Anyaként tényleg fel kell áldoznom magam és csak az újszülött igényei számítanak?

Ohh az első gyerekem mellett "bombát lehetett robbantani", olyan szépen aludt tovább, mintha semmi se történt volna. Na, a második arra is felsírt ha a szomszédban egy légy zümmögött és alapból is 2 óránként kelt (az első 3-4 óránként, magától így állt be). Az első evett, büfi, kapott cumit, leraktam és aludt is. A másodikbak a szájába cumi került kiköpte és úgy visított, mintha valaki bántaná... Ő sose cumizott, feladtuk, mert csak ordított tőle. Cserébe rengeteget cicizett, az nyugtatta meg, sokáig nem aludt át éjszakát, minden fronttól nyafka lett, megviselte a fogzás stb ami a testvérét nem. Olyan mint a lottó, nem tudod milyen babád lesz.

Az elsőnél baromi "okos" voltam, veregettem a saját vállamat, hogy így kell ezt! Mások meg miért szenvednek, hisz ennyi az egész?! Aztán megszületett a második, már szégyenlem magam, hogy milyen okosnak gondoltam magamat, meg hogy "nevelés kérdése". A francokat az. Aki nyugis babát "kap" annak könnyű dolga van, aki nem az meg az elején tényleg szinte 0-24ben rajta lóg a baba (engem a hordozó kendő mentett meg, hogy tudjak az akkor ovissal is eleget foglalkozni, mert ha a kicsit letettem sírt), mert a tréningek nem tanítják meg aludni, sem megnyugodni, csak beifomítják vele, hogy hiába sír, úgysem lesz válasz.

"nem hozzáértők teljesen más nézeteket vallanak, mint amit pl a szakemberek mondanak nekem"

A védőnőd ezek szerint rohadt nagy szakember :D Hány éves? 80?

Nekem is voltak mindenfele elkepzeléseim. Hogy majd szepen elalszik kiságyban, 3 oránként etetem, nem kapatom fel... erre lett egy olyan babám, aki extra hasfájós volt, ha csak letettem mar üvöltött lila fejjel. Magamra kötöttem, úgy egeszen elviselhető volt, neked is javaslom a hordozókendőt.

Az, hogy lerakod a kiságyba es alszik, ritka. Az emberbaba biológiája szerint az anyjába kapaszkodva létezik. Nézd meg az emberszabású majmokat, a kismajom 0-24 az anyja szőrébe kapaszkodva rajta lóg. Az emberbabának is ez ai igénye.

A masodik babám nem volt mar hasfájós, de vele mar gyakorlottabb voltam es nem vartam el tőle, hogy egyedül aludjon es órara szopizzon.

Szerintem keszülj ugy, hogy erre nem lehet felkészülni 😁 majd figyeld a babat es magadat is, hogy nektek mi valik be. Ennyi a titok. Ne olvasgass, hanem a babát figyeld.

Kérdező,

azt a hibát ne kövesd el, hogy egy anonim online fórum alapján messzemenő következtetéseket vonsz le. Kb. ez a legrosszabb az anyaságban: mindenki okosabb, mindenki jobban tudja, te csak egy szaranya vagy. Te csak szarul csinálhatod az etetését, a fürdesét, a szobatisztaságra nevelését, mindent. Majd jön az is, hogy bezzeg XY gyereke már fél évesen mennyi mindent csinált.

Az itt válaszolóknak kivétel nélkül 0-24-ben a mellükön volt a gyerek és megszűntek létezni nőként. A valóság az, hogy pl az én környezetemben egyetlen kivétellel minden újszülött kiságyban aludt, rá lehetett bízni az apjukra is, volt énidő az anyukának is. Persze a legelején nehezebb, de idővel tudod, hogy miért sír. És persze, lesznek periódusok, amik nehezebbek. De nem lesz a baba örökké baba, nem fog örökké óránként kelni. És semmi baja nem lesz, ha kimész pisilni a síró baba mellől... 🙂

Ne az ilyen okoskodó tökéletes, arcnélküli szuperanyákra hallgass. Legjobb lenne egy megbízható jó barátnő, rokon, aki szintén nem olyan rég szült.

Kezdjük azzal, hogy miért szükséges a csecsemő/baba/kisgyerek igényeire válaszkésznek lenni?

Amikor egy ember megszületik a világot, az ahhoz fűződő viszonyát a közvetlen környezetén (legtöbb esetben az anyján és az apján, vagyis az elsődleges gondozóin) keresztül tanulja. Ahogy ők reagálnak rá, az lesz az elsődleges benyomása a világról és saját magáról. Ezekre az elsődleges benyomásokra, alapokra épül az összes többi reakciója, mivel nem is tud másra. Mire közösségbe kerül és elindul a megfigyeléseken keresztüli szociális tanulás, addigra ő már a szülei rá adott reakcióiból felépített szemüvegen keresztül látja a dolgokat.

Az a gyerek akinek az igényeire nem reagálnak, az azt az üzenetet kapja, hogy ő nem számít, nem fontos ebben a világban. Tévhit hogy a szülővel lesz rossz a kapcsolata az ilyen gyereknek. A gyerek ahhoz a szülőhöz is kötődik, aki veri, lelkileg terrorizálja stb, tehát akire klasszikusan azt mondjuk sz.ranya. Szóval a gyerek, aki azt sz üzenetet kapja csecsemőként hogy az ő igényei nem számítanak, ezáltal ő se számít, annak biztos hogy sérül vagy inkább torzul a normálishoz viszonyítva az önértékelése, így a társas kapcsolatokban a reakciói ebből kiindulva jönnek. Lehet hogy emiatt akarja majd mindenáron felhívni magára a figyelmet vagy lesz megfelelési kényszere vagy megy be mindenki alá. Széles spektrumát van ennek. De a gyökere ott van, hogy az első kb 1000 napban többségében volt az, mikor lepattintották, nem vették figyelembe az igényeit, érzéseit stb.

Ajánlom figyelmedbe:

[link]

Egy szó mint száz, el kell döntésed, hogy igen az első 1-2 évben tudod e olyan szemüvegen keresztül nézni a reakcióidat, hogy az a gyereknek segít e vagy sem, és tudatosnak lenned benne. Az életed NEM lesz ugyanolyan a gyerek megszületése után mint előtte volt. Ezt el kell fogadni, el kell gyászolni. A pároddal sem, hisz már nem ketten hanem hárman lesztek. Egy másik emberhez is alkalmazkodni kell, és nem elvárható hogy mindig csak ő alkalmazkodjon, mondván ő jött legkésőbb. Ez idézőjelben mindegy, hisz ha mindig a gyereknek kell kompromisszumot kötnie, mindig ő van parkolópályára rakva, mindig az ő igényei csorbulnak, akkor előáll a fent vázolt eset. Az aranyközéputat megtalálni meg irtó nehéz… tudatosság nélkül nem megy, valamint annak ismerete nélkül hogy a gyerek milyen fázisban mit miért akar. Ha jól akarod csinálni, sokat kell még tanulnod, olvasnod. Illetve sok sok önreflexióra lesz szükséged.

Nem olvastam végig a hozzászólásokat. Kérdező, szerintem sokmindenben meg fog változni a véleményed, ha megszületik a pici. Most lehet, hogy borzasztó tehernek tűnik egész nap a karodban tartani a babád - én is ezt hittem, de mikor már tényleg ott volt, örömöt leltem benne, ha a kezemben lehet. Azt gondoltam, majd rábízom az apjára és elmegyek ide-oda, hát a valóságban már akkor hiányzott, ha a szobából a konyhába kimentem. Az igény szerinti szoptatás is tehernek tűnt, valójában ez volt a legcélszerűbb, legkényelmesebb megoldás.

Ha megszületik, megtapasztalod, hogy a te babád milyen, és azt is, hogy a te anyai ösztönöd mit súg. Utána cselekedj eszerint. Azon ne aggódj, hogy kézbe szoktatod a babát, az ilyen piciket még nemigen lehet szoktatni, belső programok vezérlik a fejlődésüket. Az én hordozott fiam három hónaposan gyakorlatilag lekéredzkedett: kielégült a testkontaktus iránti igénye. Ha kézbe lehetne szojtatni egy babát, nekem sikerült volna, mindent megtettem érte, de ennek az ellenkezője történt.

Egy módon lehet "szoktatni" a babát: a nevelési célzatú sírni hagyással. Amikor direkt nem reagálsz a sírására, azzal a céllal, hogy tanulja meg, nem ő a főnök. Mert te úgy gondolod, hogy most biztos nincs szüksége semmire. Ezzel sajnos azt tanulja meg a baba, hogy az ő igényei nem fontosak, és hogy nem számíthat rád. Ezt nyilván nem akarod. Ha a te gyereked egy kis simogatásra is megnyugszik, örülj neki, ez nem sírni hagyás, nem erről beszélek. De ha nem nyugszik meg tőle, akkor magadtól is érezni fogod, hogy karba kell venni.

Tényleg zavarba ejtő a rengeteg, egymásnak teljesen ellent mondó információ.

Én azt tanácsolom, hogy úgy csináld, ahogy a te családodnak a legjobb. Igazából menet közben fogsz rájönni, hogy nektek mi a jó. Arról nem is beszélve, hogy egy gyerek igénye folyamatosan vàltozik.

Ha neked az időre etetés és a saját ágyban altatás szimpatikus, akkor próbáld meg úgy csinálni. ha működik akkor szuper. Ha nem működik, akkor ne félj változtatni.