Az én okos 2 éves kisfiamnál ma diagnosztizáltak autizmust, most az öngyilkosságon gondolkodom, hogyan tovább?

Elmesélek neked egy történetet, hogy lásd van sokféle autizmus és vannak súlyosabb és enyhébb betegek. Ismertem egy lányt, aki akkor volt 13 éves, én 15 voltam (most 28 vagyok, de sosem felejtem el a lányt). Súlyos autista volt, pl beszélni egyáltalán nem tudott, teljesen a saját kis világába élt, ahova senkit "nem engedett be". A szülei lemondtak róla, otthonokból otthpnokba helyezték, időnként a gyerek pszichiátriára került. Én valahogy mindig is érzékenyebb voltam a sérült emberek iránt, ez ösztönből jött nálam. Sokan bántották felnőttrk, egészséges gyerekek egyaránt, én mindig megvédtem. Sokat foglalkoztam vele, sokat sétáltam vele, szeretgettem, amit azelőtt ő sosem kapott meg, míg egy nap már beengedett a világába és bár szavakkal nem, de kommunikált velem, ha megöleltem viszonozta már, de volt, hogy magától is megölelt, befonta a hajam és sétálni hívott. A nővérek a kórházban meg voltak lepődve, hogy mennyivel másabbul viselkedett, ha vele voltam. Mivel hordtak minket terápiás céllal (engem depresszióval kezeltek) lovagolni, velem már azt megengedték, hogy lovagoljon és sokat, nagyon sokat nevetett, ami előtte nem volt rá jellemző. Sajnos aztán nyomát vesztettem ennek a lánynak, de tudom, hogy boldoggá tehettem az életéből pár hetet és olyan őszinte szeretetet kaptam tőle, amit soha mástól, mert a szeretet gyógyít, mellettem nem is voltak meg a durva tünetei.

A másik eset egy enyhe autista srácról szól, aki élte a gyerekek, később egyetemisták átlagos életét, néhány berögződéssel, de nagyon okos volt, mivel mindenki úgy kezelte, mintha semmi baja nem volna.

Ezzel csak arra akartam rávilágítani, hogy neked kell mindenben mellette állni, szeretni és neked kell eldönteni, hogy milyen életet kívánsz neki (egy otthonban, igazi szeretet nélkül, kiszolgáltatva, vagy egy önálló, boldog, TELJES embernek szeretnéd nevelni).

# 165: Eleve ott kezdődik, hogy az autizmus nem egy betegség. Ez egy állapot. Nem kéne betegnek tartani a gyereked, hanem elfogadni az állapotát és nem szégyellni.

Az én gyerekemet sem rekeszti ki senki, pedig MINDENKI tudja róla, hogy auti. És ő erre büszke.

Gyermekem üzeni a következőt (autista, 9 és fél éves):

"Ha valakiről eltitkolják, hogy autista, akkor úgy bánnak vele, mint egy átlagos emberrel, pedig az autistákkal nem úgy kell bánni."

Ez egy érintett álláspontja az ügyben.