Férjem gyereket szeretne, viszont nem óhajta kivenni belőle a részét. Mit tegyek?
Férjemmel 2 éve ismerjük egymást, és idén, az év legelején házasodtunk össze. A férjem egyből neki is szeretett volna látni a baba-projektnek, de kértem, hogy várjunk vele még egy kicsit. A héten ismét felhozta a témát, hogy lassan itt van az első házassági évfordulónk, mit szólnék, ha most már belekezdenénk.
Rábólintottam, de kértem, hogy előtte mindenképpen üljünk le beszélni róla komolyabban is. Szerettem volna tisztázni legalább nagy vonalakban, hogy a gyerekvállalást melyikünk hogy látja, mert eddig nagyjából csak arról beszéltünk, hogy ki hány gyereket szeretne, stb.
Kiderült, hogy annak ellenére, hogy a férjem nagyon, de nagyon szeretne már apa lenni, nem igazán tervezett besegíteni a baba napi gondozásába, úgy mint pelenkázás, etetés, stb. Szerinte a csecsemő ellássa elsősorban az anya dolga, nem az övé. Szerintem viszont nagyon rosszul látja ezt. Elvégre két szülője lesz annak a gyereknek, szóval szerintem nem csak az én dolgom, hogy ellássam.
A férjem azt mondja, az ő dolga megteremteni nekem minden szükséges feltételt ahhoz, hogy kizárólag a gyermekünkre koncentrálhassak. Szerinte az ő feladata dolgozni, pénzt keresni, eltartani minket, és biztosítani a kényelmes életet, megvenni/megadni mindent, amit csak szeretnénk, hogy másra ne legyen gondom/gondunk.
Szerintem viszont igenis ki kellene vennie a részét a baba ellátásából is. Nem gondolhatja komolyan, hogy egyedül fogok éveken keresztül éjszakázni? Erre azt mondta, ő mégse kelhet fel a gyerekhez minden éjjel, ha egyszer másnap dolgoznia kell. Mondtam neki, hogy nem is kéne minden éjjel, de azért hetente egy-két alkalommal, mondjuk hétvégén...? Erre azzal jött, hogy és akkor mikor fog pihenni, ha hétközben dolgozik, hétvégén meg éjszakázik?
Nem nagyon jutottunk dűlőre egymással, mivel a férjem egy az egyben úgy gondolja, a gyerek ellátása az én dolgom. A rólunk való gondoskodás meg az övé.
Mondtam neki, hogy rendben, akkor cseréljünk. Én úgyis jobban keresek, mint ő, mi lenne, ha én dolgoznék, és ő maradna otthon a gyerekkel. Erre elkezdte magyarázni, hogy ő olyat még sosem hallott, hogy a férfi menjen gyesre, hát hogy nézne már az ki, meg egyébként is, ez nemcsak hogy "b*zis" (ő mondta így, nem én...), de teljesen logikátlan is, mert a kisbabát amúgy is sokkal jobban el tudja látni az anyuka, mint az apuka. Jött a mindenféle hormonális szöveggel, a kötődéssel, stb. Mondtam neki, hogy a szoptatáson kívül mindent meg tudna tanulni ő is, elvégre én sem úgy jöttem világra, hogy tudom, hogy kell gondozni egy csecsemőt. Erre megint csak a hormonális változásokat emlegette, amiken várandósság alatt elvileg át fogok esni, meg az anyai ösztönt, és hogy mindenképpen úgy látná jónak, ha én maradnék itthon, mert szerinte ez a nő dolga, nem a férfié.
Ennél a pontnál megmondtam neki, hogy én így, ezekkel a feltételekkel viszont nem szeretnék gyereket vállalni, mert úgy gondolom, hogy ez nem csak az én dolgom/felelősségem kellene, hogy legyen, hanem kettőnké, és ha ő ebből nem hajlandó kivenni a részét, én biztos nem fogok egyedül gürizni. Erre megkaptam, hogy abszolút nem vagyok csapatjátékos, a legtöbb nőnek ezzel nincs semmi gondja, sőt, természetesnek veszik, és nem érti, nekem mégis mi bajom van, de tuti én vagyok rosszul bekötve, stb.
Ebből végül lett egy egész nagy vita köztünk, ő folyamatosan azt hajtotta, hogy a gyerek az anyja dolga, én meg azt, hogy én így biztos nem fogok gyereket szülni.
Végül oda jutottunk, hogy azt mondta, ő mindenképpen szeretne gyereket és családot, szóval gondoljam végig, hogy én mit szeretnék, mert ha én kitartok amellett, hogy nem akarok szülni, akkor úgy gondolja, nekünk nincs közös jövőnk együtt, és jobb lesz, ha nem húzzuk egymás idejét, hanem inkább elválunk.
Szerintetek????
Igaza van a férjemnek, hogy a gyerek ellátása, gondozása elsősorban az én dolgom? Túlreagálom a dolgot?
válasza:Egyszerűen fel nem fogom, hogy állítólag értelmes, intelligens emberek halál komolyan képesek úgy házasodni, hogy ilyen fonos témáról nem beszélnek előtte... Miért? Akkor mégis mit csináltatok házasság előtt?
És pontosan az ilyen fajta emberek teszik teljesen hiteltelenné és eldobhatóvá a házasság intézményét, mert úgy mennek bele, hogy nem is ismerik egymást. Nagyon szomorú.
Teljesen mindegy, hogy kinek van ebben a vitában igaza. Ez egy olyan fontos téma amit egyszerű meg kellett volna beszélnetek már régen régen és ha nem egyezik akkor szépen szakítani.
Ki hogy képzelni el az életét, ki hol képzelni el az életét, milyen a viszonyotok a szülőkhöz, milyen hibát követtek el, amit ti nem akartok, pénzügyek, vallás, értékrend, hány gyereket akartok, akarotk-e egyáltalán, mik a nevelési elvek amikhez ragaszkodtok. Ezeket egyszerűen tisztázni kell, különben jönnek az ilyen kellemetlen események és így születnek a 30 éves koruk előtt már kétszer elvált asszonyok. Egyszerűen gáz.
A házimunkát alapvetően megcsinálja, bár van, amiért nyögtetni kell. Leviszi a szemetet, ha megkérem. :D De felporszívózni például magától szokott. Sőt, még főzni is főz, kérés nélkül. Mosogatni utál, szóval azt tényleg csak akkor csinálja meg, ha már nagyon nincs más választása (egyszer bent voltam a kórházban majdnem 2 hétig, abban az időben a kedves férjem csak akkor mosogatott, amikor már nem volt több tiszta tányér meg evőeszköz a szekrényben, és kénytelen volt valamit elmosni, hogy tudjon miből enni).
Mosni is mos, magától kipakolja a szennyeskosarat, sőt, még meg is szokta kérdezni, hogy most indít egy adagot, van-e esetleg valami plusz, amit még szeretném, ha kimosna. Teregetni is simán.
Felmosni... hát, legfeljebb ott, ahol a papok táncolnak és azt is csak akkor, ha az élete múlik rajta. :D
De az a lényeg, hogy a házimunkákból azért alapvetően önállóan, saját magától is simán bevállal valamennyit. Ebből (is) gondoltam, hogy a gyereknél sem lesz kérdés, hogy ugyanígy ketten intézzük majd.
Ahogy a háztartást be tudtuk osztani szépen egymás között (nyilván ha muszáj, mindketten meg tudunk csinálni mindent, de amúgy már tök szépen beállt, hogy melyikünknek mihez van több affinitása: ha ő főz, én mosogatok; ha ő felporszívóz, én felmosok; stb.), szóval azt hittem, a gyerek körüli teendőket is fel lehet így osztani, hogy mittomén, mondjuk ő fürdeti esténként, vagy hogy pár naponta ő kel hozzá éjjel, a többin meg én, vagy valami. De így...?
A másik, hogy idő közben felvetettem neki, hogy oké, ha nem akar, ne segítsen, DE nekem mindenképp szükségem van segítségre, szóval akkor járni fog hozzánk valaki, aki segít. Vagy egy takarítónő, hogy legalább azzal ne nekem kelljen szórakozni, vagy egy bébiszitter, aki heti 1-2 alkalommal vigyáz a gyerekre kicsit, amíg én mondjuk hajat mosok, vagy csak ledőlök egyet szundítani, vagy valami. Jó keresetem van, beleférne.
A férjem erre azt mondta, hogy ezt ugye nem gondoltam komolyan, hogy egy teljesen vadidegen, ismeretlen embert akarok idehívni, hogy vigyázzon helyettem a közös gyerekünkre, amikor én is itthon vagyok? Mondtam, hogy de, teljesen komolyan gondolom, mivel nekem segítség KELL. Ha nem tőle, akkor mástól, de egyedül én ezt nem tudom és nem is szeretném csinálni, mert ki fogok benne készülni.
Erre azt mondta, majd akkor az édesanyja jön. Tehát az anyósom. Hmm, nos, nem szeretném, ha bárki félreértene, én szeretem az anyósomat, de... hogy mondjam szépen... nagyon mások vagyunk, az élet legtöbb területéről teljesen más elképzelésünk van. Nem hiszem, hogy a gyereknevelés ezalól kivétel lesz... Persze, mindig meghallgatom, hogy ő mit javasol, tanácsol, de sok esetben én majdnem pont az ellenkezőjét gondolom vagy tapasztalom valamiről, és... ajh, szóval nem tartom jó ötletnek, na. Alapvetően jóban vagyunk, jó a viszonyunk, de szerintem a gyerekkel kapcsolatos nevelési elveinknél hamar kiütköznének az ellentétek. (Pl. sokszor elmondta, hogy ő annak idején a férjemnek kicsi korában pálinkát adott, amikor nagyon sírt, mert mondjuk jött a foga... meg ilyenek.)
Most épp ezen áll köztünk az újabb vita, mert egyáltalán nem tetszik neki, hogy én inkább egy ismeretlen embert szeretnék felkérni, hogy jöjjön el hetente párszor az otthonunkba, mint az édesanyját, és hogy még külön fizessünk is, hogy valaki a babával legyen, miközben én pont azért leszek itthon, egyrészt, másrészt az édesanyja ingyen jönne, és nem érti, hogy nem biztos, hogy nekem az valóban akkora segítség lenne...
válasza:Teljesen igazad van!
Az én gyerekem már két éves de nagyon ritka mikor egyáltalán nem kell kelnem hozzá. Persze már nem óránként kel mint mikor pici volt de na, lényegében egyetlen éjszakát sem alszom át nyugodtan. Baromi sokat vagyok vele egyedül és nagyon kevés felnőtt társaságom van, a covid miatt még annyi sem mint korábban. Baromi nehéz. Én 300 órákat dolgoztam egy kórházban korábban, egyik 24 órás ügyeletből estem a másikba, azt hittem edzett vagyok. De az elmúlt két évben nagyon sokszor mentem volna inkább ügyelni, mert annak vége van. Az anyaságnak nincs, nem érdekli a babát hogy te nem aludtál egész éjjel.
válasza: válasza:Válni kell, tudom, hogy megoldásnak látszik, de bele fogsz pusztulni, ha azt látod, hogy a férjednek nincs személyes, bizalmas kapcsolata(ha nem gondozza, nem lesz!) a gyerekével, sőt idehívja magahelyett az anyósát, hogy az foglalkozzon a saját gyerekével.. Komolyan francnak kell olyan ember, aki valamit nem akar megcsinálni, ezért inkább az anyjára tukmálja a feladatot?
És nem, ne gondold, hogy azért van, mert benne jobban megbízik, azért van, mert az ingyen van!
Pont ahogy leírtam, azt tervezitek ti is, hogy a te most gyereket vállalsz felesbe az Ő ANYJÁVAL! NEM vele, hanem az ő anyjával, ő meg az eltartó.. Amikor majd ott lesz a gyerek, és látod mennyire igényelné az apját is, bele fogsz bolondulni, hogy a férjedet ez hidegen hagyja és ő ezt tehernek éli meg, pont ahogy itt annyian írják a "miért nem foglalkozik a férjem a gyerekünkkel?" kérdést..
Még nem tudod átérezni mekkora fájdalom lesz, de az lesz. Apa nem ér rá, apát ez zavarja, hagyjuk apát pihenni, apa nem akar ilyet játszani, apának lazítania kell, mert sokat dolgozik, apa nem tud veled lenni fürdésnél, apa ezt nem szereti, apa ezt így nem tudja.. A saját gyerekednek fogod mentegetni a felnőtt apját, megvédeni őt a saját gyerekével járó foglalkozástól, mert ő ezt nem akarja. Persze, ezek szokványos mondatok, mert a legtöbb házasságban szr a férj és nem foglalkozik a gyerekkel, de direkt akarod ezt? Hogy a gyereked vágyakozzon, kapjon 5 percet belőle, amikor cuki, egyébként meg le legyen tojva mert ő nem tudja, nem akar, nem érdekli, fáradt, nyűgös, rosszkedvű stb??
Ó bár látnák az emberek kívülről a kapcsolataikat.. a férjed érvei egy igazi felszínes sggfej érvei.
Én sem szeretném, hogy ne legyen személyes, bizalmas kapcsolata a gyereknek az apjával! Épp ez az, hogy én azt szeretném, ha közel kerülnének egymáshoz, és pontosan emiatt tartom fontosnak, hogy a férjem is kivegye a részét ebből az egészből. Mármint nem csak anyagilag, hanem aktívan, a személyes jelenlétével, azzal, hogy ő is foglalkozik a gyerekkel, ellátja, gondozza, fürdeti ha kell, stb. Nem is szeretném bevállalni a gyereket másként, csak úgy, ha ő is kiveszi a részét belőle.
Viszont a férjem folyamatosan azt mondogatja, hogy az ő édesapja és édesanyja sem így csinálta annak idején. Náluk az apja dolgozott, az anyukája meg otthon volt és ellátta őt és a tesóját. Ezek után nyilván meg is értem, hogy a férjem miért áll így a témához, ha egyszer ezt a mintát látta otthon. Ő ebben a családmodellben nőtt fel, és azt tapasztalta, hogy náluk ez remekül működött. Bizonyára ezért is rugózik ennyit azon, hogy miért nem felel meg nekem így. Ő nagyon szeretne gyereket, családban képzeli el az életét, édesapa szeretne lenni. De más elképzelésünk van arról, hogy mi a "férfi dolga" ebben a bizonyos családban...
válasza: válasza: válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!