Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Miért kizáró a nők szemében a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért kizáró a nők szemében a prostizás?

Figyelt kérdés

A kérdést egy pár évvel idősebb haverom esete ihlette.

Éppen randizgatott egy nagyon csinos, kedves, okos nővel, akinek ugyan van már egy gyereke, de még mindig egy főnyeremény, persze ezt nem használja ki, csakis komoly kapcsolatban gondolkodik.

Néhány napja azonban "szakított" vele, arra hivatkozva, hogy ő már járt prostinál. Az ismerősöm megkérdezte, hogy ez őt miben zavarja, erre már nem tudott választ adni. Utána beszélgettünk, és kiderült, hogy amint a múltjának eme részét előadta (persze nem első randin, de nem is 10 év házasság után akarta) az összes nő, akivel eddig ismerkedett, elhajtotta, pedig addig minden oké volt.

Ez engem eléggé eltántorított a prostizásban, dehát 19 éves vagyok, ezek a legjobb éveim, ki kéne már prónálni a szexet (anyagilag sem lenne megterhelő számomra), de ha ez így működik, akkor meg a szüzességemmel lenne a probléma, ahogy az oldalon tapasztaltam.

Tehát ennyire számít a múlt egy kapcsolatban, vagy csak a haverom találkozott prűd nőkkel?

A válaszokat előre is köszönöm!



2017. júl. 10. 20:44
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 41/143 anonim ***** válasza:
83%

A szavaidból lerí a sértődött feminista jellem.

Ez az ami szerencsére előjön 1-2 hó alatt, vagy még előbb lejön, hiszen már első randin közölnöd kell, hogy feminista vagy, netán vegán. (Miért is nem hívják ekvalizmusnak...) Eleve elkönyvelsz egy teljes férfi társadalmat a kis gondolatvilágod alapján. Ezért maradsz tikkadt pókhálós 20 éve dugatlan sálmellű vénszűz.


Ilyen lányoktól menekülünk mi férfiak fejvesztve, még ha jó nők is vagytok. Ez az amit nem lehet titkolni, és annyira kib...szott taszító, mint egy 8 Teslás MRI mágnes, kifordítva.


Holott minden normális és egészséges házasság alapja az őszinteség, de ez nem jelenti azt, hogy minden fisz-fäsz dolgot a másik orrára kötünk. Ez is hozzájárul a kapcsolat harmóniájához és békéjéhez, nem véresszájjal csaholva vallatod a másikat a sok évtizede történtekről, amikor egy teljesen más bohém fiatal személyiség volt. Te vagy az aki KGB-s lámpával húzod ki aljas "teszteléssel" a mindennapi tök lényegtelen dolgokat, és hisztérikaként kiakadsz rajtuk ha aztán tényleg őszinte próbál veled lenni a másik.


Boldog és hosszú szenvedéssel teli utat az elmacskásodás felé..

2017. júl. 10. 23:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/143 anonim ***** válasza:
33%

Zavarna.

Nem mondom, hogy undorító vagy szánalmas, egyszerűen csak zavarna. Az, hogy ennyire fontos volr számára a szex, az, hogy ilyen buta a felfogása, hogy szűzen már nem is férfi.

Én későn veszítettem el, pedig engedhettem volna részegen valami csávónak, hogy megtegye. Zavart évekig, de tartottam magam.

Belegondolva talán ha egyszer elmegy, hogy elveszitse nem zavar. Ha nem birja dugas nelkul es ehhez folyamodik azt nem ertenem meg.

Ez szamomra feladasnak szamit, hogy ha azt mondja: ronda vagyok ugysem lesz nom. Es nem tartom tul ferfiasnak es vonzonak. Azt sem, hogy valaki egy penzen vett non elvezkedik, es leirja az osszes not, mert nem ugranak csettintesre.

22/L

2017. júl. 10. 23:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/143 anonim ***** válasza:
76%

#45 na jó de ha TÉNYLEG ronda és nem lesz nője?

Azért ismerjük be: pénzért olyan nőket kaphat ott meg, akiről még az átlagpasasok is 99%-ban csak álmodozhatnak.

Ja és igényes lakásos stricimentes prostikról beszélünk, nem az útszéli fogatlan cgánykvákról...

2017. júl. 10. 23:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/143 Ollókezű Edward ***** válasza:
79%

A sikertelenség a legritkább esetekben függ össze a kinézettel. Nekem van olyan munkatársam, hogy kb. ránézni nem lehet, annyira ronda, és mégis van családja, két gyerek és egy normális feleség, aki mindenhova elengedi őt. DE jó apa, megértő, okos és vicces. Na ezt nehezebb elérni, mert a személyiségen mindig nehezebb változtatni, mint a a kinézeten.

Másrészt ismerek olyat is, hogy tök ronda, érte pl. még mesterséges megtermékenyítést is bevállalt a nő, akinek más pasival lehetett volna gyereke minden gond nélkül. És egy tök átlagos paliról van szó. Mégis ott a gyerek meg a feleség.

És ilyenekkel van tele a munkahelyem. Szoktam is mondani, hogy válogatottan ronda pasikkal dolgozok együtt. Mind családos. Akkor ez valami freak occurance?

De az előző munkahelyemen is. Ott meg a nem lehet ránézni mert olyan ronda pasi csalta meg a feleségét, aki megbocsátott neki, és együtt maradt vele.

Hogy van ez?

2017. júl. 11. 00:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/143 anonim ***** válasza:
76%

Nagyapám meg 90 évesen is napi 20 doboz Kossuthot szívott, és rádióból hallott csak a tüdőrákról.

Hallottál már esetleg tudományról? Esetleg ültél végig egy statisztika órát?


Csak mert a torznak nevezett munkatársaid nem igazán reprezentálják a teljes perifériára szorult férfitársadalmat... és ehhez nem kell doktorit végezni, elég csak a józan ész.


Brutális nagy handikeppel indul, akit nem előnyös külsővel áldott meg a genetika, (hahó evolúció), ami mellé gyakran társul szorongás, önbizalomhiány.

Egyszerűen ezek kéz a kézben járnak, társulva a sok gyerek és tinikori kudarccal együtt kegyetlen lelki sebeket ejt a sok visszautasítás. Értsd, kevés kegyetlenebb érzés van, amikor valakinek nem kellesz (netán a mai "feminista" módon koptat le, megbélyegezve, hogy perverz disznó férfi zaklat ... mert manapság ez megy ám nagyiparban. Ezt felejtik el az ide írogató nőcskék... Mikor koptattak le benneteket, hogy perverz nyomulós disznó nők vagytok?


Szóval összegezve, rengetegsok férfitársadalom perifériáján élő férfi létezik, akinek irtózatos mázli kell, hogy akár egy szex összejöjjön nekik. Abszolút teljes mértékben megértem, ha valaki emellett a fizetős szolgáltatást választja. Ez egy win-win szituáció, egy kis lelki-testi kényeztetés. Sokan csak egy ölelésre, egy nő érintésére vágynak azon a fél órán.

Az meg, hogy ezt a nők bizonyos rétege elviseli 30000 Ft-os órabérért, napi 1-2-3 vendéggel, ezen mit kell csodálkozni?

Te mit dolgozol 30K-ért? Mennyit kell nyaldosnod a főnök izzadt-sós heréit, hogy előrejuss a ranglétrán? Egy percig nem kell sajnálni ezeket a lányokat, a kereslet-kínálat kiegyenlíti egymást mindörökké.

2017. júl. 11. 00:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/143 anonim ***** válasza:
65%
Ollókezű Edward! Ezt álmodtad, egy ronda férfit sem láttál még nő közelében sem, nem hogy feleségük legyen,meg csalják is a feleségüket.:) Bírom,hogy itt gyakorin a ronda férfiak élete milyen szuper állítólag, aztán kimenve az utcára mit látok? Ronda csávó egyedül jön velem szembe, folytatom az utam, jóképü figura jön a barátnőjével kézen fogva. Ez van, nem az,hogy a rondának felesége van, max.egy nála is rondább nö, azzal meg csak azért van, hogy ne legyen már egyedül. Na ez szánalmasabb,mint a prostizás, ez magunk és a másik becsapása. A prosti nagyon jól tudja,hogy sok esetben nem az álmai férfija fogja meglátogatni, adott a lehetőség neki,hogy elküldje a neki nem tetsző vendéget,a másik dolog,hogy sok lakásos prosti magának választotta ezt az utat, inkább csinálja ezt,mint dolgozna egy gyárban, vagy dolgozott már gyárban,de köszöni szépen,inkább ad pénzért örömet idegen férfiaknak. Sőt,vannak diplomások is a prostik között, egy diplomával ne hogy ne lehessen már valami pozitív irányba lépni. Ennyit erröl a témáról!
2017. júl. 11. 00:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/143 anonim ***** válasza:
4%

Ismerek olyan lányt, aki egy nyár alatt szedte össze így a pénzt a vállalkozására. Nem mondom, hogy a nagy többség nem bässza el kokóra meg rózsaszín 3-as BMW-re, és nem szokja meg a high life-ot.. Sőt függővé válik egy idő után, mert jön a zseton. Eleve a kurväság is olyan mint az alkoholizmus...

Az az alkoholista aki annyit iszik mint mi, csak utáljuk :D

Vannak fázisai, egészen az ártalmatlan sörözésektől kezdve, a minden nap 3 liter kannásig. Direkt nem térek ki az analógiára, mert nagy közhely lenne.. de van benne valami.

2017. júl. 11. 00:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/143 anonim ***** válasza:
14%

Asszem elég jól kitárgyaltak előttem mindent.


Még egy kérdés. A drága aranyos cuki barátnő mikor köti rá a hercege orrára, hogy teszem azt 16-20 éves kora között voltak korszakai, mikor minden hétvégén más f**zt fogott, mert neki ki kellett élnie magát, de ne aggódj szépfiú. ez teljesen természetes?! Soha? Ja...

2017. júl. 11. 00:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/143 anonim ***** válasza:
30%

"A drága aranyos cuki barátnő mikor köti rá a hercege orrára, hogy teszem azt 16-20 éves kora között voltak korszakai, mikor minden hétvégén más f**zt fogott..."


1. ez egy rosszindulatú hipotézis (feltételezés) csak részedről, amit tények nem támasztanak alá, és ami a keserves nőgyűlöletedből fakad, mert kudarcos a magánéleted, mert nem kellesz a nőknek.

eszedbe sem jut, hogy ezért esetleg te vagy a hibás, zsigerből utálod a nőket, miközben rohadtul vágysz rájuk!


2. ha egy kamaszlány több fiúval is kavar, ahogy állítod, az messze nem ugyanaz, mint mikor egy faszi elmegy, és a pénzén vesz egy darab húst (prostit).

ha a kamaszlány több fiúval is próbálkozik, az belefér a serdülőkori énkeresésbe, akkor fedezi fel a saját szexualitását, szerelmes lesz, tapasztalatokat gyűjt.


de mikor egy faszi pénzen vesz szexet, az továbbra is szánalmas, és egy másik ember nyomorúságos helyzetét használja ki.


a legtöbb prosti utálja, megveti a klienseket, a művészetük abban áll, hogy elhitetik veletek, semmi másra nem vágynak, mint hogy veletek dugjanak.


tulajdonképpen ezt az élményt fizetitek meg, a barátnő-feelinget.


de egy percig se gondoljátok, hogy a prostik ilyenkor gondolatban nem vetnek meg titeket.


csak a legtöbb faszi egyszerű, mint az egyszeregy, és simán beszopjátok, hogy ha leperkáljátok az összeget, az adott prosti szívesen, önként, dalolva, boldogan dug veletek.


aki csak így jut szexhez, hogy megvásárolja, az nem férfi, csak egy szerencsétlen, lúzer pcs!

2017. júl. 11. 01:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/143 Ollókezű Edward ***** válasza:
29%
Mondom, nem viseli el a lelketek az igazságot. Nem baj, de akkor maradjatok a prostiknál, vagy azoknál a nőknél, akik ezt elfogadják. Írták itt egy páran, hogy ez nekik nem gond.
2017. júl. 11. 07:14
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!