Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nem készítettek fel rá minket az apáink, hogy ennyit fogunk szenvedni a csajozással?
Egyszerűen elegem van belőle, hogy 26 éves koromban bárhova megyek, már minden normális lány foglalt, mindenkinek megvannak már a nagy múltbeli exei, meg nagy jövőbeli céljai, meg annyira rohadtul magától értetődő, hogy már 10 éve senki sem szűz. Mi kell ahhoz, hogy az ember időben felszálljon erre a vonatra? Annyi történt velem, hogy későn érő típus voltam, a szüleim meg nevelés helyett magamra hagytak a francba, és barátom se sok volt. Nem vettem részt dolgokban, nem tudtam kibontakoztatni magam, mert szar volt a kamaszkorom, folyton megaláztak. De azt gondoltam, hogy legalább később jobb lesz, idővel majd azért csak feltűnök a nőknek, mindenkinek jut pár, stb. De azt soha nem gondoltam volna, hogy ennyire lehetetlen ezen a piacon érvényesülni. Tudom magamról, hogy értékes ember vagyok és képes lennék odafigyelni a másikra és működtetni egy párkapcsolatot, de addig az alaplépésig se jutok el, hogy ez egyáltalán kiderüljön. Bárhova megyek, bármikor érzem, hogy szimpatikus vagyok egy lánynak, annak mindig negyedórán belül vagy megjelenik a barátja, vagy szóba kerül, hogy már el is van jegyezve. Miért van az, hogy csak a tomboló vágyat kapom meg, az eszközt, hogy kiéljem, már nem? Mit akar ezzel üzenni a természet? Nekem is pszichopatává meg puává meg hazugsággyárossá kell válnom? Ez az útja? Ettől lesz nőm? Apámnak is ettől lett? Vagy mi a f..sz? És most semmi kedvem a "jaj már megint egy nyavajgó incel"-típusú kommentekhez, mert qrvára nem segít, másrészt meg olyanok írják, akik egy percig se tapasztalták meg, milyen igazán mélyen lenni. Nekem pl. a családi hátterem révén van stabil és jó helyen levő állandó lakhelyem, mégse kezdem el kioktatni a lakáskereséssel küszködő, pénztelen egyetemistákat, hogy "jaj, szedd már össze magad, nem igaz, hogy még ennyire se vagy képes", mert tudom, hogy rohadtul olyanba ugatnék bele, amiről fingom sincs.
Egyszerűen azt érzem, hogy mintha lenne egy szavatossági idő, és aki addig nem szerez magának csajt, az rohadtul megszívja, mert ugyanolyan fajta nehézségekhez vezet, mint ha nem szerez időben piacképes diplomát, tőkét vagy ingatlant. Mint ahogy a pénz se boldogít, de a hiánya az nagyon rövid időn belül nagyon boldogtalanná tesz, mert alapszükséglet. A párkapcsolat is. Mit kéne tennem? Vagy mi volt régen, ami miatt ez más volt? Mert azt nem hiszem el, hogy a 80-as években is ekkora mizéria volt ez. Gyűlölöm ezt az egész k..va rendszert. És akkor legyek életvidám meg normális. De hogy a p...ába legyek életvidám, ha egyszer csak egy jó párkapcsolatra vágyom, és csak azt nem kapom meg? Nem vagyok se nyomorék, se pszichopata, csak egyszerűen csupa szar élményt gyűjtöttem be az évek során, nem támogatott senki és nem lett magas önbizalmam. Akkor most már örökre ez lesz, és ugorjak le a hídról, mert a nők szemében nem érek semmit? Miért nem lehetek ettől egy értékes ember?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#34:
Élőben jobb fej vagyok, hidd el. Amúgy azért vagyok ilyen, mert a sok egyedüllét és kudarc ilyenné tettek. Egyébként meg nagyon nem ilyen vagyok azzal, akire felnézek, vagy aki normális hangnemben ír. De azzal nem tudok másképp beszélni, aki, miután őszintén kiírom magamból az engem valóban fájdalmasan érintő problémáimat, idejön trollkodni, meg direkt félreérti, amit írok (vagy eleve nem is érti). Nem szeretem se a hülye, se a rosszindulatú embereket, de a hülye és rosszindulatú embereket végképp nem. Ha ez az oldal kicsit is adna magára, és nem úgy nézne ki, mintha Vágási Feri rakta volna össze, akkor olyan lenne, mint a quora, és lehetne meginvitálni válaszírókat, akiknek van egy profiljuk, azzal, amihez értenek, és nem ilyen 20 éves megmondóemberek tanácsait kéne látnom. Apafigurát amúgy ösztönösen és mindig is kerestem, sőt, nagyapafigurát is. A baj az, hogy nehéz ilyet találni. Ugyanis az emberek általában el vannak foglalva a saját családjukkal, és nem tudnak azzal mit kezdeni, hogy valaki, aki neki nem rokona, tőle akarja megkapni sok-sok év kihagyott törődését, útmutatását. Többször volt már olyan, hogy ilyen embereket választottam magamnak, és egy idő után azt éreztem, hogy egyszerűen terhükre vagyok. Szomorú, és nem tudtam érte haragudni rájuk.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Hasonló gondokkal küzdök küzdöttem mint te. Egy nagyon jó,tehát nekem rossz gimibe járattak 10-18éves korom közt. Nem szerettem,én voltam az osztályban a lenézett gyerek. 17éves koromban volt az első randim,de hát elég gáz nővel.
Viszont a találtam magamnak egy baráti kört, akik elfeledtették velem a sok bajt. 1-2napokra.Buliztunk,jöttek a lányok csőrözés kavarós tánc...
Érettségi után,másik középiskolába mentem ott fejlődtem. Lett önbizalmam ami neked most nincs,mert nem tudod elengedni a rossz kamaszkort.
Van már aranyered? Majd lesz!Ha nem tudsz elengedni dolgokat egyszerűen akkor lesz a széklettel is gond.
Aztan főiskolára mentem rámtalált a nagy szerelem 3,5év. (2 hónap szünet addig másik lány volt)
Közben vettem egy autót a lány ment autó maradt 24 évesen 17-25 éves csajok segge alá jó volt.
Eladtam,munkahelyi fiatalokkal jártam el bulizni ott is akadtak lányok....baráti társaság létszáma stagnált valaki jött valaki meg hűséges lett;).
Eladtam az autót,jártam anyámékéval....csajokkal futó kalandok járkálások. Közben voltam ausztriában dolgozni,csináltam c jogsit(az első autó árából)voltam németországban vissza a magyar munkahelyemre az elsőre,aztán magyar posta sofőr majd egy kis cég 4700km volt a teherautoba,szerettem vele dolgozni.
28 évesen egy év egy hónapos kapcsolat,ott pótapuka voltam,csunya utolsó 2 hónap az exem csak lehúzott pénzzel:(. Bánatomban vettem megint egy autót. Az bár 10 éves volt szép. Tűzpiros:) (seat cordoba 2005.)
Csajok nyála jobban csorgott utána mint egy 0km es fehér astráért.:) latinos spanyolos forma...minden hónapban 2 randi jött. Volt önbizalmam,normális állás normális autó kis megtakarítás 30. Szülinapom vagy 2 hónapig ünnepeltem.Ahová akartam menni űltem a kocsiba mentem.
Csúcsin voltam,leestem. Totálkárosra törtem az autót 2016 év végén. Igen 11 hónap után. 1,5év múlva elvették a b jogsimat. Se auto se b jogsi se pénz munkahely is bibis lett.
Szóval balesetet szenvedett az életem.Most jövök helyre új baráti társaság alakúlt, a régiek családosok. Mondjuk jo lagzok legénybúcsúk vannak. De nézd ebbe történetbe benne van minden.
Találtam barátokat akik a rosszat feledtették. Ehhez nyitni kellett. Pár 1000 szál cigit elszívni kölcsönadni inni és itatni. Segíteni a bajban.
El engedtem a múltat.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem veletlenul mondtam lelkeszt. Az a foglalkozasa h segitsen. Altalaban van csaladjuk, lany gyerekeik, azoknak ferjuk, a fiaiknak meg nojuk. Ertik az eletet, mert ok maguk is megelik es egy kozossegnek a vezetoi. Tobb ember sorsanak alakulasat kovetik akar evtizedekig es letrehoznak ferfi kozossegeket is, ahol segitenek egymasnak.
Kerdezo, mivel nekem kedvesen valaszoltal ezert hiszek neked. Elhiszem, h sok valasz felbosszantott es visszaszolni meg mindig eletre valobb, mint lekushadni, de nem tesz neked jot ez a duh.
A lanyokkal meg nagyon igazsagtalan vagy. Mindig annyira elszomorit, amikor a ferfiak szerint nekunk minden az olunkbe hullik, mert ilyenkor azt erzem ilyen embertol nem szamithatok egyutterzesre. Ha elmondanam a noiessegem megtalalasanak a kalvariajat kirohogne. A fajdalmaim, a felelmeim, a titkaim, a beegeseim neki semmit nem jelentenenek, legyintene es rakontrazna, hogy bezzeg o.
Tudod mirol beszelgetunk allandoan a baratnoimmel? Hogy allasinterjun mit mondjunk a gyerekvallalasi terveinkrol. Titkoljuk, ne titkoljuk? Gondolom ezzel sem tudsz egyutterezni. Es tudod engem ez a hozzaallas a ferfiaktol nem duhit, hanem melysegesen elkeserit. Meg ugy is faj, hogy a parom nem ilyen. Sajnos nem vagyok az a hatradolos fajta, akinek mindegy a vilag allapota, ha az o elete egyenesbe jott.
A helyzet pedig az, hogy mindenkinek van valami a puttonyaban. Neked is, nem csak a lanyoknak. Egyszeruen nincs mult nelkuli ember. Mindenki serult es teged is ugyanugy el kell viselni, hozzad is ugyanugy alkalmazkodni kell, mint neked a lanyhoz. Nem csak az exek jelentenek terhet, hanem az exek hianya is, vagy a rossz csaladi hatter. Te is teher lennel masnak, de ez nem baj, ez mindannyiunkban kozos.
Kicsit hosszu lett, bocsi. :) A lenyeg, hogy elhiszem, hogy szenvedsz es alapbol nem vagy rossz ember, de akkor sem viselkedsz szepen az irigyseg miatt. Az irigyseg pedig abbol fakad, hogy nem vagy nyitott mas fajdalmara. Ez igy nem vonzo. Igy karba megy, ami jo benned. Latom, hogy van benned josag, mert nekem nem szoltal vissza, de a masoknak adott valaszaid noi szemmel ijesztoek es en menekulore fognam, ha ismerkednenk. Ezt nem azert irtam neked, hogy jol beoltsalak, ellenkezoleg! Van innen visszaut, mert az irigyseg az nem egy legyozhetetlen valami. Egye fene, elarulom, hogy ezt tapasztalatbol mondom, nem egy konyvbol olvastam.
Jól esnek a soraid, de szerintem még mindig kicsit rosszul ítélsz meg. Nem irigység az, amit érzel rajtam, hanem frusztráció, kétségbeesés, és legfőképpen elhanyagoltság. És nincs igazad abban, hogy ne lennék nyitott más problémáira. Csak pillanatnyilag azt látod rajtam, hogy nem nagyon tudok adni, mert nincs miből.
"Nem veletlenul mondtam lelkeszt. Az a foglalkozasa h segitsen. Altalaban van csaladjuk, lany gyerekeik, azoknak ferjuk, a fiaiknak meg nojuk. Ertik az eletet, mert ok maguk is megelik es egy kozossegnek a vezetoi. "
Hol találok ilyet?
"A lanyokkal meg nagyon igazsagtalan vagy. Mindig annyira elszomorit, amikor a ferfiak szerint nekunk minden az olunkbe hullik, mert ilyenkor azt erzem ilyen embertol nem szamithatok egyutterzesre."
Én nem gondolom, hogy minden az öletekbe hullana. Régen a nőnek nem volt nagyon más választása, mint a háztartást vezetni, ma pedig kint vagytok a munkaerőpiacon, akárcsak mi, és mindenért meg kell dolgoznotok. Nem mondom, hogy az öletekbe hullik minden. Egyvalami van, ami hozzánk képest nektek relatíve gyerekjáték, és az az ismerkedés. NEM párkapcsolatot írtam, hanem ismerkedést, mert egy kapcsolatra alkalmas embert találni, majd működtetni azt mindig nehéz. De jelentkező nektek mindig van. Biztos vagyok benne, hogy még neked is volt.
"Tudod mirol beszelgetunk allandoan a baratnoimmel? Hogy allasinterjun mit mondjunk a gyerekvallalasi terveinkrol. Titkoljuk, ne titkoljuk? Gondolom ezzel sem tudsz egyutterezni."
De, együtt tudok vele érezni, de te meg azt értsd meg, hogy azért cserébe, hogy nektek kisebb ilyen téren a mozgásteretek, és nekünk látszólag nagyobb a szabadságunk az életben, a kockázatok is nagyobbak számunkra. Pl. férfiként egyáltalán nem evidens, hogy találok anyát a gyerekeimnek, míg nők szinte soha nem maradnak egyedül. A biztonság ára a kevesebb szabadság, a nagyobb szabadság ára a kisebb biztonság. Nem maradhatsz hosszú távon a versenyszférában, ha gyereket akarsz vállalni, de cserébe a társadalom nem is várja el tőled, hogy egy egész családot tarts el a munkáddal. A férfiakra is nagy nyomás nehezedik. Nekünk meg adott esetben nő sem jut, ha nem vagyunk elég talpraesettek.
(Amúgy ez csak az én véleményem, de szerintem ha egy nő azt érzi, hogy választania kell a gyerek és a karrier között, akkor el kéne gondolkodnia azon, hogy ő valóban karrierista-e, vagy csak a társadalom elvárásainak akar megfelelni. Szerintem a nők nagyobb részének fontosabb a kiszámítható munkahely, még ha alacsonyabban jövedelmez is, és az, hogy mellette elég idő jusson a családra. A férfiak közül is a kisebbség az, akinek karrierje lesz. A többség kiköt valahol, és azért dolgozik, hogy legyen pénze. Aki meg nagy karriert fut be, az vagy tényleg iszonyat jó valamiben, vagy rohadt nagy bizonyítási kényszertől szenved, és minden tétet arra rak be, és egydimenziós lesz az élete.)
"Es tudod engem ez a hozzaallas a ferfiaktol nem duhit, hanem melysegesen elkeserit."
Megértem, de engem is eléggé elkeserít az, hogy 0 együttérzést kapok nőktől. Nem én választottam, hogy férfinak szülessek. Nem én választottam a vágyaimat, az igényeimet. És a személyiségemet sem. Senkit nem érdekel, hogy milyen ember vagyok, és hogy mennyire szükségem lenne rá, hogy mellettem álljon valaki, akit szerethetek. Ha férfi lennél, és versenyezned kéne a többi férfival, látnád, hogy a nők milyen kemény, már-már soviniszta szelektálást működtetnek. Eleve figyelemre se méltatnak, minden morzsányi figyelemért meg kell harcolni. És mindenki más is nagyon eredeti és mindenkinek megvan a dumája. Ha nem vagy elég magas, akkor eleve nagy valószínűséggel drasztikusan csökkennek az esélyeid. Ha fiatalos az arcod, szintúgy. Ha nincs önbizalmad, rutinod, szóba se állnak veled. De ha mégis, akkor is elég egyetlen ballépés, és úgy kezdenek veled bánni, mint a leprással. Tapasztalatból beszélek. Szeretnék veled együttérezni, de bármi is van mögötted, van párod, és valószínűleg jóval több ellenkező neműnek jöttél már be az életedben, mint én. Sajnos nem egy szintűek a problémáink.
"A helyzet pedig az, hogy mindenkinek van valami a puttonyaban. Neked is, nem csak a lanyoknak. Egyszeruen nincs mult nelkuli ember. Mindenki serult es teged is ugyanugy el kell viselni, hozzad is ugyanugy alkalmazkodni kell, mint neked a lanyhoz."
Ja, csak az én puttonyomat mások töltötték tele, akkor, amikor még nem volt lehetőségem védekezni. Nem a saját hülyeségemből jutottam ide, hanem esélyem se volt. Ezzel szemben van olyan haverom, akinek mintaszerű gyerekkora volt, tökéletes környezettel. Mondanom sem kell, hogy 10/10-es csaja van, akivel 10/10-es kapcsolatban van, és minden tökéletes a kis életében. Engem az egész világ hibáztat, ha le merem írni, hogy mi a problémám, és kicsit engedek a dühömnek, az ő tökéletes élete viszont senkiben nem kelt visszatetszést. Az emberek imádnak ítélkezni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!