A mai világban komolyan akkora csodának, szó szerint "speciális esetnek" számít az, aki rendelkezik annyi önismerettel, hogy tudja előre, ha neki nem való a gyerek? Egy másik kérdésnél ezt írták nekem.

Az állami gondozott gyerekek legtöbször a rossz anyagi helyzet miatt kerülnek be a rendszerbe. De ez továbbra se a megbánás kategória, ez a gyereknek rossz az tény, de szerintem mi nem erről beszélünk. Hanem arról, hogy egy anya például a gyerek öt éves korára valami miatt eljut oda hogy bárcsak ne született volna meg. Én továbbra se gondolom azt, hogy ez tömeges kategória lenne, de meggyőzhető vagyok.

Az pedig ugye csak vicc volt, hogy a cigányasszony azt mondja a gyerekének hogy bárcsak haltál volna meg? Mondanak azok cifrábbat is, a kedvencem a nőne gitár a hasadban és a rák pengetne rajta. Borsodi vagyok.

Akkor mindenki költözzön ebbe a nyomorúságos dél Borsodba, mert akiket én ismerek, normális családokban, megfontoltan átgondoltan vállaltak gyereket, az mindegyik örül a döntésének és szereti őt hosszabbtávon is.

Egyébként aki olyan rossz ember, hogy összeveri a saját gyerekeit, meg elhagyja őket, azok általában pont nem arról híresek, hogy a gyerekvállalás előtt ellamentálnak azon, hogy jó lesz-e vagy sem.

Aki álmában megöli a lányait, azt se azért teszi, mert megbánta, hogy megszülettek, hanem azért mert egy romlott lelkű ember.

Nem akarok beleszólni a vitátokba, de azért ez se olyan egyszerű mint gondolod. Akinek ennyire félresiklik az élete, hogy a családját is elhagyja, meg bántja őket, ott nem az a baj, hogy gyereket vállalt, nem azon csúszott el, hanem nagyon sokszor az alkohol, vagy épp a munkanélküliség miatt alakult ennyire rossz irányba az egész élete, és benne a gyerekeihez való viszonyai is. Nem lehet ezeket egy mondatban leírni, analizálni.

Pl nagymamád esete is itt van: ha tegyük fel egy olyan férfivel köti össze az életét, aki egész életében szereti és becsüli, akkor talán a gyerekei iránt is másként érzett volna.