Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem szép nőként hol, hogyan...?
Elsősorban hasonló helyzetű, azt sikeresen "megoldó" nők tapasztalataira lennék kíváncsi - biztatásul, mert eléggé magam alatt vagyok.
Barátság extrákkal jellegű kapcsolatot szeretnék. Tehát olyat, ami nem kizárólag magában a szexuális aktusban merül ki, hanem azért van benne kis bújás, beszélgetés, "lelkizés", esetleg filmezés, de kb. ennyi.
Nem találok, és nem tudom, hol vagy hogyan sikerülhetne. A külsőm - legnagyobb hátráltatóm - ellenére én is szeretnék vonzódni a partneremhez, nyilván azt is szeretném, ha ő is kívánna, emellett szükségét érzem egy alap szimpátiának, személyiségbeli kompatibilitásnak is, hogy az említett típusú kapcsolat működni tudjon. Ez így együtt már túl sok feltételnek bizonyul esetemben. Szórakozóhelyekre nem járok, nem vagyok az a típus, nem is hiszem, hogy ott ezt megtalálnám. Tinder nem működik. Elfogadni pedig nem vagyok még képes, hogy nem jön össze.
Utoljára egy szerencsés véletlennek köszönhetően egy nős férfival voltam együtt, és ugyan ez nem teljesen az volt, amire vágytam, de bíztam benne, hogy legalább nem csak egyetlen alkalom lesz belőle, hanem akár több is. Nem így lett sajnos, és most megint csak a teljes kilátástalanság van.
Hogy lehet beletorodni? Jo kerdes.
Az biztos nem jo, ha ezen kattogsz. Tudom mondani konnyu...nekem is vannak napjaim, amikor nagyon magam alatt vagyok. En is 30-as vagyok, bar en azt vettem eszre, konnyebb, ahogy telik az ido.
Ha kell beszeld at pszichologussal. Koncentralj masra, munka, hobbik. Ettol meg lesznek rossz napok, az nem mulik el sosem. Ki kell birni.
Irtam, hogy vannak, lesznek rossz napok. Tudom, hogy nem mulnak el.
Kerdezo, az a baj, hogy megoldas nincs. Legalabbis jo megoldas.
Maradsz egyedul.
Folytatod az ismerkedest. A folyamatos pofaraesesekre keszulj fel.
Bevallalsz egy "legalabb nem vagyok egyedul" kapcsolatot. Mondjuk sok koszonet abban sem lesz.
Ezek az opciok vannak.
47-es es 51-es voltam.
#53
Amúgy a 14-es hozzászólásban levő listán te hányas szintre rakod magad és a faszik közül hányas szint a legalja, akivel már hajlandó lennél leállni?
54-es, köszönöm ezt a hozzászólást is. Fájóan reális. Sok sírás van még előttem, úgy tűnik.
55-ös, én ezeket nem tudom használni, sajnálom. Ha csak a képeket nézem, nem látok olyat, aminek magamat vagy a férfit meg tudnám feleltetni. Csak a leírást nézve magamra például a 4.5 is igaz lehetne, ez nem reális. A képek és a leírás mintha nem mindig lennének összhangban. Számomra az egész egy katyvasz, de hangsúlyozom, hogy csak számomra! Feltételezem, hogy valójában nem annyira használhatatlanok ezek, amennyire nekem annak tűnnek.
Megmondjam melyikre hasonlit?
Valamelyikre a fèrfisorból 🤣
Nincs csodamódszer, próbálkozni kell. Ahogy a nős pasi összejött (ha ő külsőleg, szexben stb. jó volt), ugyanúgy összejöhet valaki más barátság extrákkal kapcsolatra is. Szerintem rengeteg férfi örül az ilyennek (én biztos állatira örülnék), sokan szeretjük elkerülni az érzelmi komplikációkat, és olyan is sok van köztünk, akinek a lélektelen dugást azért nem veszi be a gyomra.
Ami meg a csúnyaságot illeti, annyiféle ízlésük van az embereknek. Hacsak nem kifejezetten torz, betegséget sugalló stb. külsőd van, egész biztosan van egy csomó férfi, aki oda tudna lenni érted. (Még ha értelemszerűen jóval kevesebb is, mint egy szép nőnél, de hát ezért kell neked sokkal kitartóbban próbálkoznod.)
Köszönöm a biztatást!
A nős férfi kizárólag szerencsének köszönhető, amit az 58-as is említett, tényleg egyedül ez segíthet. De erre alapozni...?! Talán sosem lesz még egyszer ekkora szerencsém vagy csak sok év múlva, addig ki is kell bírni nem összeroppanva...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!