Bevállalnátok így egy kisbabát? Van valaki hasonló élethelyzetben?

Najó, tudjátok mit? Igazatok van! Be kell látnom, hogy nem tudok egy percig sem létezni a férjem nélkül. Bele fogok roppanni abba, hogy életemben (nem) először egyedül kell majd megoldanom dolgokat. Sőt, arra is rájöttem, hogy kifejezetten irritálni fog, hogy én otthon SZENVEDEK, babaüfivel és kitudja még mivel a hajamban, miközben ő elhajókázik a naplementébe, sőt tutira csalni is fog közben! Nincs mese, ez így nem működhet. Ultimátumot adok neki, hogy vagy a család, vagy a karrier, de hát ahogy mondtátok, ez kész öngyilkosság. Ráadásul a gyereknek sokkal-sokkal rosszabb, ha 2 havonta látja csak az apját 30 teljes napig, sokkal rosszabb, mintha meg sem születne

!

Meg hát amúgy is, minden nem lehet, dögöljön meg a szomszéd tehene is, ha én kiesek a munkából, biza tegye meg ő is! Naná hogy ez két emberes feladat, bukjunk vele mind a ketten!

100%-ig biztos vagyok benne, hogy amikor könnyektől fuldokolva a fürdőszoba földjén sajnálni fogom magam, és nem lesz ott a férjem, annyira begurulok majd a gondolattól, hogy ő egy ladikon ringatózik, hogy egyől beadom majd a válókeresetet!

Garantáltan beüt majd a babyblues és garantáltan hasfájós lesz a babánk, ezért meg is mondom neki, hogy amúgy se csapjuk be magunkat, hiszen mi a pokolra vállalkoztunk, az csak egy csapda, hogy szerelmünk kiteljesedése, és véletlenül sem egy kisbaba, akire vágyunk. Dehát mit is gondoltunk, mi egymást sem szeretjük, hiszen ha szeretnénk, nem ilyen munkarendben dolgozna, ez nem lehet szerelem!

Köszönöm mindenkinek a segítségét, a női bíztatást, a kiállást amellett, hogy egy anya bármit meg tud oldani amit szeretne, még ha nehéz is. Köszönöm, hogy felnyitottátok a szemem és megmutattátok, hogy mennyire pokoli ez az időszak egy nő életében.

Csak azért ironizáltam, hogy egy picit észrevegyétek magatokat. Egy pillanatig sem gondoltam, hogy rózsaszín lesz, vagy hogy ne lennének hátulütői, máskülönben a kérdés sem született volna meg. Azt sem állítom, hogy nem lesz állatira nehéz sokszor, de hogy emiatt meg se szülessen a gyerek, és meg se próbáljuk, az egy kicsit túlzás. Eközben magyarországon a porba szarba születnek gyerekek, zsinórban, vagy nélkülöznek, vagy azért szenvednek az apjuk hiányától, mert lelépett a rákba, és nem azért mert azért küzd, hogy biztos, stabil életet biztosítson. Bőven nem a lebeszélős kategória a mi felállásunk szerintem, főleg nem úgy, hogy rajta leszünk a jobb megoldáson, de nem minden áron.

De tiszteletben tartom, hogy a kérdés arra irányult, hogy TI vállalnátok-e. Köszönöm hogy leírtátok hogy nem, ettől függetlenül továbbra is ti cincáljátok azt, hogy én viszont úgy gondolom, hogy én igen.

Senki nem kérte, hogy irigykedjen bárki erre, nyilván nem ez a legjobb családmodell. De azt gondolom, hogy nem az én értelmi szintemmel van probléma, hogy kezd átmenni a hülyeségbe a fórum értelmes beszélgetés helyett. Bármilyen érvet megcáfolok, csakazértis hoztok egy másikat.

Sajnálom, hogy nektek nehéz volt, meg úgy érzitek, hogy nem tudtátok volna megoldani a féjreitek konstans jelenléte nélkül. Szerintem meg meg tudtátok volna, csak nem volt rá szükség.