Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nem készítettek fel rá minket az apáink, hogy ennyit fogunk szenvedni a csajozással?
Egyszerűen elegem van belőle, hogy 26 éves koromban bárhova megyek, már minden normális lány foglalt, mindenkinek megvannak már a nagy múltbeli exei, meg nagy jövőbeli céljai, meg annyira rohadtul magától értetődő, hogy már 10 éve senki sem szűz. Mi kell ahhoz, hogy az ember időben felszálljon erre a vonatra? Annyi történt velem, hogy későn érő típus voltam, a szüleim meg nevelés helyett magamra hagytak a francba, és barátom se sok volt. Nem vettem részt dolgokban, nem tudtam kibontakoztatni magam, mert szar volt a kamaszkorom, folyton megaláztak. De azt gondoltam, hogy legalább később jobb lesz, idővel majd azért csak feltűnök a nőknek, mindenkinek jut pár, stb. De azt soha nem gondoltam volna, hogy ennyire lehetetlen ezen a piacon érvényesülni. Tudom magamról, hogy értékes ember vagyok és képes lennék odafigyelni a másikra és működtetni egy párkapcsolatot, de addig az alaplépésig se jutok el, hogy ez egyáltalán kiderüljön. Bárhova megyek, bármikor érzem, hogy szimpatikus vagyok egy lánynak, annak mindig negyedórán belül vagy megjelenik a barátja, vagy szóba kerül, hogy már el is van jegyezve. Miért van az, hogy csak a tomboló vágyat kapom meg, az eszközt, hogy kiéljem, már nem? Mit akar ezzel üzenni a természet? Nekem is pszichopatává meg puává meg hazugsággyárossá kell válnom? Ez az útja? Ettől lesz nőm? Apámnak is ettől lett? Vagy mi a f..sz? És most semmi kedvem a "jaj már megint egy nyavajgó incel"-típusú kommentekhez, mert qrvára nem segít, másrészt meg olyanok írják, akik egy percig se tapasztalták meg, milyen igazán mélyen lenni. Nekem pl. a családi hátterem révén van stabil és jó helyen levő állandó lakhelyem, mégse kezdem el kioktatni a lakáskereséssel küszködő, pénztelen egyetemistákat, hogy "jaj, szedd már össze magad, nem igaz, hogy még ennyire se vagy képes", mert tudom, hogy rohadtul olyanba ugatnék bele, amiről fingom sincs.
Egyszerűen azt érzem, hogy mintha lenne egy szavatossági idő, és aki addig nem szerez magának csajt, az rohadtul megszívja, mert ugyanolyan fajta nehézségekhez vezet, mint ha nem szerez időben piacképes diplomát, tőkét vagy ingatlant. Mint ahogy a pénz se boldogít, de a hiánya az nagyon rövid időn belül nagyon boldogtalanná tesz, mert alapszükséglet. A párkapcsolat is. Mit kéne tennem? Vagy mi volt régen, ami miatt ez más volt? Mert azt nem hiszem el, hogy a 80-as években is ekkora mizéria volt ez. Gyűlölöm ezt az egész k..va rendszert. És akkor legyek életvidám meg normális. De hogy a p...ába legyek életvidám, ha egyszer csak egy jó párkapcsolatra vágyom, és csak azt nem kapom meg? Nem vagyok se nyomorék, se pszichopata, csak egyszerűen csupa szar élményt gyűjtöttem be az évek során, nem támogatott senki és nem lett magas önbizalmam. Akkor most már örökre ez lesz, és ugorjak le a hídról, mert a nők szemében nem érek semmit? Miért nem lehetek ettől egy értékes ember?
válasza:"férfiként egyáltalán nem evidens, hogy találok anyát a gyerekeimnek, míg nők szinte soha nem maradnak egyedül. "
Ezen jót mosolyogtam. Negyven éves vagyok, a barátnőim kb fele egyedül maradt. Nem csúnyák és nem elviselhetetlenek. Átlagos nők, akik elpazarolták a fiatalabb éveiket egy kapcsolatban, mert családot szerettek volna és most egyedül vannak. Jómagam és rajtam kívül még rengeteg nő meg azért marad egyedül, mert elvált. Senkinek az élete nem könnyű.
"Nem maradhatsz hosszú távon a versenyszférában, ha gyereket akarsz vállalni, de cserébe a társadalom nem is várja el tőled, hogy egy egész családot tarts el a munkáddal."
Miután a házasságok nagy része válással végződik, sokszor egy egyedülálló anya tartja el a gyerekeit. Az élet ilyen. És akkor jól jönne a jól fizető munka, amihez a képzettsége is megvan, csak nem kell, mert nő, sőt, horribile dictu: egyedülálló anya.
"A férfiakra is nagy nyomás nehezedik. Nekünk meg adott esetben nő sem jut, ha nem vagyunk elég talpraesettek."
Kérdező, te 26 éves vagy és férfi. Én nő vagyok. 25 éves koromig voltam egyedülálló, mert nem igazán kellettem senkinek sem. Szinte láthatatlan voltam a pasik számára. Ezért szomorú voltam én is, de nem a férfiakat, a társadalmat és a szüleimet hibáztattam. Elfogadtam a helyzetet. Főleg azt nem vártam el, hogy a férfiak sajnáljanak.
Aztán férjhez mentem, most pedig elvált vagyok már 4 éve. Lehet, hogy egyedül is maradok, nem vagyok már fiatal. Pedig vannak testi igényeim, naponta vannak. És akkor mi van? Nem várok sajnálatot a férfiaktól. Te miért vársz sajnálatot a nőktől? Miért nem viselkedsz férfiként, ha nőt akarsz?
válasza: válasza:Egyre jobban tudod fokozni kérdező a bunkóságodat!
nő férfi csak azért van h kielégítse egymást...itt a baj veled!
Ez nagyon alpári, nagyon szexista, és az összes mai mentális hülyeséget magadon hordozod!
Nárcisztikus vagy te is. Igaza volt annak aki azt írta h se kivül se belül nem olyan vagy hogy akarjanak a nők. Ha külsőre tényleg jól néznél ki, igaz h szó nélkül dobnák le a bugyit a nők, ez biológia.
Belsőleg is alacsony szinten vagy mivel eszközről beszélsz, ez már nagyon alacsony szint!
De mivel magadtól el vagy ájulva, kritikát nembirod érzékenyenlereagálod ezért tényleg nárcisztikus vagy, érzéketlen és bedőlsz a média által sugalt testkultusznak!
"látnád, hogy a nők milyen kemény, már-már soviniszta szelektálást működtetnek"
Erre csak az a válaszom, h te nem szelektálsz h csinos nőd, szextárgyad legyen?Na , mert te a belsőt nézed?
Hagyjuk már!
Amúgy meg miért nem csapsz az asztalra , és teszed fel ezt a kérdést az apádnak?
válasza:Utolsó: erről már írtam eleget, és nem fogom még egyszer a szádba rágni. Következetesen leszarjátok azt a részt, amikor a kölcsönös örömszerzésről meg a szex szakralitásáról írok, csak azon rágódtok újra és újra, hogy egyszer azt a szót használtam, hogy "eszköz", és ez engem már qrvára fáraszt. És külön rohadtul fáraszt az a képmutatás is, hogy "veled az a baj, hogy csak kielégülni akarsz" miközben 1. nem igaz, 2. egyébként ezt csinálja a társadalom többsége folyamatosan, de érdekes módon nem a trófeagyűjtő alfahímekre meg a partnereiket gyakran válogató szingli nőkre zúdul a népharag. Rám is csak azért, mert könnyű célpont vagyok, elvégre nincs senkim, így rám lehet fogni, hogy nyilván azért, mert annyira romlott vagyok. Szerintem pedig inkább arról van szó, hogy nem vagyok elég pszichopata. Meglátásom szerint pont annak van kisebb esélye, aki tisztességesen próbál játszani.
"Mi az hogy nem magyarázzon egy 20éves? Nem lehet hogy a kora ellenére több tapasztalattal bír? Azért mert valaki fiatalabb, nem egyenlő azzal hogy hülye is és csak b@$zogatni akar."
De, lehetne, és nem törvényszerű, hogy egyenlő azzal. De EZ a gyerek speciel nem tapasztalt, és hülye és csak b*szogatni akar. Majd ha jön egy olyan húszéves, akinek érett és kidolgozott véleménye van, akkor nagyon szívesen meghallgatom.
"Kamasz korodban magadra hagytak a szüleid? Bazz én kb.14-25éves koromig még a véleményükre sem voltam kíváncsi"
Igen, ez a normális. Én parentifikáción estem át, ami azt jelenti, hogy szülősítés, ami kvázi azt jelenti, hogy az egyik szülő (jellemzően az anya) a gyerekét érzelmileg abba a helyzetbe kényszeríti, amit az apának kéne betöltenie. Nagyon hamar nagyon megváltoztam, és mikor kezdődnie kellett volna a kamaszkoromnak, akkor nagyon befelé forduló és felelősségteljes lettem, ami elvette az önfeledtséget és az ökörködésre való lehetőséget.
"Barátok, bulik, kipróbálni a cigizést, inni a parkban hajnalig, duma rihegés-röhögés...te hol voltál ebben a korszakodban? Mit csináltál az elmúlt 10évben?"
Otthon voltam. Nem voltak közeli barátaim, mert az általános iskolai osztályom szétszéledt, de amúgy is nagyon rossz társaság lett a végére, és én a kiutáltak közé kerültem. Középsuliba mire kerültem már tiszta szorongás voltam, egyszerűen nem bíztam senkiben, nem mertem a kortársaimmal őszinte lenni, így nem is lettek olyan minőségű barátaim, csak a vége felé. Akikkel lógtam, azokkal se töltöttem sok időt, és nem a valódi arcomat mutattam nekik. Folyamatosan úgy éreztem, hogy nekem a cigizést, bandázást rosszalkodást kipróbálnom se szabad. Féltem a kortársaimtól, haragudtam rájuk, mindig azt éreztem, hogy én sose leszek olyan, mint ők. Sok megalázó helyzetben volt részem. Inkább direkt különcködtem. De asszem az egész még általános iskola környékén b-szódott el.
válasza:Az a baj hogy 10 15 éves lemaradásban vagy
Kamasz korban kéne az első komolyabb kapcsolatokat át élni
Egy baráti körben hogy tanulj mások kapcsolatából ezt apád nem tudja neked megtanitani
Sokat kel probálkozni hogy legyen rálátásod és talán olyat akivel kölcsönösen kedvelitek egymást
És ne haliwoody cukormáznak láss egy kapcsolatot
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!