Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Van itt olyan, aki megbánta a...

Van itt olyan, aki megbánta a gyerekvállalást?

Figyelt kérdés

Nem azt kérdezem, hogy nehéz-e az anyaság, hanem hogy van-e itt olyan, aki konkrétan megbánta, hogy vállalt gyereket. Legyünk tisztelettel a másik felé és senkit ne pontozzunk le!


Az az igazság, hogy én megbántam. Név és arc nélkül vállalom: nem voltam felkészülve az anyaságra és főképp (családi) nyomás hatására vágtam bele. Nem kellett volna. Már féléve az örökbeadáson gondolkodom, de a férjem hallani sem akar róla, pedig ő is megbánta a gyereket, csak fél, hogy mit fognak szólni a rokonok/barátok/ismerősök. Már 1.5 éves a pici, de semmi sem lett jobb, sőt csak rosszabb. Házasságom romokban (a gyereknek köszönhetően), elválni viszont nem tudok mert se én, se pedig a férjem nem akarja vállalni a gyerekfelügyeletet, ha elhelyezésre kerülne a dolog. Úgy érzem tönkrement az életemet és nem látom a kiutat. Sokszor eszembejut, hogy de jó lenne lelépni egyedül és új életet kezdeni hátrahagyva mindent, de legfőképp a gyerekem. Emiatt persze bűntudatom van és sz*r embernek tartom magam, de menekülni szeretnék. Annyira hiányzik a régi, gondtalan életem, amikor azt csináltunk amit akartunk, akkor amikor akartuk. Ma ez már teljességgel elképzelhetetlen hosszútávon. Időszakosan meg tudjuk oldani, hogy valaki vigyázzon a gyerekre, de itt nem arról van szó, hogy csak pihenni szeretnék, hanem sokkal inkább a gyerekmentes élet hiányzik. Úgy érzem, valaha volt legnagyobb hibámat követtem el, amiből nem látom a kiutat. Beragadtam egy megromlott házasságban, ahol a gyerekvállalást mindketten megbántuk. Azt leszögezném, hogy nem szenvedek szülés utáni depresszióban, ezek az érzések sajnos teljesen őszintén jönnek zsigerből.


Nem tőletek várom a megoldást, hanem csak érdekel, hogy más is volt-e ilyen helyzetben és hogy mi lett a dolog kimenetele.

Köszönöm ha elolvastad.



2021. nov. 7. 14:34
1 2 3 4 5 6 7
 21/63 anonim ***** válasza:
49%
Sajnálom, Kérdező, nagyon nehéz helyzetbe sodródtál. Soha nem szabad engedni semmiféle nyomásnak, csak mi magunk tudjuk, mire vagyunk képesek. Vannak emberek, akiknek nem való sem házasság, sem gyerek, mert egyszerűen nem bírják a kötöttséget. Megértem, mert én is ilyen vagyok. Nekem szerencsém volt, mert a férjem ugyanilyen volt, és nem hagytuk magunkat befolyásolni senkitől. Sajnos a gyerek olyan dolog, amit nem lehet meg nem történtté tenni. Kemény menet lesz kiszabadulni ebből a helyzetből, legjobb lenne lakóhelyet változtatni, ahol senki nem ismer. Így nem kell szembenézni az álszent, szemforgató ismerősök, rokonok rosszalló megnyilvánulásával az örökbeadás miatt. Gondold meg alaposan, mit teszel, mert ennek most már véglegesnek kell lennie, a gyereket nem lehet ide-oda dobálni. Most még kicsi, hamar meg fogja szokni az új családját. Szülőket nem lesz nehéz találni, rengetegen várnak gyerekre.
2021. nov. 7. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/63 anonim ***** válasza:
85%

15.

Hagyjuk már. Ez mese. A kérdező nehéz helyzetben van, ne etessük ilyesmivel.

Nem tudod pontosan, mennyi idős a gyerek (azt írod 16-17 lehet), de mindeközben tökéletes helyesírással, választékosan írsz.

Oké. Életszerű.

2021. nov. 7. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/63 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

#18 szeretem/szeretjük a gyereket. Az a helyzet inkább, hogy a sok fáradalom és a szülői kötelezettség az, ami miatt tehernek érezzük ezt az egészet. A jó oldala (amiket leírtál pl a gyerek bújása, mosolya) nem kárpótol a sok negatívért, nehézségért. Úgy érezzük nyűg a hátunkon.

2021. nov. 7. 15:58
 24/63 anonim ***** válasza:
60%

Kedves kérdező, írod hogy a fáradalmak meg a szülői kötelezettségek a baj.

A faradalmak javulni fognak, ahogy nő!

Sokat segíthet viszont bébiszitter, esetleg ha anyagilag belefér, takarító hetente egyszer.


Viszont a szülői kötelezettség alatt mit értesz?

2021. nov. 7. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/63 anonim ***** válasza:
50%
Ha szeretnéd a gyereket nem beszélnél így róla
2021. nov. 7. 16:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/63 anonim ***** válasza:
74%
Ha szereted azt a gyereket, a gondolata is fáj, hogy örökre le kéne mondanod róla, biztos, hogy nem agyalnál komolyan azon, hogy megtedd. Én konkrétan megőrülnék, ha azt mondanák, hogy holnaptól valamelyiküket nem láthatom többé. Oké, nem tudom teljesen átérezni a helyzetedet, mert én nem utálok anya lenni, de ha szeretsz valakit, akkor nem tudod elviselni, hogy eltűnik az életedből szerintem. Gondolkodj ezen egy kicsit, mert ha tényleg szereted, de örökbeadod azért, hogy könnyebb legyen az életed, rohadtul meg fogod bánni, és akkor már cseszheted.
2021. nov. 7. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/63 anonim ***** válasza:
56%

Én is így éreztem ( főleg a fájdalmak miatt császár után) de inkább játéknak fogom fel, minden nap egy feladat, de közben élvezem a pici mosolyát és tudom nem ő kérte hogy megszülessen így hamar túl lenditettem magam az önsajnálaton. Most már élvezem mert megtalálás a dolog jó oldalát is.

Pl.: szoptatás közben szoktam nézni a netflixen a kedvenc sorozataimat,filmeket. Régen erre nem volt időm.

Ha valamihez nincs kedvem csak annyit mondok "jaj a baba miatt nem tudok menni". Élvezem hogy dícsérik a gyerekem, plusz a munkahelyem változáson esik át amit a gyerek miatt megúsztam egyelőre.

Hobbiból ingyen babaholmikat keresek a Facebook ingyen csoportokban ( nincs annyi pénz amennyi ruha kéne rá hisz egyből kinövi)

A gyerek miatt türelmesebb lettem,találékonyabb. Nem vagyok már olyan önző és a férjemmel is megtaláltuk a közös pontot. Plusz az anyósékkal is összehozott minket. Igen az elején nehéz, de ha kialakul a rutin akkor megtanulod élvezni.

Ha mégsem mondd a férjednek hogy váljatok el, majd te örökbe adod utána és akkor a rokonság csak téged fog leszólni, őt nem.

2021. nov. 7. 16:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/63 anonim ***** válasza:
64%

Én azt mondom inkább a mostani helyzet fájjon, mint az, hogy lemondtál a gyerekekről.

Oké, hogy te simán beadagolnád a rokonoknak, ismerősöknek, de ha elválsz a majdani párodnak, új barátaidnak, ismerősöknek hogy fogod ezt elmondani? Vagy letagadod, és hazugságban élsz? Ismerkedésnél ez akkor is rossz fényt fog venni rád, ha az illető nem akar gyereket.

2021. nov. 7. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/63 anonim ***** válasza:
12%
A másodikat bántam meg kicsit. Szerencsére az első aspergeres lett, mint én, de sajnos a második NT.
2021. nov. 7. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/63 anonim ***** válasza:
12%
Utolsó vagyok. Az aspi gyerekem egy álom nekem. Nem jár bulizni, rengeteget olvas, jól tanul, okos, lehet vele értelmes dolgokról beszélgetni. Az NT gyerek pokollá teszi az életünket.
2021. nov. 7. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!