Bevállalnátok így egy kisbabát? Van valaki hasonló élethelyzetben?

#11, ebben teljesen igazad van! Sajnos én is külföldön dolgozó apával nőttem fel, ezt nem szeretném a gyerekemnek. Hosszútávú cél az, hogy olyan országba költözzünk, ahol a hajózás "hazajárós" munka, Norvégia, Svédország, ahol nem feltétlenül kell nagy utakat megtenni, és jelentős belvizi forgalom van.

Ehhez viszont sajnos még vannak dolgok amiket teljesíteni kell, vonalvizsgák és sorolhatnám, de hosszú távon ezt semmiképp nem szeretnénk fenntartani.

Viszont az idő ketyeg, és miközben ezen dolgozunk, én öregszem. El kellene kezdeni próbálkozni, és a mi korunkban úgy olvastam 1 év a próbálkozás átlagosan, de ha csak minden 2. hónapban tesszük, akkor akár két év is lehet egészséges esetben, ha pedig kiderül hogy valami gond van, akkor aztán.. pörögnek az évek.

De nyilván úgy szeretnénk elkezdeni próbálkozni, hogy tudomásul kell venni hogy ez azt is jelentheti, hogy elsőre sikerül, vagy viszonylag hamar. Ezért tettem fel ezt a kérdést. :)

Nyilván 9 hónap várandósság is sok idő arra hogy kitaláljuk pontosan hogyan, hova tovább. Itthon is keresi a lehetőségeket folyamatosan, azt gondolom ez permanens 1 hónap itt, 1 hónap ott az csak egy legrosszabb véglet, dolgozunk azon hogy jobb legyen.

Csak tudjátok, nem szeretném ott találni magunkat, hogy 36-37 évesen kezdek próbálkozni, és kiderül hogy gond van, aztán úgy járunk mint a nővérem.

Szíven szakad bele, hogy az 5. lombik sem sikerül, és bár ők együtt vannak, és nincsenek távol egymástól, már kezd rámenni a házasságuk, életük, túl sokat dolgoztak azon, hogy minden az ideális legyen, és már nagoyn bánja. :(

Már hogy ne venném igénybe a gyerek érdekeit? Pont ezért nem halmozunk adósságot adósságra, és bár lehet úgy jött le hogy kacsalábon forgó házban élünk, lehet rosszul fogalmaztam? Nem tesszük, a házunk átlagos amit felújítottunk, agglomerációban, de nincs a nyakunkban 40-50 millió adósság 30 évre, és nincs aláírva 3 gyerek előre. Mindenünk megvan ami kell, miközben 0-ról indultunk, sőt én apám után csak adósságot örököltem, az is rendben van.

Ezekkel a lépésekkel pont, hogy a gyerekünk érdekeit nézzük, mert nem nézzük jó szemmel, amikor a fiatal családok ekkora adóssággal indítanak csak azért, hogy szép új házban éljenek. Ezer meg ezer dolgot olvasok arról, hogy szétmennének, csak nem tudnak, meg nem kéne már 3. gyerek, de akkor büntetések hada következik.

Szóval nem, nem menő a házunk, és az autónk is sok éves, használt, csak nem úszunk az adósságban, amire én nagyon büszke vagyok, és biztos vagyok benne, hogy a gyerekem is az lesz. Amikor majd más még az órási hiteleit nyögi, mi már tudjuk venni a kisebb lakásokat a gyereknek mire felnőnek, hogy ne a semmiből induljanak el az életben, ahogy nekünk kellett. Ennek ez az ára, hogy jelenleg ilyen az életünk, de mégegyszer mondom, nyilván nem tervezünk permanensen, szeretnénk mi is normálisan élni, de ehhez még idő kell. A dilemmát a korom okozza, és az ebben a korban (és később) jellemző esélyek rohamos csökkenése, és a tudat, hogy a családban is előfordul nehézség.

Természetesen nem szeretnénk ezt örökké, sőt az első út előtt teljesen szét voltam zuhanva, hogy hogy fog ez menni, aztán végülis egészen jól sikerült alkalmazkodni a dolgokhoz.

Bár nem akartam teljesen felismerhető lenni, nem vagyok teljesen egyedül, mert mi nevelünk 5 éve egy lányt a családból, aki már most 15 éves, és a végleges gyámságunk alatt van. Már most is sokat segít, jó partner, sokat beszélgetünk, egy tündér. Tehát begolyózni nem golyóznék be, de nyilván nem is csinálnék belőle gyerekrabszolgát, de valamennyit azért tudna segíteni, ha épp valami kell boltból, vagy lezuhanyoznék, és sorolhatnám. Direkt azért nem írtam őt eddig, mert nem tervezek belőle főállású bébiszittert faragni, de azért sokat javít a helyzeten szerintem.

Bocsánat, most kicsit rosszul esik, hogy már most azt mondjátok, hogy nem veszem a gyerekeim igényeit figyelembe, de már hogy ne venném?! Sajnos rengeteg apuka van aki nem homeofficeban programozó 6 órában, és közben milliomos, hanem ilyen inflációs környezetben kénytelen külföldre menni, és nem pedig panaszkodni, hogy minden milyen rossz.

Persze, lehet mondani, hogy akkor nem fér bele a gyerek, mert rettenet szülők vagyunk, sok-sok igazság elhangzott itt, nyilván ezért is írtam ki ezt a kérdést, de azt ne mondjuk, hogy nem veszem figyelembe a gyerekem igényeit.