Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Felhívtam magamhoz, de nem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Felhívtam magamhoz, de nem próbálkozott be, most akkor nem jövök be neki, mint nő?

Figyelt kérdés

Tinderről megismertem egy srácot, első talira sétáltunk, aztán leitatott aztán hazakísért, de én nem hívtam fel magamhoz (ezt később szóvá tette, h ő tényleg csak 1 kávét akart volna), azután találkoztunk párszor, amikor csak sétálgattunk vagy ettünk és ott semmi olyan nem volt, amiből következtethetnék valamire (annyi, h a kajára meghívott), nem is olyan témákról beszélgettünk, ami flörtölős vagy akár párkapcsolati lenne, semmi olyan hangulat nem is volt, tegnap meghívtam magamhoz vacsira, felvettem egy fekete csipkés tangát, ami láthatóan átütött a vajszínű shortomon, meg egy szép kidolgozású, testhezálló, kis dekoltázst mutató felsőt, ő hozott 2 üveg bort, és kérdeztem tőle, hogy ő az gondolja-e, hogy mi barátok vagyunk és onnantól kezdve kicsit kezdett közeledni, valamennyire hozzámért, de nem próbált megcsókolni, továbbra is semleges témákról beszélt, és ő mondta fél11kor, hogy akkor ő most megy, nem is kellett kiraknom, nem akart itt aludni... most akkor ennyire nem vagyok vonzó a szemében? (Nekem az is jó, ha marad a barátság, csak ez fura volt.)

Felnőttek vagyunk mindketten, és mindkettőnknek volt már néhány kapcsolata, nem sok, de volt pár. Ő annyit említett, hogy nerd, amikor a barátságról kérdeztem, ezt úgy értelmeztem, hogy esetleg csak félénk? De nem tűnik félénknek, annyit tud beszélni, rengeteget...

Ami még feltűnt, hogy az elején nem láttam a helyzetet az asztaltól, de utána mintha először nem lett volna kitüremkedés a farmerjén, utána meg igen, de nem tudom, mert nekem is pont így szokott kiállni az a hülye cipzár, pedig én lány vagyok.

Szóval szerintetek nem tart vonzónak (testileg)?



2023. máj. 5. 08:46
1 2 3 4 5 6 7 8
 41/73 anonim ***** válasza:
100%
Mi a helyzet kérdező? Történt változás?
2023. máj. 22. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/73 A kérdező kommentje:
Még egyszer találkoztunk azóta, de nem történt semmi, sétáltunk meg ettünk.
2023. máj. 23. 00:08
 43/73 anonim ***** válasza:
74%
Mikor szoktál szabad lenni? :D
2023. máj. 23. 08:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/73 anonim ***** válasza:
100%
Nekem sosincs ilyen lehetőségem akinek meg van az meg nem él vele. :D
2023. máj. 23. 08:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/73 anonim ***** válasza:
68%
Lehet nem akar sietni, ha a harmadik randin se látod rajta, hogy oda van érted, akkor többet ne randizz vele és kész.
2023. máj. 23. 08:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/73 anonim ***** válasza:
100%
#45 Szerintem már túl vannak a 3 randin... :D
2023. máj. 23. 09:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/73 anonim ***** válasza:
100%
Akkor többet ne foglalkozzon vele. :D
2023. máj. 23. 09:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/73 A kérdező kommentje:

Fejlemények:

most találkoztunk 8. alkalommal

egy nagyot túráztunk, (megint csak akkor fogta a kezem, amikor segíteni kellett a kavicsos, meredek stb. részeknél) megnéztünk egy várat, utána beültünk enni, megint mondta, hogy ő akar fizetni, ami nekem nem barátságra utal

ami barátságra utal, hogy mondta, hogy egy lánnyal chatelt Tinderen nemrég, és mondta neki, hogy ő barátokat keres -> ez azt jelenti, hogy velem is csak barátságot akar, nem?

ami szintén barátságra utal, hogy mesélte, hogy több többéves lánybarátsága is van netről (de nem Bpn, ő új itt), ez nekem arra utal, hogy akkor ő így szerez "csak barát"okat

ami arra utal, hogy még lehet belőle valami, az az, hogy mondta, hogy ő konzervatív (ezt nem tudom, hogy miért mondta, mert eddig azt mondogatta, hogy liberális) és csak lépésről lépésre ismerkedik, nem bonyolódik mindenféle szexuális dolgokba, amikor az exét megismerte, akkor először csak masszírozta a lány egoját szavakkal (nekem is mondta, hogy milyen okos vagyok, milyen jó az edukációm, csinos vagyok)

ami szintén fura volt, ahogy mondta, hogy ha lenne barátnője, akkor is járna más lánybarátokkal túrázni, nem tudom leírni nektek, hogy mondta, de a non-verbális jelekből azt szűrtem le, hogy ez az ő fejében kb lehetetlen scenario, hogy valóban legyen barátnője, aki felé exkluzív (de lehet, hogy csak beképzelem)

aztán beszélt egy filmről, hogy az nagyon jó, mindenképp meg kell néznem, már az összes barátjának megmutatta stb, erre én bekérdeztem hogy egyedül nézzem meg vagy vele? és itt úgy érzem megértette, hogy ez mit jelent, hogy szeretnék többet, mosolygott, és mondta, hogyha nem nézem meg a következő 1-2 hétben, akkor megnézhetem nála, a barátai is nála nézték, de hogy legyek felkészülve, hogy nagyon durva/fura film (de lehet csak beképzelem, hogy értette, mert azt akarom látni)

az étteremben kb. végig egymás szemébe néztünk

kivéve, amikor kérte, hogy mutassam meg, hogy válogatok Tinderen pasikat, ez megint arra utal, hogy a saját profilját akarja boostolni a tanácsaim alapján, nem?

ja, és azt mondta, hogy 3 napja lett hivatalosan végleges a válás, de csak papíron volt házas, állítólag nem volt semmi köztük (külföldi is kellettek neki papírok, most ebbe nem megyek bele), nem tudom, hogy ezt elhiggyem-e... de lehet, hogy akkor ezért volt eddig óvatos, mert ugye azt a pernél felhasználhatták volna ellene, ha megcsalta.

az elején-végén megint csak egy ölelés

teljesen össze vagyok megint zavarodva, hogy akkor most mi van, akarna-e kapcsolatot, csak lassan halad, azaz mi most randizgatunk, vagy csak barátságot akar, és le kellene állítanom az érzéseimet vagy belemenne a barátság extrákkalba csak nekem kellene kezdeményezni/több jelet adni

az a baj, hogy most megint elkezdtem valamit érezni iránta, de megint csak 1 hét múlva találkozunk, pedig állítása szerint most 5 órát dolgozik egy nap, meg szerdán a haverjával el tudott menni megnézni a Halászbástyát...

ja és én hoztam fel/egyeztettem le a kövi talit

kikértem egy másik pasi véleményét Tinderen, szerinte hazudja azt, hogy voltak exei, és így csak egy szűz pasi viselkedik, aki fél

megkérdezni nem fogom, ez a filmezős kérdésem szerintem már épp elég volt, meg ez az izgi, hogy veletek fejtegethetem

2023. máj. 29. 16:35
 49/73 A kérdező kommentje:

Ja, ami még fontos: a boros témára fény derült: neki a bor nem egy erős ital, keményebb italokhoz van szokva, úgyhogy neki a 2 üveg bor 2 emberre nem egy nagy dolog.


Magamon azt vettem észre, hogy bár amúgy nem vagyok egy mosolygós lány, amikor megláttam, vigyorogtam, mint egy vadalma.


Ami nem túl jó jel, hogy rólam nem kérdezett semmit, nem kérdezett semmire vissza, amire mondtam, hogy megyek, hogy milyen volt stb., magáról beszélt.

2023. máj. 29. 16:39
 50/73 anonim ***** válasza:
100%
Én a helyedben már rég kerestem volna egy normális férfit, amelyik nem az Esmeralda 1000 epizódját akarja eljátszani veled...
2023. máj. 29. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!