Miért nem készítettek fel rá minket az apáink, hogy ennyit fogunk szenvedni a csajozással?

Egyszerűen elegem van belőle, hogy 26 éves koromban bárhova megyek, már minden normális lány foglalt, mindenkinek megvannak már a nagy múltbeli exei, meg nagy jövőbeli céljai, meg annyira rohadtul magától értetődő, hogy már 10 éve senki sem szűz. Mi kell ahhoz, hogy az ember időben felszálljon erre a vonatra? Annyi történt velem, hogy későn érő típus voltam, a szüleim meg nevelés helyett magamra hagytak a francba, és barátom se sok volt. Nem vettem részt dolgokban, nem tudtam kibontakoztatni magam, mert szar volt a kamaszkorom, folyton megaláztak. De azt gondoltam, hogy legalább később jobb lesz, idővel majd azért csak feltűnök a nőknek, mindenkinek jut pár, stb. De azt soha nem gondoltam volna, hogy ennyire lehetetlen ezen a piacon érvényesülni. Tudom magamról, hogy értékes ember vagyok és képes lennék odafigyelni a másikra és működtetni egy párkapcsolatot, de addig az alaplépésig se jutok el, hogy ez egyáltalán kiderüljön. Bárhova megyek, bármikor érzem, hogy szimpatikus vagyok egy lánynak, annak mindig negyedórán belül vagy megjelenik a barátja, vagy szóba kerül, hogy már el is van jegyezve. Miért van az, hogy csak a tomboló vágyat kapom meg, az eszközt, hogy kiéljem, már nem? Mit akar ezzel üzenni a természet? Nekem is pszichopatává meg puává meg hazugsággyárossá kell válnom? Ez az útja? Ettől lesz nőm? Apámnak is ettől lett? Vagy mi a f..sz? És most semmi kedvem a "jaj már megint egy nyavajgó incel"-típusú kommentekhez, mert qrvára nem segít, másrészt meg olyanok írják, akik egy percig se tapasztalták meg, milyen igazán mélyen lenni. Nekem pl. a családi hátterem révén van stabil és jó helyen levő állandó lakhelyem, mégse kezdem el kioktatni a lakáskereséssel küszködő, pénztelen egyetemistákat, hogy "jaj, szedd már össze magad, nem igaz, hogy még ennyire se vagy képes", mert tudom, hogy rohadtul olyanba ugatnék bele, amiről fingom sincs.

Egyszerűen azt érzem, hogy mintha lenne egy szavatossági idő, és aki addig nem szerez magának csajt, az rohadtul megszívja, mert ugyanolyan fajta nehézségekhez vezet, mint ha nem szerez időben piacképes diplomát, tőkét vagy ingatlant. Mint ahogy a pénz se boldogít, de a hiánya az nagyon rövid időn belül nagyon boldogtalanná tesz, mert alapszükséglet. A párkapcsolat is. Mit kéne tennem? Vagy mi volt régen, ami miatt ez más volt? Mert azt nem hiszem el, hogy a 80-as években is ekkora mizéria volt ez. Gyűlölöm ezt az egész k..va rendszert. És akkor legyek életvidám meg normális. De hogy a p...ába legyek életvidám, ha egyszer csak egy jó párkapcsolatra vágyom, és csak azt nem kapom meg? Nem vagyok se nyomorék, se pszichopata, csak egyszerűen csupa szar élményt gyűjtöttem be az évek során, nem támogatott senki és nem lett magas önbizalmam. Akkor most már örökre ez lesz, és ugorjak le a hídról, mert a nők szemében nem érek semmit? Miért nem lehetek ettől egy értékes ember?