Bevállalnátok így egy kisbabát? Van valaki hasonló élethelyzetben?

Tavaly házasodtunk, 7 éve vagyunk együtt, és természetesen szeretnénk gyarapítani a családunkat, évek óta beszélünk róla, nagyon szeretnénk.

Szerencsére pénzügyileg rendben vagyunk, saját házunk van, biztos munkahelyünk, 2 kutyánk.

Viszont nem minden rózsaszín. A férjem sajnos olyan munkát végez, hogy 1 hónapig dolgozik távol, külföldön, majd 1 hónapig itthon van. Tudom, hogy ez sokaknak nehezen elképzelhető, viszont mi csak így tudtunk a semmiből megteremteni azt amink van, így tudunk hitelek és családtámogatások nélkül haladni az életünkkel. Amikor távol van akkor én többet dolgozom, amikor itthon van azt imádjuk, 30 napig semmi kötöttség.

Viszont már 33 éves vagyok (én vagyok a nő), egyszerűen megőrülök a statisztikáktól, és persze már az anyai ösztönöm is nagyon üvölt bennem, szóval kérdés az, milyen lehet így az élet egy újszülöttel?

Tegyük fel az ideális esetet, hogy az első hónapban 100%-ban jelen van a férjem, és utána?

A családom sajnos nagyon messze van, 200 km-re, férjem családjából nem él senki.

Ez mennyire lenne nehezített pálya? Jó munkám van amit szeretek, így ez a felállás abban is segítene hogy viszontlag hamar minden 2. hónapban részmunkaidőben dolgozhassak, szükség van rám, anyagilag sem lenne rossz GYED mellett, igazából az rémít meg, hogy egy pici babával full egyedül lenni, rokonok közelsége nélkül.

Valaki volt így? csinálta így? Tudom, hogy sok függ attól, hogy milyen egyénisége lesz a babánknak, némi gyakorlatom van már babázásban (unokahúgom, unokatestvérek miatt, rengeteget segítettem amikor babák voltak), de pont ezért látom, hogy a kezdeti időszak lehet mesebeli, és lehet megpróbáltatás is.

Vannak itt olyan feleségek, akiknek hasonlóképpen van a férjük?