Mit csináljak, ha nem tudok barátnőt találni? Ennyire nincs rám szüksége a világnak?

#21:

"Hogy tudnál szeretni egy nőt, ha úgy állsz a nőkhöz, hogy nekik könnyebb és nekik automatikusan jár a szex? Nem érzed, mennyire visszataszító ez a hozzáállás?"

Nem, nem érzem. Ez egyébként sem egy hozzáállás, ezek tények. Naiv az, aki ezt nem látja be. Az állatvilágban is a hímek verekednek a nőstényekért, a nőstényeknek nem szokásuk egyedül maradni. Az emberek között sem. Csak a legeslegcsúnyább nők maradnak egyedül, vagy akik tényleg nem akarnak párt. Minimális az esély nőként egyedül maradni. Ahogy a szex hiányára is, mert férfioldalról akkora rá a kereslet. Nem értem, mi ebben a visszataszító. Az is visszataszítű, ha leírom, hogy a természet szerint a férfi kevesebbet ér, mint a nő, mert nem érte küzdenek, és tömegesen van gyártva, sokkal több szélsőséges esettel? Pedig ezt is leírtam, de érdekes módon ezen nem akadtál ki.

#24:

"Egyébként sírsz, hogy senkinek se kellessz, aztán meg menőzol, hogy lenne csaj, akit felszedhetnel egy menetre..."

Ez nem menőzés. Semmi esetre nem annak szántam. Ezt konkrétan azért írtam, hogy megcáfoljam a cizellált elméleteteket, miszerint nekem csak a lyuk kéne.

#29:

"Nem értelek, azt mondod, miért a férfi hibás, utána meg hogy nem kellenek a nőknek. Most akkor erőszakkal akarsz nőt szerezni? Ha nem kellesz valakinek, nem kellesz neki, ennyi. Ezért senki nem hibás."

Biztos újat mondok, de a férfi, amikor nem tud nőt szerezni, akkor erőszakhoz fordul. Lásd történelemkönyv. Lásd mai incelek.

Az, hogy "nem kellünk a nőknek" nem egy természetes állapot. A feminizmus hozta el ezt az állapotot. A nő alapvetően értékesebb, mint a férfi, ezért a férfi az anyagi javak feletti rendelkezéssel tudott kompenzálni, ezzel vált vonzóvá a nő szemében, aki pedig természetesen volt vonzó az ő szemében. Ez működött, egészen a 20. század végéig. Eljött hozzánk a harmadik hullámú feminizmus, a nők elkezdtek karriereket építeni, vezetői szerepekre pályázni, férfi módra kalandozni a másik nemmel, divat lett a szingliség. Egy olyan korban élünk, ahol a nőnek már kvázi nem nagyon van szüksége a férfira.

Valamennyire persze szüksége van rá, mert belénk van kódolva, hogy társ kell nekünk, így igazából úgy pontos, hogy nincs rászorulva arra, hogy kompromisszumokat hozzon. A nők iránti kereslet cseppet se csökkent, soha nem is fog, de a nők ma már átvették a férfiak szerepeit, karrieristák, diplomákat szereznek, sok pénzt keresnek, ezért olyan férfiakat keresnek tudatosan-tudattalanul, akik ehhez a szerepkörhöz képest is magasan fölöttük állnak. Ez pedig már nagyon magasan van.

Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy nekem diplomás munkakeresőként már nincs sok esélyem az átlagos nőknél, mert a nő mindig rangban magasabbat akar, és az én rangom számára is könnyen elérhető. Kúsznak feljebb az igények, egyre magasabbra. S erre nagyon ráerősít a közösségi média. Egy nő pár jó fotóval tucatnyi hódoloót összeszed egy pillanat alatt a facebookon.

Ez oda vezet, hogy egy átlagos külsővel és belsővel rendelkező értelmiségi fiatal férfi komoly eséllyel marad egyedül, mert annyira torzult a piac. És az ilyen torzulások áldozatai az incelek. Nem azt mondom, hogy várom, hogy a sült galamb belerepüljön a számba, a barátnő házhoz jöjjön. Harcolni kell férfiként a nőkért, világos. Csak az a baj, hogy azok az eszközök, amiket én kaptam a természettől, hogy harcoljak, egyszerűen ma már nem elegek.

""A lábfétis probléma nektek, de az, hogy kikormolják a valagatokat vagy televerik az arcotokat, torkotokat, tök normális?"

"Rohadtul nem normális egyik sem. Persze a pornón felnőtt kis kukiknak igen. Szerinted miért választjuk sokan inkább az egyedülállóságot, mint a telegenyózott szexbaba szerepet?"

Azért, mert neurotikus, prűd görcsök vagytok. A szexben minden normális, ami mindkét félnek jó.