Hogyan tovább? szerintem éhen fogunk halni. Más is van hasonló helyzetbe?

1. Nem oktattam ki senkit.

2. Többször (!!!) kértem, szólítottam fel a kérdezőt, hogy ugyan írjon már, mert talán tudnánk találkozni. Nem tette.

3. Lehet, hogy falun nincs állás, de akkor menni kell, ha 40 km-t, akkor annyit, ha 400-at, akkor annyit. Annak a gyereknek szükségletei vannak.

4. Kamionos állást kismilliót hirdetnek, de a kérdező kommentjeiből lejön a hozzáállásuk is, nem úgy tűnik, mintha a kedves férj beadta volna a jelentkezését 100-ból 100 állásra, pedig ha az éhezés szélén áll a családom, akkor megteszem, akkor is, ha sok lemondással, áldozattal jár.

Mi így élünk, ez se jobb helyzet, máshová írtam, de lényegében valami ide is tartozik, újra nem szerettem volna leírni a helyzetünket:

Mi nagyon szerettünk volna babát, de mindig azt vártuk, majd csak jobb lesz. Apóssal élünk, kész rémálom az egész. Utálom, s utálok itt lakni.

Nekünk az vezetett a végzetünkhöz, hogy hagytam magam rávenni, hogy a páromhoz költözzek,holott úgy szerettem volna, hogy albérlet, s idővel összeköltözünk. Apósnak köszönhetően (kiskorában eldobta magától, inkább a piát választotta) általános óta ismerem. Néha évekre a gyámhivatal a nagymamájának adta a szülői felügyeleti jogot, s olyankor együtt jártunk általánosba.

Meg volt beszélve a párommal, hogy ha fel is jövök, max. 1 hét. Összeköltözésünk előtt halt meg anyós, még nem is nagyon ismertem, s após elkezdett inni. S ennek már 3 és fél éve. Mindig itt élünk a férjemé a lakás, amiben lakunk, a nagyapjáé volt, s apósé a haszonélvezet, a másik ingatlan is a páromé, ahová após nem engedi, hogy kiköltözzünk, csak egy feltétellel, ha nyugdíjas korára vissza szolgáltatjuk. Olyan picike a lakás, hogy a szobába bevisszük a francia ágyunkat, s még szekrény se fér el, nemhogy egy gyerekágy. Egy szobás amúgy. Konyha még kisebb mint ami itt van.

Úgy élünk apóssal, hogy a nagy szoba az ővé, nem hajlandó cserélni. A kicsi szobába igaz befér a gyerekágy, szám.gép asztal, szekrény, egy kicsi, keskeny szekrény, inkább magasságában nagy szekrény a gyereknek. Ennyi, s hely alig van. Folyosó olyan picike, hogy a babakocsi épphogy átmegy rajta.

Én 27, párom 28 éves lett, mire megszületett a kisfiúnk, mondjuk mi már idősnek éreztük magunkat. De már untam, hogy após miatt nem haladunk, elveszi a pénzünk egy részét, s párom meg tart tőle, inkább leadja, s hagyja magát zsarolni, hogy ha elmernénk költözni, akkor újra inni fog. Félti az apját, annak ellenére, legalábbis ezt mondja, hogy néha már a halálát kívánja, annyira elege van neki is belőle.

S amit jobban félt, az a ház, mert mindkettő az ő nevén van, s após a haszonélvezője.

Mi is mindig vártuk, majd csak jobb lesz, eleinte olt is lehetőségünk albiba menni, de akkor megzsarolta após a fiát, ha nem költözünk vissza, inni fog. Ezt még a kórházban mondta, mert úgy költöztünk el, hogy már nem bírtuk elviselni,hogy iszik, fáradtak voltunk. A kapcsolatunk is kezdett a párommal megromlani, s közösen úgy döntöttünk, megyünk albiba. bánom azt a napot, hogy újra hagytam magam, párom által rábeszélni, hogy kis időre visszaköltözzünk másfél évvel ezelőtt :(

Viszont annyiban nyugodtabb a párom, hogy nem fél, hogy mi lesz a házával, mert annyiban igaza van, az apja olyan adósságokat csinált, semmit nem fizetett, nekünk kellett befizetni, a ház ajtaját nem csukta, ha jöttünk ellenőrizni, s dolgozott, nyitott ajtó várt minket.

Annyira elegünk volt, hogy nem haladunk, én is egyre jobban akartam babát, hogy egyszer a párom beszólt, legyen amit szeretnél, holott mindig is ő szeretett volna hamarabb, én meg úgy, hogy biztos anyagi háttér, s utána a baba, hogy ettől a helyzettől még jobban szerettem volna, meg a párom is remnykedett, hogy akkor az egyik házát használhatjuk, s nem közösíti ki após mind2őt.

Hát ne így lett. Amúgy első próbálkozásra összejött, bár terveztük, hogy egy év múlva, mivel minden ismerősünk panaszkodott, milyen nehéz összehozni egy kicsi babát.

S addig is próbáltuk úgy alakítan az életünket hogy jó legyen.

Hát időközben megtudtuk, hogy baba lesz, párom beszélt az apjával, hogy nagyapa lesz Nálunk ő szerette volna h elvetessem, s azt hitte ezt követően a párom, ha megtartjuk, akkor benne lesz, hogy a másik ingatlant adjuk el, s veszünk itt ahol élünk egy kis családi házat vagy kiköltözünk. Hát nem így lett. Após mellett igaz szenvedek,bár a gyerek születése óta nem iszik, igaz nem nagyon foglalkozik az unokával, ott teszi tönkre a dolgait ahol csak tudja, több rezsit vesz el tőlünk.

Nem alkalmazkodik, ha a gyerek hozzátáplálásánál. Kisajátítaná a konyhát. Persze nem hagyom magam, de gyerek mellett ez nem mehet sokáig.

nekünk papíron tényleg van két házunk, de egyiket se használhatjuk nyugodt szívvel. Úgy ahogy mi szeretnénk :(

Egy fizuból, baba mellett nehéz lenne az albi, de már csak azt várom, párom belemenjen, mert inkább nélkülöznék, valahogy megoldanám, de inkább szegényebben albi, mint egész életemben após :(

Ja, s mi úgy élünk egy fizuból, de a helyzetünk annyiban hasonlít a tiétekhez, hogy azt meg tudom érteni, hogy nehéz munkát találni, én mondjuk alkoholista após mellett kerestem, nagyban megnehezítette a helyzetemet, s abban is van valami, hogy nem találtam, fáradtan jártam állásinterjúkra stb.

3 éve nem találtam normális munkát. Jó, fekete munkáim egy évvel gyerek előtt voltak, de jobbat nem találtam, mindig volt valami, nincs tapasztalat, pályakezdő vagyok, nincs végzettség stb. Nincs meg a nyelvvizsga a diplomámhoz, a tanúsítványom úgy nem ér semmit. Mire meglett 2 év után a nyelvvizsga, meg terhes lettem.

Szóval elhiszem, hogy nem olyan könnyű munkát találni. Akinek van munka az könnyen beszél!

De szerencsére annak ellenére, hogy após szereti elvenni a vagyonunkat, s minnél jobban lehuzni minket anyagilag, azért mindenünk megvan, a nyugalman kívül:(

Esetleg nézz szét itt is:

[link]