Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A barátnőmmel már lassan két...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A barátnőmmel már lassan két éve vagyunk együtt, de nem akar velem lefeküdni. Érthető, hogy ez gond számomra?

Figyelt kérdés

Ő még szűz. Igazából behatoláson kívül már minden van, kézzel, szájjal, az ő részéről is, olyan másfél éve rendszeresen. Pont ezért is voltam vele türelmes, na meg azért, mert nagyon szeretem.

Viszont kicsit kezd sok lenni, hogy még most sem, pedig ráadásul már fél éve együtt is élünk.

Valahányszor beszéltünk a szexről, az volt a fő indoka, hogy nagyon fél attól, hogy fájni fog neki. Próbáltam nyugtatni, hogy figyelni fogok rá, óvatos leszek, meg tényleg, láthatja, hogy hogy bánok vele egyébként is, akár a hétköznapokban, akár az ágyban. Egyébként azt mondja, hogy élvezni szokta, amikor kényeztetjük egymást, meg tényleg ezt látom rajta.

Nekem ami van köztünk így az ágyban, kezd kevés lenni. Kicsit unom már, hogy max az összezárt combjai közé tehetem be, meg hozzádörzsölhetem a puncijához, meg ugye neki is, nekem is ott a kéz meg a száj, de normális szex nincs köztünk. Pedig már nagyon vágynék rá.

Amikor legutóbb beszéltünk, akkor viszont azt mondta, hogy nem csak attól fél, hogy fájni fog, hanem attól is, hogy mi van, ha megbánja. Merthogy ő valaki különlegesnek tartogatta a szüzességét, lehetőleg az igazinak. Nekem ez a kijelentés rosszul esett, mert akkor ezek szerint rám nem úgy tekint. Amikor ezt megmondtam neki, akkor elkezdett mentegetőzni, hogy félreértem, neki még idő kell, hogy biztos legyen benne, de amúgy nagyon szeret. Csak nem értem mire is várunk még egy lassan két éves kapcsolatban.

Érthető, hogy ez gond nekem? Mit tudnék tenni? Várjak?

Szakítani nem szeretnék vele...


aug. 6. 09:14
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 41/127 anonim ***** válasza:
0%
Hogy állandóan téma volt a szex és biztosan, hogy nem úgy működik a kapcsolat sem mint kéne. Logikus.
aug. 6. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/127 anonim ***** válasza:
89%
Ez nagyon gáz,mennie kellett volna pszichológushoz már rég. 2 éve szarakodsz vele meg együtt éltek,ő meg játsza az agyát ez nagyon nem normális, valami komoly defekt van. Gondolom nem 16 éves a barátnőd.
aug. 6. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/127 anonim ***** válasza:
71%
#40 Azt rontotta el, hogy még mindig együtt van ezzel a játszmázó kis libával. Továbbra is fenntartom, hogy akinek már volt farok a szájában, az bizony nem szűz. Sem mentálisan, sem pszichésen nem az. Az a bizonyos alkatrész ilyen szempontból lényegtelen. Például akit megerőszakoltak, azt én inkább tartom szűznek, mint egy ilyet.
aug. 6. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/127 anonim ***** válasza:
81%
Játsza a szüzikét, de már szopik meg nyalatja nagát. Pfff
aug. 6. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/127 A kérdező kommentje:

#18 Nem érdekel az ilyesmi. Nem akarom seggbetenni...

#29 Egyszerűen nem arról van szó, hogy nem kíván. Nem azt írtam, hogy semmi intim nincs köztünk, hanem azt, hogy nincs behatolás. Konkrétan azon kívül minden más van. Bújik hozzám, csókolgat, aztán random közli velem, hogy le akar szopni, vagy épp kéri, hogy nyaljam ki/ujjazzam meg, meg ilyenek. És ez kb mindennapos.

#38,39 Nem tudom mit értünk azalatt, hogy valamit rosszul csinálok. Nem érzékeltem azt, amiket te írsz. Nem veszekszem vele, nem szólogatok be neki. Azt sem hinném, hogy erőltetem a témát nála. Nem mondogatom neki mindig, ha épp a szokásosnál hevesebb a hangulat köztünk, akkor rákérdezek, hogy akkor épp akarja-e, meg kb három havonta egyszer próbálom komolyabban megbeszélni a témát.

#43 A barátnőm nem egy "játszmázó kis liba". Ne beszélj így róla. Az meg egyáltalán nem ad semmit a kérdéshez, hogy szerinted szűz-e.

aug. 6. 17:19
 46/127 anonim ***** válasza:

"Amikor legutóbb beszéltünk, akkor viszont azt mondta, hogy nem csak attól fél, hogy fájni fog, hanem attól is, hogy mi van, ha megbánja. Merthogy ő valaki különlegesnek tartogatta a szüzességét, lehetőleg az igazinak."


A 27-esben reagáltam erre. Esetleg te is mondanál vmit erre? Mert sztem ez nagyon bántó és ki tudja, talán igaz is...

aug. 6. 17:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/127 anonim ***** válasza:
43%
Marpedig ha ujjazod, akkor mar nem szuz. Szerintem nem szerelmes beled az a lany vagy nem kivan teged ugy, ahogy kellene. Persze neki jolesik, ha ujjazod, lehet azbis izgatja szexualisan, ha o csinal neekd valamit, de valamiert nem akar tovabb lepni. Szerintem ez nem fog valtozni, o nem akar ezen valtoztatni. Most ezt vagy elfogadod igy 24 evesen, hogy ennyi lesz innentol vagy pedig lepsz. En nem vagyok a hive annak, hogy ha nem teleksen oke a szex, akkor szakitani kell, mert sok esetben lehet megoldast talalni a problemara. De itt az egyetlen problema a baratnod fejeben van.
aug. 6. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/127 anonim ***** válasza:
72%

Hagyd el vagy keress szexpartnert.De,ha lesz kivel dugnod úgyis elhagyod,mert rájössz mit veszítettel eddig.

Nem szeret,hülyít,nem kíván,nem téged tart az igazinak.

Aki meg itt írta a könnyűvérűt,inkább az,mint fapinának lenni.Mert,ha csak egy évben ötször dugna,az is sokkal tisztább dolog,mint így játszani a másik érzéseivel.

aug. 6. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/127 anonim ***** válasza:
90%
Az ilyeneket hívták régen szűzkurvának. (És nettó hülyeség azt mondani, hogy azért, mert szop meg nyalatja magát, meg hagyja, hogy megujjazzák, akkor már nem szűz. DE AZ.)
aug. 6. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/127 anonim ***** válasza:
81%
Ez a lány arra játszik, hogy a jövendőbeli férjének szűzként adja el magát. Azt nem tudom, mivel fogja magyarázni, hogy korábban együtt élt valakivel? Az biztos, ha én férfi lennék, engem sokkal jobban zavarna, hogy a leendő feleségem leszopott valakit, mint az, hogy lefeküdt vele. Persze nyilván azt hazudja majd, hogy kézfogáson meg arcrapuszin kívül más nem volt.
aug. 6. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!