a diplomát sem adják csak úgy a kezedbe, ahogy a másik munkahelyért is meg kéne mozdulni, azt meg ugye nem akarsz. Így marad a siránkozás, a mélydepresszió és a panaszkodás. Viszont jobb, ha tisztában vagy azzal, hogy ez nem csak téged mérgez, hanem a gyerekeidet, családodat is.

Neked kell munka, vagy nekem?

Hidd el, ha én akarnék új állást, karriert, találnék rövidúton!

Juj... Nálad elég sok gond van, de a legnagyobb bajod az, hogy nem vagy hajlandó még abba sem energiát fektetni, hogy azt kitaláld, mi az, ami érdekelne. Igen, ez melós, ehhez önismeret kell, nem két perc kitalálni, de basszus, felnőtt ember vagy, aki azon van fennakadva, hogy szar az élete, mert dolgoznia kell, és itt meg is állt a tudomány.

Nekem az nagyon durva, hogy te soha senkit nem láttál a környezetedben, aki szerette volna a munkáját, és el sem tudod képzelni, hogy lehet úgy munkába járni, hogy az ember a kihívást látja benne, és szívesen csinálja. És ez nem azt jelenti hogy hajnalban rózsaszín ködben úszva pattan ki az ágyból, és vigyorogva dolgozik egész nap. Nálunk a családban mindenki meg van elégedve a munkájával, pedig aztán van mindenféle, de mindenki ott van, ahol lennie kell. Én nem bírnám pl anyám, vagy a párom, vagy a testvérem munkáját végezni, mert nem nekem való, de a sajatomat imádom, ők meg attól kapnának hülyét, ha azt kéne csinálniuk, amit nekem. És egyikünk sem otthonról dolgozik, mielőtt még...

Persze, tudom, hogy rengetegen utálnak dolgozni, de ők általában pont azok az emberek, akik az élet többi területén is csak nyafognak, hogy minden rossz, de meg nem mozdulnának érte, hogy jobb legyen.

Vagy így éled le az életed, vagy összekapod magad, és kitalalod, mit akarsz csinálni a következő cca 20-30 évben.