Van itt olyan, aki megbánta a gyerekvállalást?

Én amondó vagyok, próbáld meg úgy felfogni, hogy a nehezén túl vagytok. Másfél éves, nem kicsi már, egyre több lehetőségetek lesz lepasszolni, például olyan nagyszülőnek, aki kezdetektől fogva akart unokát, de igazából már bölcsihez sem kicsi, nyugodtan be lehet íratni, te meg vissza dolgozni. Ahogy nő, úgy lesz nektek is egyre több lehetőségetek, eleinte néhány szabad délután, de aztán már simán elnyaral a gyerek a nagymamánál is (én 6 évesen képes voltam 4 hetet eltölteni keresztszüleimnél úgy, hogy csak azért mentem haza, mert már a szüleim hívtak, hogy elég lesz, de ha rajtam/keresztszüleimen múlik, még isten tudja meddig maradok, pedig nem volt boldogtalan gyerekkorom otthon sem).

Értem, hogy hiányzik a régi életed, de nekem van egy olyan érzésem ,hogy ez a régi élet azért kicsit idealizálva is van. Sokszor az emberek olyan dolgokat képesek hiányolni, amik előtte sem voltak annyira jellemzőek: nem egy ismerősöm mondja, hogy egy könyvet elolvasni nincs ideje, miközben a büdös életben nem láttam könyvet a kezükben, de ugyanígy mondjuk képesek hiányolni az utazást, miközben a covid miatt amúgy sem olyan egyszerű most és esetleg előtte sem voltak akkora világjárók. Sokszor inkább az illúzió hiányzik, hogy ha akarja, megtehesse az ember. Persze nem ismerem a ti életeteket, de talán el kellene gondolkodni, hogy pontosan mi az, ami hiányzik, és szépen fokozatosan visszaépíteni.

Magyar társadalomra jellemző, hogy ha születik egy gyerek, akkor onnantól kezdve mindenki körülötte ugrál, pedig alapvetően erre nincs szükség. Nem kisbaba már, nyugodtan hozzá lehet igazítani a ti ritmusotokhoz - bele fog szokni. Én nem vagyok meggyőződve arról, hogy gyerek nélkül is csak a felhőtlen boldogság várna rátok, hol a munkahelyeden lennének gondok, feszültségek, hol a pároddal nem jönnétek ki jól. Az a házasság pedig, ami gyerek mellett így tönkre megy, az előtte sem volt felhőtlen, nem a gyerek teszi tönkre a kapcsolatot, hanem a felnőttek.

"Aki így megszabadulna a másfél éves gyerekétől, az igazi sátánfajzat. Te és a férjed is."

Igen, az. De a gyerek ettől függetlenül megérdemelne egy olyan családot, akik szeretik, és azt ezektől a szülőktől nem fogja megkapni. Ezért javasoltuk többen, hogy szabaduljanak meg tőle, és bízzák olyanra, aki talán ép embert tud belőle nevelni, mert ha ebben a környezetben marad, garantáltan lelki roncs lesz belőle, aki felnőve ugyanezt lesz csak képes tovább adni.

Most hol vannak az örökbeadást propagáló válaszolók? Vagy azok csak a meg nem született gyerekeket akarják örökbe adatni? Ha valaki teherbe esik, rögtön nyomatják, hogy szülje meg és adja örökbe. Most itt van egy gyerek, és mindenki elítéli az anyját ugyanezért. Én nem ítélem el, csak sajnálom, mert feltételezem, addig nyaggatták, míg beadta a derekát. Utána pedig egy olyan feladattal szembesült, ami úgy érzi, meghaladja az erejét. Én becsülöm azért, hogy ezt őszintén ki meri mondani. Sokan ezt a gyereken vezetik le, ütik-verik, terrorizálják. Az mennyivel jobb? Azok nem sátánfajzatok? Jöhet a lepontozás, nem érdekel.

N

Elég sokan írtuk, hogy adja örökbe. A "nyaggatók" meg nyilván nem tartottak kést a torkához, hogy szüljön gyereket, ha minimálisan is érett lenne, le tudta volna őket állítani. De nem, felnőtt, házas nő létére még mindig a szüleinek fogad szót, utána pedig rájuk mutogat ujjal, hogy dehát ők mondták neki, mit csináljon. Ez a hozzáállás általános iskolában még oké, de nagykorúan már iszonyúan égő.

Sőt, tovább megyek: annak, hogy a gyerek még vele van, nem az az oka, hogy furdalná a lelkiismeret, hogy lemond róla, vagy mert úgy érzi, nem tudna élni nélküle. Egyetlen oka van: mit szólnának anyuék. Most komolyan itt kell 28 évesen tartani?

De igazából semmi gond nem lenne azzal, hogy valaki ilyen retardált és önálló döntéshozatalra képtelen 30-hoz közel, ha nem az a szerencsétlen gyerek inná meg a levét. Hidd el, azzal, hogy bevallja, hogy nem szereti, még nem lesz hős, mert a gyerek attól még pont ugyanúgy szenved. Akkor lenne hős, ha lenne annyi vér a pucájában, hogy felvállallja, mekkorát hibázott, és igyekezne megfelelő helyet találni ennek a szegény gyereknek. De nem, ő csak picsog, és közben azon izgul, hogy a rokonok meg ne haragudjanak rá.

A rosszindulatú kommentek oka, hogy ide "szórakozni" járnak az emberek, nem gondolkodni.

Egyszerűbb gyorsan lehordani a kérdezőt, mint a dolgok mögé gondolni. Mert amit itt pár sorban látunk, abból messzemenő következtetést nem lehet levonni. Nekem is van évekkel ezelőtti kérdésem amit felfokozott lelki állapotban írtam és én csodálkozok a legjobban, hogy te jó ég, milyen kisarkítottan láttam a helyzetet és milyen egyszerűen megoldódott!

Nem tudjuk a kérdés valós-e, vagy valaki merő unalomból kavarja az álló vizet, majd jót röhög rajtunk. Nem tudjuk, hogy valós kérdés esetén ezt nem a fásultság íratattja vele ki, egy épp aktuális lelki állapot, de ha holnap jönne a gyámügy a gyerekért, akkor foggal körömmel védené. Harmadrészt, ha teljesen komoly is a kérdés, nem véletlen írta ide és nem a szomszéd Ica nénivel tárgyalja meg. Az egész biztosan még soha senkin nem segített, hogy lehordták. Ő is tudja mit csinált nem jól, nem ez a kérdés. Akkor miért erre válaszolunk? Miért kell a saját sérelmeinket belevinni egy kérdésbe? Minek állítunk ki rossz bizonyítványt magunkról?

Lehet a kérdező nem az anyák gyöngye, de a degradáló válaszok mar már olyan az hatást keltenek, mintha szeretnétek még jobban alul licitálni. Ezt komolyan nem veszitek észre?